pizzasprint 00001Harmadik alkalommal szervezték meg ezt a versenyt, és hiába volt helyben, valahogy eddig mindig kimaradt. Úgy gondoltam, hogy az idén nem hagyom ki, ha már helyben van. Sajnos időpontilag nagyon közel volt az Auriga Erdei Futóverseny sorozat 4. felvonásához, amin szintén futottam eddig, így a félmaraton helyett csak 14 km-re neveztem be.

A nevezéssel is volt némi fennforgás (nem is én lennék), mert a pénz ugyan beérkezett, de az adatok nem. A gyanús csak az volt, hogy nem voltam rajta a rajtlistán. Szerencsére a szervezők gyorsan és rugalmasan elhárították a problémát, és helyreállt a béke.

Vasárnap délelőtt gyorsan átvettem a rajtcsomagot, hogy ne délután, a versenykor kelljen kapkodni, majd egy kis pihenő, és fél 3-ra visszamentem a versenyközponthoz.

pizzasprint 00006pizzasprint 00007

Rengeteg ismerőssel találkoztam, és mondhatom, hogy szinte az egész országból jöttek ide futni. Kerestem a rajtig egy árnyékos helyet, mert nagyon meleg volt, és közben beszélgettem a sporttársakkal. Persze volt aki nem fázott, mert hosszú fekete öltözetben volt, és még arra is külön nadrágot és pólót vett fel (naná, hogy feketét). Esküszöm, hogy nem értem ezeket az embereket (és nem szeretnék senkit megbántani, de ez nettó butaság).

15 óra magasságában el is rajtolt a félmaraton mezőnye (egyéni és váltók), majd jöttünk mi a 14 km-en indulók, nagyjából 10 perc csúsztatással.
Elég tempós volt a rajt, de ez mindenhol így szokott lenni. Én igyekeztem ésszel, nem elfutni az elejét, mert tudtam, hogy odébb lesz még a vége, és ebben a melegben amúgy is bármi megtörténhet.

pizzasprint 00001

Az útvonal nekem tetszett. Szolnok belvárosi része, Reptár, Tisza-part, mind látványos útvonal, annak meg főleg, aki mondjuk nem itt él. A biztosítás nagyon jó volt. Rengeteg katona felügyelte, hogy senki és semmi ne zavarja meg a futókat.

Egy kör 7 km volt, amiben 3 frissítőállomás kapott helyet, az első a Reptárnál, a második a Tiszaligetben, a harmadik a célzónában. Véleményem szerint ez pont elég is volt. A választék, ahogy láttam a szokásos víz, banán, szőlőcukor kombináció (elnézést, ha valami kimaradt), de én csak vizet vételeztem.

Triatlonos mezben futottam, így bátran locsoltam magam, mint ahogy a triatlon versenyeken szoktam, és mondhatom, hogy jól is jött, mert a napocska adta az ívet rendesen. Szerencsére azért volt néhány árnyékos rész is, de ezt a hirtelen jött meleget még nem szokta meg a szervezetem.

Igyekeztem „normális” tempót futni (mármint magamhoz képest), bár az előző napi verseny éreztette a hatását, ahol nagyon jól mentem. Sajnos ez valóban úgy van, hogy nem nagyon lehet mindkét versenyen egyformán teljesíteni. De nincs is ezzel baj, úgy voltam vele, hogy abból főzünk, ami van.

Az első kör gyorsan elröppent, főleg amiatt, hogy még ismeretlen volt a pálya. A másodiknál már picit nehezebb volt, de igyekeztem tartani az 5 perc alatti tempót. A gyaloghídra föl, illetve a Tisza-hídra fel rész sok embert megfogott főleg a második körnél bele-bele sétáltak.

pizzasprint 00002

Ahogy ráfordultunk a Tisza Szállónál lévő sétányra, már tudtam, hogy nem túl sok van hátra. Egy hölgy futott majdnem végig előttem, illetve előzgettük egymást. A Galériánál még bőven volt tartalék és odafutottam mellé, hogy nyomja meg a végét ha tudja, nem akarom megelőzni, mert szépen ment végig. Meg is indult, de vagy 100 méter után, mondta, hogy menjek, mert nem bírja ezt a tempót, így hát nekiiramodtam. Onnantól már nyomtam végig a befutóig.

pizzasprint 00005pizzasprint 00004pizzasprint 00003

1:09:32 lett a vége, ami korosztály 5 helyre volt elég, illetve összesített 12. Nekem tökéletesen megfelelt, főleg, hogy az előzőnapi PB után, még ez is egy PB lett. Nincs okom panaszra.

Átvettem az érmet, és a befutócsomagot, ami szerintem nagyon klassz volt (Reptár belépő, egy tetszőlegesen választható Pizza Sprintes pizza, csoki…stb), és mentem visszapótolni az elvesztett folyadékot.

pizzasprint 00008

A frissítést nem variáltam túl, mert a verseny előtt csak egy High5 Energy Gel Aqua-t ittam, illetve egy sótablettát a meleg miatt, de versenyen már csak vizet (bár volt nálam tartalék zselé, de nem volt rá szükség).

Nekem kifejezetten tetszett ez a verseny, és a korrekt rajtcsomag. A szervezők remélhetőleg legközelebb odafigyelnek, hogy ilyen melegben legyen hűtött víz, és talán érdemes lenne azon is elgondolkodni, hogy délelőttre tegyék a rajtot. Szerintem fogok itt még futni máskor is.

Akik nélkül minden sokkal nehezebb lenne:

Sóház ApartmanházAccel Hunland
High5MucOffSZANDUSwim
Vitaking

Hozzászólások: