Ez a verseny a semmiből bukkant elém, pontosabban az egyik ismerősöm Ács Laci tette ki a Facebookon, hogy lesz egy ilyen verseny és indul rajta. A tengeri nyílt vízi úszás amúgy is bakancslistás történet volt nálam, így egyből ráugrottam, hogy megtudjam a részleteket. Átolvastam a Porecki Delfin weboldalát, amin még magyar nyelven is fent van az összes információ, és felhívtam Ács Lacit, hogy meséljen pár dolgot. Miután beszéltünk egyből tudtam, hogy nekem ide el kell jutnom. A kérdés már csak a hogyan volt.

Első körben úgy volt, hogy egy olasz nyaralással összekötve jutok el a versenyre, de Lili lányom nem tudott úgy szabit kivenni, így kútba esett ez a verzió. Jött a keresgélés, és ekkor bukkantam rá a Bajzáth László szervezésében induló csoportra (a tó, tenger, folyó nyíltvízi úszóklubra), akik már ezer éve járnak oda Lacinak köszönhetően. Ő szervezi amúgy a „Latyakfutást” is, mondhatni van gyakorlata a témában.

Írtam neki egy emailt, amiben válaszban megkaptam a telefonszámát, és már hívtam is Lacit, de legnagyobb bánatomra közölte, hogy nagyon későn szóltam, mert már tele van a busz, de ha valaki lemondja, akkor várólistára tesz, szóval legyek készenlétben. Néhány nappal az indulás előtt hívott, hogy megvan a helyem, és mehetek, ha van kedvem. Mondhatom hatalmas volt az örömöm.

Ez egy buszos túra volt, ami csütörtök este indult, és vasárnap késő este (11 után) ért vissza Budapestre. Józsi barátoméknál hagytam a kocsit, és ő vitt ki az induláshoz (a visszaútról még fogalmam sem volt). Senkit sem ismertem a többi utas közül, és némileg elveszve éreztem magam, de ismerhettek, hogy elég nyitott ember vagyok, és könnyen szóba tudok elegyedni szinte bárkivel.

Mire kiértünk Porec-be (péntek reggel) már jó néhány emberrel beszélgettem, és szépen oldódott mindenkiben a feszültség, akik nem ismerték egymást. 6-os apartmanokba voltunk elszállásolva. Én Iliékhez (Simon Ilona többszörös erőemelő világbajnok) kerültem, aki a két gyerkőcét hozta magával Ilit és Zénót, és de csatlakozott még Viki és Laci (akiben egy beépített duda veszett el, és mindig pörgött ezerrel). Kicsit féltem, hogy mi lesz ebből, de annyit már elöljáróban elárulhatok, hogy az utazás végére baráti társasággá kovácsolódott a kis csapat, amit még egy barátság karkötővel is megpecsételtünk.

A szállás elfoglalása után szabad program volt, és lementünk strandolni ahová Laci ajánlotta, és ahol szépen össze is jött az egész társaság. Itt semmi sem volt a véletlenre bízva, mert egy nagy boomboxon már szóltak is a legtutibb slágerek, miközben Laci mindenkit megvendégelt (konyak-kóla és vodka-narancs) formájában és csináltunk néhány közös képet is. Este pedig a parton egy hangulatos étterembe gyűltünk össze vacsorázni.


Másnap reggel (szombaton) viszonylag korán keltünk, mert indulás volt Porec-be a Porecki Delfin nyíltvízi úszásra. Azért mentünk korán, hogy még az elején el tudjunk rajtolni, és lehetőleg nyugodtabb vízen tudjunk úszni.


A nevezés gyorsan és gördülékenyen ment, 20 euro volt, ami a mai viszonylatban nagyon kedvezőnek mondható. Laci mindenben segített a csapatnak, megmutatta a pályát, elmondta, hogy mire érdemes figyelni, mire lehet számítani. Úgy tevékenykedett, mint egy osztályfőnök (szívvel-lélekkel tette a dolgát).


Olyan szintű készültség volt, hogy aki kérte mindenkire felfestették a magyar zászlót (csajoknak fenékre is), és felírták a rajtszámot a kézre, semmi sem volt a véletlenre bízva. Megittam egy Hihg5 Energy Aqua-t, majd az utcai cuccom leadtam a kapott zsákban a megőrzőbe, és már indultam is a starthoz.


Az első 1500m viszonylag könnyű volt, mert egy zártabb területen ment az úszás. Az úszófolyosó végig ki volt kötéllel jelölve, ami óriási biztonságot adott, és nagyban segítette a tájékozódást is. Itt jegyezném meg, hogy mindenki maga dönthette el (úszás közben is), hogy mi lesz az a táv amit vállal, mert ki lehetett szállni 1500-nál, 3000-nél vagy aki tudta az végig is úszhatta. Aki hamarabb szállt ki azt motorcsónakkal vitték vissza, illetve a kiszálló pontokon lehetőség volt a frissítésre is (én ezzel nem éltem, mert haladni akartam).


Szóval durván 1500-nál fordult a pálya a teljesen nyílt víz irányába, ahol azért már hullámzott, és egy oldalról jövő áramlat nehezítette az úszók dolgát, mert sodort állandóan a kötél felé. Egy kis korrigálással kellett itt úszni végig, és eléggé utáltam, de azért haladtam szépen.


Aztán egy újabb forduló vissza a part felé (itt volt a 3000-es hajó), ahol még mindig hasonló érzésem volt, bár kevésbé nyomott a kötélre. Ekkor a szám már tiszta sósnak éreztem, amitől majd meg vesztem, de sikerült elengednem a dolgot, és arra gondoltam, hogy milyen jó lesz a célban inni (elég szomjas is voltam).

A szakasz végé egy újabb fordulás, ami már vitt vissza a célterületre, és itt tudtam, hogy már nincs túl sok hátra. Az időérzékemet teljesen elveszítettem, de nem volt semmi probléma. És a hosszabb egyenes végén, már lehetett is kifordulni a célhoz, aminek örültem, mert azért kellemesen elfáradtam.


Megkaptam az érmet, pólót, és végre tudtam inni egy kólát, és vizet, illetve ettem némi gyümölcsöt, ami iszonyatosan jól esett, majd mentem kiváltani a ruháimat. A strandon le lehetett zuhanyozni (lemosni a sós vizet), majd a kapott kajajeggyel az étkező sátorban különböző tésztaételekből lehetett választani.


Ettem egy bolognai-s tésztát, ami egész jó volt (no meg farkaséhes is voltam), és utána behúzódtam az árnyékba pihenni és megnézni, hogy hogyan sikerült az úszás. 1:57 perc alatt teljesítettem az 5km-es távot, amivel kimondottan elégedett vagyok.

Aztán a lakótársaim is kiértek, akiket elkísértem kajálni. Miután mindenki megette beszéltük, hogy még tudnánk enni, így beálltunk a sorba még egyszer, de persze jegyünk már nem volt. Viszont Ili egy please-el 1 pillanat alatt elintézte és mutatta, hogy kik vannak még vele, így a repetának köszönhetően végre teljesen visszatöltöttük az elveszett kalóriákat.


Miután mindenki megvolt, Laci egy városnéző túrát is levezényelt, ahol lehetett fagyizni, nézelődni, és beülni egy étterembe. Mi az utóbbit választottuk, és pizzáztunk egyet (nem volt rossz, de én otthon jobbat sütök :D ). Majd visszasétáltunk a buszhoz, és mentünk vissza a szállásra.


Természetesen a nap ezzel nem ért véget, mert estére egy ismerkedési bankettet szervezett Laci azok számára akik még nem estek össze a fáradtságtól. Ez is nagyon jól sikerült, és jókat nevettünk egy-egy produkción (jó értelemben). Én viszonylag korán leléptem, mivel eléggé fáradt voltam és tudtam, hogy vasárnap is korán kelés van, mert akkorra is volt szervezett program.
Nem volt egyszerű a vasárnapi ébredés (azok számára meg végképp nem, akik sokáig maradtak a partin), így pici csúszással szállingózott össze a társaság. Bepakoltuk a cuccokat, mert már nem jöttünk vissza a szállásra, hanem mentünk egy hajókirándulásra (aki szeretett volna), amit vétek lett volna kihagyni.


Egy majdnem százéves fa halászhajóval és egy modernebb nagyobb motorcsónakkal (mert nem fért föl ennyi ember a nagyhajóra) keltünk útra a tengerre vad delfineket keresni. Legnagyobb örömünkre nagyon sokat láttunk, és egy-egy példány egészen közelről is megmutatta magát. A kapitány (Elvis) igencsak kitett magáért, hogy minden utas elégedett legyen. Majd a delfin show után elmentünk egy fjordba, ahol kikötöttünk, és lehetett ugrálni a hajóról, illetve fürödni, amíg készült az ebéd.


Ízletes csirkenyárs és sült makréla közül lehetett választani, amit salátával szervíroztak, illetve finom, puha kenyérrel. Ezek mellett korlátlan italfogyasztás járt a túrához. Konkrétan degeszre ettük magunkat, mert annyi plusz kaja készült, hogy simán lehetett repetázni, így én ugyan csirkét választottam, de végül a halat is sikerült megkóstolnom, ami rendkívül finomra sikerült.


Visszafelé úton, pedig a maradék a sirályoké lett, egy össznépi sirályetetés kíséretében, így valóban mindenki jóllakott, és semmi nem ment veszendőbe. A madarak hihetetlen ügyességgel vitték el a számukra finom falatokat.


Ezután egy rövid szabadidős lehetőség volt, mielőtt indultunk volna haza. Itt született meg a barátság karkötő gondolata, amit a csajok le is bonyolítottak az egyik szimpatikus árusnál, aki Ilona kedvéért még kedvezményes árat is adott.


A hazaút kissé fárasztó volt, mert itt már mindenki eléggé ki volt merülve a sok-sok élmény és program hatására, de még ide is sikerült betenni egy színes megállót Szlovéniában a Trojan fánkosnál, ahol óriásfánkokat lehetett vásárolni. Természetesen ezt én sem hagyhattam ki, és a fánkok tényleg brutális méretűek voltak.

Innentől már csak pár rövid megálló volt és nem sokkal 11 után érkeztünk vissza Budapestre. Mivel az autóm Józsiéknál maradt, így a visszajutást eléggé nehézkesen tudtam volna megoldani, de szerencsémre Szabó Tomi és kedves felesége, akik szintén velünk utaztak, engem és még két utastársunkat is elvitt, ami miatt örök hálám, hogy nem kellett csomagokkal bumliznon Pesten.Nem kis erőfeszítések árán (mivel hulla fáradt voltam), negyed kettőre értem haza, és beestem az ágyba.

Ez a 4 nap valami elképesztően szuper volt. Nagyon jó társaság, és fantasztikusan jó programok, amire csak annyit tudok mondani, hogy minden forintot megért, és ár/érték arányban szerintem verhetetlen volt. Bajzáth Laci pedig annyira lelkiismeretesen tette a dolgát és figyelt az emberekre, hogy le a kalappal előtte! Mint egy igazi házigazda törődött mindenkivel, hogy jól érezze magát, mindenben segített, és vigyázott mindenkire, hogy nehogy baja essen és épségben hozza haza. Higgyétek el, hogy 80 ember esetében ez nagyon komoly feladat és teljesítmény. Ezért hálás köszönötem neki, hogy részt tudtam venni ezen a kis utazáson, ahol a néhány nap alatt több élmény ért, mint egy hetes nyaralást alatt.

A versenyről pedig annyit, hogy néhány hazai szervező tanulhatna, hogy nem lehúzni kell az embereket a néha vicces nevezési díjakkal, hanem szolgáltatni is. Mert itt 20 euróban benne volt a póló, érem, a frissítés, csomagmegőrzés, kaja, időmérés, egyszóval minden, ami véleményem szerint rendkívül elfogadható ár.

Bíztatok mindenkit, akit egy picit is érdekel, hogy menjen el, és próbálja ki a tengeri úszást, mert itt biztonságos körülmények között, megfizethető áron lehet megtenni.

Akik nélkül minden sokkal nehezebb lenne:

Hozzászólások: