Az idei UltraBalaton biztosan sokáig emlékezetes lesz, mert hihetetlenül sokan indultak, és akkor „Csipi” duplakörös mókájáról még nem is beszéltem. De ne szaladjunk ennyire előre. Valami hihetetlen véletlen folytán most is az iData csapatával futottam. Már a múltkori UB befejezésekor szóltak, hogy idén is számítanának rám, én pedig természetesen igent mondtam.

A 10 fős csapatból 9-en futottunk, ki többet, ki kevesebbet, de Hajnalka, aki nem futott is tevékenyen kivette a részét a csapat mozgatásában, és erőteljesen támogatta a brigádot.
A rajtunk valami hihetetlenül idióta hajnali időpontban volt 2:20-kor szombaton, ezért Csopakon Nitró intézett szállást, akinek kellett, a Fagy-lak ban, ahol miután elfoglaltuk a helyünket elindultunk Füredre a versenyközpontba.

Mondanom sem kell, hogy rengetegen voltak, de legnagyobb meglepetésemre gyorsan kiszolgáltak a tészta party-s sátornál. Tele gyomorral mégiscsak könnyebb nézelődni az Expón.



Itt több ismerőssel sikerült összefutni, és végre „élőben” is sikerült találkozni a D3 Hungary standján Gáborral, aki mindig készségesen segített, amikor szükség volt rá. Az ő masszázspisztolyukat használom nagy előszeretettel (és mindenki más is a családban).



A Maratonman sátrában nem tudott Laci annyira elbújni a High5 standjánál, hogy ne vegyem észre, és lőttünk is gyorsan egy közös képet, ha már a High5 termékeit használom. Mondanom sem kell, hogy az egész csapat azt használta az UB-n nagy megelégedéssel.



Az Expó után visszamentünk a szállásra, hogy pihenjünk a rajt előtt legalább egy picit. Na ez az, ami nem jött össze, mert olyan hideg volt a szálláson, hogy két jegesmedve is mellém akart bújni, mert ők is fáztak. Többen fagyásos sérüléseket szenvedtek reggelre, mintha a Himalája 3-as alaptáborában lettek volna. Na jó ebben azért volt egy kis barokkos túlzás.



A másik, hogy a szél annyira fújt, hogy a bejárati ajtó olyan hangokat hallatott, mintha egy komplett kínai varroda működne a pincében (vagy ki tudja, lehet, hogy a mama akart kijönni a cserépből?).
A lényeg, hogy igazából senki sem pihente ki magát, és egykor pedig megvolt a hivatalos ébresztő, majd Balatonfüreden sikeresen elrajtolt a komplett csapat, Bjutiful Dzson felvezetésével. Meleg az nem volt, ellenben a szél kedvesen tépte le az arcunkat, de hát ilyen ez a móka. Szóval elindult a játék.



Jánosunk (nem én a másik) annyira elfáradt, hogy a következő váltóponton Nitrónak el is kellett tőle ragadnia chipet. Itt említeném meg, hogy nekünk volt egy saját chipünk is, ami az iData szervereihez kapcsolódott és végig jól működött, amit a verseny hivatalos applikációjáról nem mindig lehetett elmondani, és most nagyon finoman fogalmaztam.

Utunkat segítette egy fullos KTM e-bike amit az MHC Mobility Zrt. bocsátott a csapat rendelkezésére (áldassék a nevük, mert igen jó szolgálatott tett), és amire Tera pattant is fel, hogy párját boldogítsa a futás közben. Majd ők cseréltek, és Tera futott, Tomi pedig tekert egészen Ábrahámhegyig, ahol Orsi vette át a stafétát és repült vele a Varga pincészetig.

Minő véletlen, hogy ott pont én váltottam, és most végre lementem a pincébe (na, bort azt nem adtak), és futottam majdnem egy 10km-es szakaszt, amit már máskor is sokszor teljesítettem. Ez egy elég sunyin, folyamatosan emelkedős szakasz, ami persze szerencsére lefelé is megy. Kriszti volt a gardedámom, aki nagyon ügyesen kísért, és adta a frissítést amikor kellett. A szél még mindig nem akarta feladni, így néha szinte rá kellett hasalni, hogy haladni is lehessen. Talán ez volt a legnehezebb szakaszom, ahogy most visszaemlékszem.

Dóra és csapat már várt a váltóponton, ahol átadtam a chipet és a rajtszámot, és Dóra már mehetett is tovább Szigligetnek. Viszont most óriási mákja volt, mert nem vitték fel a futást a várhoz, így az a durva kaptató kimaradt a műsorból.

Dórát Orsi váltotta Balatongyöröknél, és vágtatott fekete nindzsa szerelésében egészen Vonyarcvashegyig, ahol Olivér vette át a fonalat.

Én végig Hajni kocsijában utaztam (szerencsére nem kellett vezetnem), és igencsak jókat nevettünk útközben. Igazából ahogy mondani szoktam nekem ez a „verseny” egy hatalmas buli, és számomra kedves emberekkel való találkozás lehetőségét dobja, számomra nem a verseny az érdekes. Az amúgy is csak az első helyen beérkezőknek számít, utána már úgy is mindegy, hogy 78. vagy 298. vagy a sorban.

Olivért Joci váltotta Fenékpusztánál, és ahogy haladtunk előre, az idő is fokozatosan kezdett javulni. Joci hozta a szokásos, jó formáját és egészen Balatonmáriafürdőig juttatta el a csapatot.

Amíg Joci futott, mi benéztünk Keszthelyre, mert az egyik kedvenc pontunk volt korábban. Most valahogy szerényebb volt a felhozatal, mint tavaly, de ez „anblokk” összességében is elmondható az egészre egy-két kivétellel. De térjünk vissza a futáshoz.

Balatonmáriafürdőn a Szabó család ragadta magához a lehetőséget, ahol újfent felváltva koptatták a kilométereket, az egyik fut, másik teker felállásban. Itt már elég rendesen sütött a nap, ami egy picit Terának be is tette a kaput, de becsületére legyen mondva végig futotta a távját, pedig Tomi átvette volna tőle ha szükséges.



Alsóbélatelepnél Dóra váltotta le, mi pedig megkezdtük Tera újraélesztését, amihez egy kis sótabletta, és némi folyadék elég is volt. Nem kellett sok idő és egyből visszaállt a rend.

Aztán Fonyódligetnél következett a második fellépésem, mikor is indulás előtt bevettem egy sótablettát (biztos, ami biztos alapon), és vittem magammal egy High5 Aqua gélt is. A napocska egészen bedurvított, és 11km-en keresztül sütötte a fejem. Ahol csak lehetett, ott igyekeztem árnyékos részen menni. Hajni jött velem a bringán, és azok a fantasztikus 80-as 90-es évek zenéi a hátizsákjában. A zselé is kellett, amit 40 perc elteltével tettem magamévá némi folyadék kíséretében. Sokkal jobb is lett, mivel a fáradtság és a rendszertelen kajálás könnyen megvicceli az embert. Mondhatni simán megvolt ez az etap is. Az egyik kedvencem pár kisgyerkőc volt, aki kint az utcán szurkolt és kiabált, és annyira örültek amikor pacsiztunk egyet.

Balatonlellén a Legszebb János váltott le, akit volt szerencsém kísérni is, hogy lelazítsam a lábam. Tökéletes futótechnikáját csodálta a nép bármerre jártunk. A szüzek pedig kórusban sikítottak fel, ha lopva rájuk vetettt egy királyi pillantást.



Egészen Balatonszemesig fürdött a népszerűségben, ahol átadta a lehetőséget Orsinak. Itt végre beküldhettem egy közepes minőségű fokhagymás lángost egy sörrel, mert ez azért mégsem maradhatott ki.
Orsi itt egy rövid szakasz erejéig vágtatott, akit aztán Dóra követett, majd Zamárdinál ismét Olivér aktivizálhatta a futóművét, hogy egészen Siófokig repítse a chipünket.



Siófoknál Nitróék aktivizálhatták magukat Terával egyetemben, akik most is felváltva futottak és bringáztak. Mindketten nagyon szép, stabil teljesítményt nyújtva.

Ezt követően újfent Orsi ragadta magához a stafétát, de immáron egy hosszabb részen, és meg sem áll egészen Balatonakarattyáig, ahol Joci várta, hogy letudhassa az utolsó szakaszát.



Ekkor már javában sötét volt, és az idő is kezdett picit hűlni, ezért én már visszavettem a hosszú futós nadrágom, de a póló az maradt. Valahogy én mindig alulról fázom.



Fűzfőnél szólt valami „szeletelős zene” amikor Joci berobogott. Átvettem tőle a szerelést, ő pedig felpattant kisérőnek. Ezen a szakaszon is volt némi emelkedős rész, meg már a fáradtság s bejátszott, de ennek ellenére lazán ment végig a futás. Olyannyira, hogy durván egy kilométerrel a váltópont előtt ment előttünk két lány és próbáltak volna leszakítani, mert rágyorsítottak. Na ezt már csak nem hagyhattam annyiban, és lazán otthagytuk őket. Utólag néztem az órát, hogy itt a leggyorsabb tempó 4:21 volt. A végére így kellemesen kifutottam magam, és örültem, hogy átadhatom Tominak a chipet.



Alsóörsnél Tera leváltotta élete párját, Tomi pedig felült a drótszamárra, és meg sem álltak Csopakig, ahol már XVI. Bjutiful, alias Sunking várta, hogy fényt vigyen az éjszakába, és Füredkülsőig tündököljön. Az utolsó szakasz lett volna az övé, az ominózus befutó, de ezt most Krisztának szavazta meg a csapat, aki hihetetlen pörgéssel és ultra lelkesen nyomta végig az egész műsort. Majd a végén a célba repítette a csapatot pontosan 22:24:37-es idővel.



Ennek Hajni annyira örült, hogy az emelkedőn (elég durva, meredek rész volt) el is dobta a bringát, és megnézte, hogy milyen talajviszonyok vannak Füreden. Szerencsére minden és mindenki bonyodalom mentesen megúszta az esetet.

A befutó fotót sajnos nem volt erőnk kivárni, mert finoman szólva is káosz alakult ki a versenyközpontban. Senki nem volt toppon, és pl. mi ott álltunk egy olyan sorban majdnem félórát, ahová be sem kellett volna állni (és még rengeteg ember járt így), mire kiderült, hogy az érmet teljesen máshol adják oda. Aztán megint máshol lehet befutni és képet készíteni, és egy harmadik helyen átvenni a befutó ajándékokat. Na ezt így ahogy van kihagytuk. Jani visszavitte a chipet és a visszajárót felajánlotta jótékony célra.

A banda a Spar parkolóban gyűlt össze egy koccintás erejéig (csak, aki nem vezetett), ahol fájdalmas búcsút vettünk egymástól. Még a mama is meghatódott szinte, mert éjszaka utána olyan nyugton volt a kerámiában, mint levelibéka a gólyabálon.
Mi visszamentünk Csopakra és egy gyors zuhany után mindenki bezuhant az ágyba. Senkit nem kellett altatni. Másnap délelőtt pedig irány haza.



Összegzésképpen annyit, hogy az UB továbbra is tökéletes arra, hogy megismerd a másik személyiségét (tökéletes csapatépítő vagy bomlasztó), mert egy ideig műmájerkedhet bárki, de egy napon keresztül, hulla fáradtan előbújik az igazi természete.

Sajnos a színvonal szerintem eléggé elmarad a korábbi évekétől, a frissítés kb. nulla. Ennyi pénzért talán többet várna az ember. Sokszor az óriási létszám miatt káosz volt, mert ugye a szervező maximalizálni szeretné a bevételt, és mindent IS rászervez a versenyre. Szombaton déltől a futókra indított kerékpáros tókerülés sem lendített sokat a dolgon, és nagyon kellett figyelni egymásra. Pozitívumként azt említeném, hogy a pontokon kedvesek voltak az emberek, illetve a parkolóknál is (kivéve a versenyközpontot).



Köszönöm a csapatnak, hogy velük futhattam, kérem kapcsolja ki!

Akik nélkül minden sokkal nehezebb lenne:

Hozzászólások: