Józsa János
Ez a verseny a semmiből bukkant elém, pontosabban az egyik ismerősöm Ács Laci tette ki a Facebookon, hogy lesz egy ilyen verseny és indul rajta. A tengeri nyílt vízi úszás amúgy is bakancslistás történet volt nálam, így egyből ráugrottam, hogy megtudjam a részleteket. Átolvastam a Porecki Delfin weboldalát, amin még magyar nyelven is fent van az összes információ, és felhívtam Ács Lacit, hogy meséljen pár dolgot. Miután beszéltünk egyből tudtam, hogy nekem ide el kell jutnom. A kérdés már csak a hogyan volt.Első körben úgy volt, hogy egy olasz nyaralással összekötve jutok el a versenyre, de Lili lányom nem tudott úgy szabit kivenni, így kútba esett ez a verzió. Jött a keresgélés, és ekkor bukkantam rá a Bajzáth László szervezésében induló csoportra (a tó, tenger, folyó nyíltvízi úszóklubra), akik már ezer éve járnak oda Lacinak köszönhetően. Ő szervezi amúgy a „Latyakfutást” is, mondhatni van gyakorlata a témában.
Azzal kezdeném, hogy én most hallottam először erről a versenyről, pedig már ötödik alkalommal rendezték meg, ráadásul nem is olyan messze tőlem. Az egész onnan indult, hogy Szandi kiírt egy 4 órás kerékpározást szombatra, péntekre meg egy olyan futást, ami olyan cirka 18km lett volna. Mivel gyűlölöm az egyedüli hosszú kerékpározást így próbáltam keresni valami versenyt, mert akkor nem minden cél nélkül megy az ember, én nem olyan unalmas.
Az UB után, jöhetett a következő állomás az UTT. Gyorsan kiírtam a megszokott Facebookos csoportomban, hogy mentek csapatot, ha szükség van rá. Képletesen szólva a tinta még meg sem száradt, és kb. néhány perc után Edó rám írt, hogy fussak velük a Happy Run Team-el. Ezen nem kellett egy percig sem gondolkodnom, hiszen mondhatni már visszatérő vendég vagyok náluk, és mindig élveztem a csapattal történő megmozdulást, így azonnal igent mondtam.
Komoly hírverés és beharangozás előzte meg magát a versenyt, mivel folyamatosan ment a helyi rádióban és még óriásplakáton is kint volt. Az ügy pedig nemes, ugyanis a befolyt összeg a Szolnoki Mentőállomásnak megy (közel kétmillió forint jött össze), vagyis egyértelműen jó célt szolgál, így nem kérdés, hogy elmentem a futásra.
Ott van az a tó, a sok „hülye” meg megy körbefutni, mert jobb dolga sincs, gondolják sokan. Mondanám, hogy jogosan, de hazudnék, mivel én is évről-évre részese vagyok, bár a fénye kicsit megkopott, de ne szaladjunk ennyire előre.
Az élet a legnagyobb rendező, de ezt bizonyára ti is megtapasztaltátok már. Aki folyamatosan követi a dolgaimat az tudja, hogy elkezdett érdekelni az extrém ironmanek világa, mert abban még bőségesen van kihívás számomra, így idénre nem Nagyatád volt a fő célpont. A dolgok viszont nem úgy alakultak, ahogy terveztem, és el kellett engednem ezt a dolgot, mert egy extrém ironmanhez nagyon sok pénz kell. Nem is a nevezés az, ami annyira drága, hanem az odautazás, szállás, és saját frissítő stáb, mivel ezeken a versenyeken mindezt magadnak kell biztosítani. Szóval be kellett látni, hogy erre most esély sincs. Így, mivel a Balatonman nem rendez Ironman távú versenyt, csak Nagyatád maradt, ami belefért a keretbe, pedig ott is eléggé elszabadultak az árak. De az égiek szeretnek (ebben teljesen biztos vagyok), így végül megkaptam az extrém ironmanem.