Idén Nagyatádot kihagytam, mivel az ottani kommunikáció és kiszámíthatatlanság nekem nem volt szimpatikus, így a 8. Ironmannek a Balatonman fűzfői versenyét szavaztam meg. Itt igazából tiszta volt minden, a nevezési díjat is lehetett tudni, így viszonylag hamar be is neveztem, és Szandival elkezdtük a felkészülést.

Most is az volt a kérésem, hogy a kötelező minimum edzéssel próbáljuk megoldani, mert az életembe így sem egyszerű beilleszteni az edzéseket. Nem egy hálás feladat ez egy edzőnek, de Szandi jól ismer és teljesen megérti a helyzetemet. Nem véletlen, hogy évek óta dolgozunk már együtt és gyakorlatilag fél szavakból is megértjük egymást

A felkészülés mondhatni rendben ment, egy kis Covid és némi betegség akasztotta meg ideiglenesen, de gyógyulás után töretlenül folytatódtak az edzések. Nagyjából ennyit az előzményekről, és csapjunk is a lecsóba.

Pénteken összecsomagoltam a felszerelést, és délután lementem Balatonfűzfőre átvenni a rajtcsomagot, meg egy picit szétnézni az Expón. Ott beszélgettem Bereczki Lacival is (High5) nagyon érdekes témákat boncolgatva. Neki köszönhetően én is High5 termékekkel felvértezve vághattam neki a versenynek, illetve az egész felkészülésem alatt is biztosított volt minden.
Innen mentem tovább Balatonszepezdre, ahol Józsi barátomék már vártak. A hangulat nem volt éppen rózsás, mert durrdefektet kapott, és azt még gyorsan orvosolni kellett, ami szerencsésen meg is oldódott egy mobil gumiszervíznek köszönhetően.


Kipakoltam az autómból a másnapra szükséges dolgokat, végül a kerékpárt, és ekkor jött a döbbenet, hogy az első kerék teljesen lapos. Nem akartam elhinni, de szerencsére volt egy tartalék belső nálam, amit kínszenvedés árán kicseréltünk, mert annyira szoros a külső gumi, hogy még leszedő szerszámokkal is nehéz feladat. A következő hidegzuhany akkor ért, amikor fel akartuk pumpálni a javított kereket, és az pillanatok alatt ismét leeresztett.

Az „új” belső kivesz, és megvizsgálva kiderült, hogy lyukas. Nem kívánom senkinek ezt az érzést. Gyorsan telefonáltam párat és beírtam az Ironmanes csoportba, ahol hamarosan jöttek a válaszok, hogy van, aki ad belsőt, más kereket, illetve komplett kerékpárt is adott volna, illetve Schmidt Peti barátom is mondta, hogy hoz külső és belsőt is ha kell. Megoldódni látszottak a problémák, de ettől függetlenül alig tudtam elaludni, és finoman szólva sem sokat aludtam.

Reggel 4:40-kor kelés, gyors öltözés, és már mentünk is Fűzfőre, hogy a kerékpárt le tudjuk szervizelni. A parkolóban már gyülekeztek a sporttársak, és csak úgy mellékesen megkérdeztem egy hozzánk közel parkoló csapatot, hogy srácok nincs-e véletlen egy belsőtök? 2 perc sem telt bele és máris kaptam egyet, és hiába szerettem volna, a kedves ismeretlen versenyző még kifizetni sem engedte.

Józsival gyorsan nekiálltunk kicserélni, és izgalommal telve pumpáltuk fel, de ezúttal minden rendben volt, és úgy tűnt, hogy sikerült elhárítani az akadályt. Közben Petiék is megérkeztek Nitróval, és hozták az alkatrészeket, illetve Petitől kaptam kölcsön a Neoprént is az úszáshoz.


Gyors depózás, mindent szépen elrendeztem, ittam egy High5 Energy Aqua-t egy sótabletta kíséretével az úszás előtt, és felküzdöttem Peti segítségével a neoprént.


Az idő villám gyorsan elrepült, és már jött is a chek in az úszáshoz. A rajt a vízből volt, vagy 50-60 méterre a parttól, és 4 kört kellett úszni a bójákkal kijelölt területen (3,8km). A víz egész kellemes volt (főleg így neóban), ahogy belementem. Aztán már jött is a visszaszámlálás, és elindult a mezőny.


Sikerült elég jól helyezkedni, így gyakorlatilag kimaradtam az adok-kapokból, és csak az úszásra kellett koncentrálnom. Próbáltam a legideálisabb nyomvonalon haladni, hogy ne legyen benne sok fölösleges méter. Egész jól ment az úszás, egyedül az utolsó szakasz volt rossz, mert ott olyan lapos szögben sütött a nap, hogy nem láttam a bóját, így csak az előttem úszókra tudtam hagyatkozni, bízva abban, hogy nem kacsáznak és jó felé úsznak. A másik dolog ami még nem volt túl jó, hogy viszonylag sok szúrós hínár volt a pályán. Ezt tudtam volna hanyagolni, de gondolom más is.


Ettől függetlenül lement az úszás, és szerintem az eddigi legjobb idővel teljesítettem a távot. Szépen kievickéltem a vízből, és bár kicsit küzdöttem a neoprén levételével, de azért csak sikerült. Ittam sokat, mert nagyon szomjas voltam az úszás után, majd cipő, sisak fel, és nekivágtam a kerékpáros résznek (180km).


A kivezető szakasz körforgalomig tartó része finoman szólva sem volt jó minőségű, illetve valóban jó ötlet volt a 25km/h-ás sebességkorlátozás, mert tényleg balesetveszélyes szakasz volt (mondjuk legalább le volt kerítve a forgalomtól). A pálya többi része tökéletes minőségű volt teljes útlezárás mellett, ahol 5 kört kellett teljesíteni.

Természetesen a szokásos emelkedők most sem hiányoztak, és a balatoni szél is ismerősként üdvözölt, de ez itt mindig biztos tényező. Az idő pedig kipendült rendesen, és már viszonylag korán 30 fok feletti hőmérséklettel, és tűző napsütéssel kedveskedett. Természetesen mindezt nulla árnyékkal, így sikerült is rommá égnem (így jár az, aki nem keni le magát).


Visszatérve a kerékpározásra, viszonylag jól ment, a frissítőpontokon most nem fogyott el a víz, és kellőképpen hideg is volt, szóval erre panasz nem lehetett. A saját frissítőpontomon Józsiéknál meg minden IS volt. Mert magától értetődően most is a jól bevált High5 termékeket használtam, és nem a versenyen biztosított Biotech-es frissítést. Szóval ott kaptam kulacsot, Nitro locsolt hideg vízzel, illetve egy-két harapás szalámis szendvics is játszott most, ami amellett, hogy jól kompenzálta a sok édes ízt, nekem abban is segített, hogy ne érezzem azt, hogy üres a gyomrom.


A körök szépen fogytak, mint érett whiskey a legénybúcsún, és egy picit az erőm is, mert azért a szél és az emelkedők lassú gyilkosok. Nem akartam széthajtani magam, ezért az utolsó körnél már próbáltam takarékoskodni az erővel, illetve a cipőmön is lazítani kellett, mert elkezdte nyomni a megduzzadt lábfejem. A másik „mesébe illő” esemény, hogy sikerül valahogy beszívnom egy darazsat, vagy méhecskét, amit azzal a lendülettel ki is fújtam, és valami eszméletlen szerencsének köszönhetően nem csípett meg. Valószínűleg ott véget is ért volna a vesenyem.
A visszafelé menő szakaszon is be kellett tartani a sebességkorlátozást, illetve itt sajnos az elkerített rész után, már boldog-boldogtalan is ráment az útra (gyalogos, túrázó kerékpáros családok, autó), szóval ez nagyon gáz volt. Másik hiba, hogy nem volt egyértelmű, hogy hol kell visszamenni a depóhoz (erre azért figyelhettek volna a szervezők), illetve egyes irányítóknak halvány fogalma sem volt semmiről.

Ettől eltekintve sikeresen visszaértem a depóba, és egy halk imát és köszönetet elmorzsoltam a bringámnak, amiért minden probléma nélkül végig vitt a versenyen. Futócipő fel, és jöhetett a végjátszma a maraton (42,2km).

Egy maraton sosem könnyű, különösen, ha meleg van, és előtte már csináltál ezt-azt. Ez ma sem volt másképp. Futottam, és igyekeztem felvenni egy olyan tempót, amivel úgy éreztem, hogy menni fog végig, és nem kell belesétálnom.

Nem voltam egy Villám Vili, de azért stabilan ment a futás. Nagyjából a második kör után (5250m volt egy kör) már kialakult bennem, hogy hol fogok frissíteni. Az első fix pont ugye a saját csapat (Józsi, Peti és Tomi volt, illetve Ádám aki Gyömörei Jani ismerőse volt, de nekem is segített), a másik pedig nagyjából a futókör felénél volt.

A Magasságosnak hála, hogy voltak árnyékos részek a pályán, de azért jócskán akadt napos is, aminél csak abban bíztam, hogy ahogy esteledik, majd csökken a hőmérséklet. Illetve murvás rész és szűk szakaszok is nehezítették a futók dolgát, de ettől függetlenül nem volt rossz a pálya.


Csak a frissítőpontokon álltam meg és sétáltam amíg megittam a kólát és a vizet, illetve bevettem a kötelező sótablettát minden körben. Nem is volt gond, pedig picit azért tartottam tőle, főleg a negyedik kör után, amikor már túl van az ember egy félmaratonon. Szerencsére nem volt gond. A srácok nagyon odatették magukat, és öröm volt minden körben találkozni velük, mert annyit marháskodtak, buzdítottak, és iszonyat sok erőt adtak (a frissítésen kívül is).

Érdekes módon nekem a 7. kör volt a legnehezebb, pedig ilyenkor már tudom, hogy az utolsó előtti, de most mégis nehéznek éreztem, de sikerült túlélni, és nem kellett sétálnom. Az utolsó körben pedig beletoltam minden megmaradt erőmet, és az utolsó frissítést is kihagyva „izomból” végigfutottam. Itt már olyan szinten dolgozik az adrenalin, hogy elmondani sem lehet. Amikor tudod, hogy itt a vége, és sikerülni fog!

Már láttam a célegyenest, hallottam, hogy bemondják a nevem, és kezemben a szalag és érem a nyakban. Wowwww! Óriási érzés még így a nyolcadik alkalommal is. Egy évnyi edzésmunka, lemondásokkal és nehézségek árán is végigcsinálva. Ez van ilyenkor a mérleg egyik felén.



A másiokon pedig 12 óra 22 perc, korosztály 6. helyezés, összetettben pedig 48. hely, amivel teljesen elégedett vagyok.


Ezután még elmentem egy életmentő masszázsra. A kapott meleg gulyásleves most nem ízlett (nem is tudtam megenni, pedig éhes voltam), aztán belekortyoltam egy hideg üdítőbe és olyan hidegrázást kaptam, hogy oda kellett adnom Józsinak, hogy nehogy elejtsem. Iszonyatosan fáztam (nem tudom, hogy ez mitől volt: kimerültség, napszúrás….passz). Szerencsére mire kidepóztunk és autóhoz értünk mondhatni el is múlt.

Hazafelé beadtuk Petinek a neoprént, aki gratulált, én pedig megköszöntem az önzetlen segítségét. Aztán irány Szepezd, ahol Linus, Józsi felesége már egy kiadós vacsival várt, mert tudta, hogy nem kicsit leszünk éhesek. Ilyenkor napokig sokat eszem, és állandóan éhes vagyok.

Vasárnap még élveztem a késő nyári napsütés melengető simogatását, fürödtem, és SUP-oztam egyet a Balcsin, majd a zseniális, barátokkal eltöltött nap után hazaindultam, újabb fantasztikus élményekkel gazdagodva.

Most is minden alkalommal a végére marad ez a pár sor, amiben szeretném megköszönni a támogató partnereim hathatós és önzetlen segítségét. Az Accel Hunland kerékpárgyár kiemelkedő támogatását és külön köszönet a profi kerékpár karbantartásért és szervízért, a High5 Hungary-nak (Lacinak) a profi frissítésért és kerékpáros kiegészítőkért, Szandinak, hogy úgy készülnek az edzések, ahogy be tudom illeszteni az életembe, és, mégha távolról is, de figyelő szemeit mindig rajtam tartja, a Vitakingnek a sok táplálék kiegészítőket, titkos támogatómnak, aki nem szeretné felfedni kilétét, de nagyon sokat segített, illetve a D3 Hungarynek, hogy bármikor csak szólnom kell, ha valamire szükség van.

Természetesen nem maradhatnak ki azok az emberek sem, akik önzetlenségükkel, barátságukkal, családot és szabadidőt nem sajnálva ott állnak a pálya szélén, és csak arra figyelnek, hogy minden klappoljon, és nekem csak a versenyre kelljen figyelnem. Hatalmas, és elmondhatatlan köszönet nektek: Erdősi Józsi, Schmidt Peti, Szabó Tomi (Nitro Tom). Ezt tényleg csak az tudja átérezni, aki már részt vett egy ilyen versenyen.

Nem utolsó sorban pedig mindenkinek köszönöm, aki valamilyen formában segített, hogy elérjem a célom, beleértve a családot, munkahelyet és akit esetleg kifelejtettem (mert ebben a korban már ez is benne van).

Akik nélkül minden sokkal nehezebb lenne:

Hozzászólások: