Ott van az a tó, a sok „hülye” meg megy körbefutni, mert jobb dolga sincs, gondolják sokan. Mondanám, hogy jogosan, de hazudnék, mivel én is évről-évre részese vagyok, bár a fénye kicsit megkopott, de ne szaladjunk ennyire előre.

Nem kellett csapatot keresnem, mert az IDatások már előre szóltak, hogy szeretnék ha idén is velük futnék, így a feladat ezen része gyorsan kipipálódott. Ahogy közeledett az esemény, úgy jött egyre közelebb a lányom ballagása is. Gondoltam ránézek az időpontra nehogy gikszer legyen, és lett. Csakúgy, mint a szalagavatót, most is sikerült olyan dátumra tenni a ballagást, ami egybe esett a versennyel. Na jó, ezt most akkor sem hagyom ki gondoltam, és brutális szervezkedést indítottam, aminek köszönhetően némi kompromisszummal sikerült összehangolni, hogy a kecske is jól lakjon és a káposzta se vesszen oda.


Természetesen ott voltam a ballagáson ami pénteken volt, majd onnan irány a vacsora, ami bármennyire is volt nagyszerű, 8 után mindenkitől elnézést kérve elindultam Pestre, ahol Orsi várt, hogy lemenjünk a Balcsira. Fél 12-re sikerült is leérni, ami előre vetítette, hogy sok alvás nem lesz, hiszen a csapatunk rajtja reggel 4:05-re volt kiírva.

3 óra alvás után mindenki összekaparta magát, de még le kellett vinni a kocsihoz a csomagokat és a két e-bike-ot, amiknek a felszerelése a csomagtartóra okozott egy kis problémát, így sikerült késésbe kerülni, amit a csapat többi része felfokozott izgalommal fogadott, mert ők már ott voltak a rajtnál.

Mondtuk, hogy várjanak, mert 5 perc késésért nem fognak kizárni, de Jani biztosra akart menni, így foghíjasan elrajtoltak nélkülünk. A futás is felborult egy picit, mert Károlynak kellett volna kezdeni, de ő velünk volt, így Jani vitte az első szakaszt. Aztán persze a következő váltóponton visszarendeztük a sorokat.


A csapat amúgy sok ismerős arcból állt, akik tavaly is futottak, de volt két első bálozónk is Hajni és Joci személyében. Szerencsére mindketten nagyszerű csapatjátékosoknak bizonyultak, nem mellesleg atom jó fejek és közvetlenek voltak, így a hangulat sem szenvedett csorbát.

A logisztikát két autóval oldottuk meg, és idén kaptunk az egyik cégtől 2 e-bike-ot a kerékpáros kísérethez, illetve az egyik autót is ők biztosították. Szóval mondhatni, hogy fullos körülmények voltak minden téren.



Most nem írnék már részletesen arról, hogy ki mikor futott, mert olyan sok UB beszámolót tettem közzé a blogon, hogy aki olvasta már fejből tudja a váltópontok neveit, inkább néhány érdekességet, és kulisszatitkot osztanék meg.

A reggeli késésen kívül még egy malőr volt, amikor rossz váltópontra mentünk, ahol hiába vártuk a futónkat, csak nem jött. Majd a csörgő telefon, és azt követő nem túl szofisztikált kommunikáció világossá tette, hogy rossz helyen vagyunk. De no para, és máris indultunk, hogy helyre hozzuk a helyzetet és leváltsuk a futót, és a kerékpáros kísérőt (mert nagyon megerőltette az e-bike :D). Itt jegyezném meg, hogy iszonyat szuper dolog ez az e-bike, és futót követni az egyik legjobb megoldás, amit el lehet képzelni. Egy töltéssel végigtekertük a versenyt úgy, hogy nagyjából még 30%-on volt az akksi. Persze minimális rásegítést használtunk és ECO módban nyomtuk, szóval patika volt. Én is többször kísértem futót, és nagyon jót tett a lábamnak, hogy minimális terhelés mellett, lehetett mozgatni, így kevésbé állt be, és gyorsabban regenerálódott.

Azt mondanom sem kell, hogy mindenki tökéletesen hozta a formát, és a vállalt kilométereit. Az egy-két korábban említett apróságokon kívül semmi fennforgás nem akadt és szuperül haladt a csapat.



Nekem 3 futásom volt, ami picit több, mint 31km-t tett ki. Kérdéses volt, hogy mennyire fogom bírni, mert még nem gyógyultam meg teljesen a verseny előtt beszedett megfázásból (ami ki tudja mivolt, de kinyírt teljesen). Az első futás egészen jól ment, különösen, hogy Nitro kísért és a kis JBL hangszórón küldte a szeletelős zenét.



A korai rajt miatt nagyjából reggel 10-ig sok váltópont csak minimális üzemben volt, és a kiállító cégek és szpíkerek ki sem pakoltak, ami kicsit fura volt a korábbi évekhez képest. Sokkal csendesebb, és lájtosabb volt így a verseny. Persze délutánra már felpörgött minden, és akadt zsúfoltság, főleg a parkolókban, ahol sok esetben iszonyat káosz uralkodott. A várakozásoknál kihasználtuk a D3 masszázspisztolyt, ami idén kiválóan működött és egy töltéssel lazán bírta az igénybevételt.

A második futásom is gond és esemény nélkül gurult le, de leginkább a harmadik éjszakai szakasztól féltem. Ez már nem sokkal a cél előtt volt Almádi és Csopak között. Előtte Nitro futott és én kísértem bicajjal, majd Almádiban csere és én futottam, ő pedig tekert, így a többiek tudtak kicsit pihenni.

Legnagyobb meglepetésemre az utolsó futás sem okozott gondot, sőt egészen felpörögtem a végére. Az edzőm szerint ez lett a legjobb futásom. Igazából már annak is örültem, hogy gond nélkül végig tudtam futni, mert a versenyt megelőző 1-2 futás itthon nem sok jóval kecsegtetett. Frissítésnek végig High5 Zero-t és Energy Gel Aqua-t használtam. Jól is jött, mert a frissítő asztalok finoman szólva sem bőségszaruk voltak. Víz, Izo (amit jobb ha nem iszol meg, mert utána a Toi-Toi lesz a legjobb barátod), banán és szőlőcukor (ami megint kb. tilos lenne, csak végső eléhezés esetén) „színesítette a menüt.

Idén Károlyunk is jól bírta, és nem tett felelőtlen kijelentéseket a kutyával és a versennyel kapcsolatban. Joci akivel most találkoztam először, már az első futásnál bizonyította, hogy úgy megy, mint a Schafhausen, és nem kétséges, hogy problémamentesen tolja végig. Hajnalka elképesztően odatette magát és komoly mennyiségű kilométert tekert végig, mint kísérő. Dóri is jobb formában volt, mint az előző évben és nagyobb távot is vállalt a körből. Gyönyörű János ugyan néha „sírt” egy kicsit, de derekasan helytállt (még szép, hiszen szeretné idén behúzni az első IronManjét). Minden esetre a csapat felajánlott neki egy jegyet Paráliára.



Orsinál egy picit féltünk, hogy mi lesz, mert gyakorlatilag félig betegen jött a versenyre, de szerencsére nem volt probléma. Nitro meg stabilan hozta, amit kell. Mellette végig videózott és ökörködött. Tevékenységének hála, készült egy kis filmecske is, ami híven tükrözi a történteket.



A befutó hajnal 2 magasságában történt, vagyis cirka 22 óra alatt kerültük meg futva a nagy tavat. Az olajágat Bjutiful Dzson hozta, és mondhatni repült felfelé, a célhoz vezető emelkedőn. Megvolt az utolsó csippantás, és a verseny véget ért. Úgy döntöttünk, hogy nem állunk sorba a befutó fotóra hulla fáradtan (iszonyat sor volt), hanem inkább bementünk a sátorba és az ottani installációnál készítettünk magunknak fotót.


Majd begyűjtöttük a tettünkért járó relikviákat (érem, alma, sörnek látszó tárgy), és visszatértünk a találkozási pontra a parkolóba.

Ott persze előkerült ez-az, hogy egy kis ünneplés is legyen a végén (természetesen csak azok részére, akik nem vezettek). Joci az Unicumot úgy mérte, mintha nem lenne holnap, és a kis kísérőnek köszönhetően kb. úgy is éreztem, hogy nem lesz.

Egy rövid pihenő a szálláson, majd irány hazafelé. Az alvás ellenére is iszonyatosan fáradtak voltunk, és nem kellett hezitálnom rajta, hogy hazaérve vízszintes pozíciót vegyek fel. Nagyjából még 3 nap kell, hogy az ember kipihenje a fáradalmakat. Mert az UB nem a futástól nehéz, hanem a pihenés hiányától.

Idén is megvolt, idén is szép volt! Hogy jövőre mi lesz, az még az univerzum titka.

Akik nélkül minden sokkal nehezebb lenne:

Hozzászólások: