Nagyatád után, egy viszonylag rövid pihenőt beiktatva, még várt rám egy újabb Ironman távú verseny Balatonfűzfőn, a BalatonMan. Ez egy különösen fontos verseny volt számomra, mivel, ha sikerül, akkor teljesítem a magam által kitűzött célt, hogy 10x-es Ironman legyek. A barátok most sem hagytak cserben, mert többen is jelezték, hogy frissítenének, illetve ezúttal extra kényelemben volt részem, mivel a le- és visszajutásomban is segédkeztek.

Bátran mondhatom, hogy ideális körülmények voltak, hogy nekivágjak a tizedik Ironmanemnek (aki esetleg nem tudná, hogy mit takar az Ironman: úszás 3,8km, kerékpározás 180km és futás 42km, természetesen egymás után egyből).

Már a nevezési lehetőség indulásakor behúztam a nagyatádi versenyt. Több okból is: gyarapodjon az Ironman versenyeim száma, mégis csak 35. verseny lesz ott, hátha lesz valami nagy durranás...stb.

Több barátom is indult a versenyen, így a saját frissítésem egy percig sem forgott veszélyben, bár itt High5-ot használnak frissítésnek, így akár egyedül is végig tudtam volna menni, ha nagyon muszáj. Azért ennek nagyon nem örültem volna, mert a segítőknek valami hihetetlen lelki támogatása van, és egy ilyen verseny nem csak fizikális, hanem mentális küzdelem is egyúttal.

Június 15-én rendezte meg az Accel Hunland a második futóversenyét, ahol idén már 5 távon is lehetett indulni (800m gyerek, 3km, 5km, 10km és 21km). Az egyértelmű volt, hogyha valami nagy dolog nem jön közbe, akkor idén is megyek futni. Az idei verseny, ha lehet azt mondani felülmúlta a tavalyit, pedig már az is egy kiváló szervezésű verseny volt. El is csíptem a szpíker egyik megjegyzésében, hogy sok futóverseny járt már, de ilyen példás szervezést ritkán látott, és ezt csak megerősíteni tudom.

Az idei UltraBalaton biztosan sokáig emlékezetes lesz, mert hihetetlenül sokan indultak, és akkor „Csipi” duplakörös mókájáról még nem is beszéltem. De ne szaladjunk ennyire előre. Valami hihetetlen véletlen folytán most is az iData csapatával futottam. Már a múltkori UB befejezésekor szóltak, hogy idén is számítanának rám, én pedig természetesen igent mondtam.

A 10 fős csapatból 9-en futottunk, ki többet, ki kevesebbet, de Hajnalka, aki nem futott is tevékenyen kivette a részét a csapat mozgatásában, és erőteljesen támogatta a brigádot.
A rajtunk valami hihetetlenül idióta hajnali időpontban volt 2:20-kor szombaton, ezért Csopakon Nitró intézett szállást, akinek kellett, a Fagy-lak ban, ahol miután elfoglaltuk a helyünket elindultunk Füredre a versenyközpontba.

Sokszor írtam, hogy az egyik kedvenc versenyem az Ultra Balaton Trail, de ez a mostani igazán különlegesre sikeredett. Történ ugyanis, hogy Tomi rám írt még talán február környékén, hogy szeretné beváltani a korábban tett felelőtlen ígéretem, miszerint egyszer lefutom vele párban. Bevallom, hogy nem gondoltam volna, hogy valaha is beváltja, de hatalmasat tévedtem. Én pedig az a fajta vagyok, akinek az ígéret és az adott szó szent, és nem menekülök el a kihívás elől. Szóval még azon melegében meg is történt a nevezés „Ultri” csapatnéven, mivel mindketten triatlonozunk, és valami mozaikszóba akartuk összehozni az ultrafutást és a triatlont.