Józsa János

Miért izzadunk késő este a teremben, mikor mindenki más szotyit köpködve rohad a tévé előtt? Vagy miért találnak minket a hajnali nap első sugarai a pályán, mikor te még kényelmesen a másik oldaladra fordulva elengedsz egy reggeli galambot, és szunyálsz a vekker utálatos-erőszakos csörömpöléséig, hogy aztán az első kávédig hasznavehetetlenül kóvályogj, mint egy zombi?
Miért jó ez nekünk?
Amikor te kényelmesen kuckózol a takaród alatt, és még csak fejben játszod el, hogy kimászol az ágyból, én már túl vagyok a bemelegítésen. Amikor álmosan kóvályogva próbálsz életet verni magadba, én már a legkeményebb sorozataimat gyűröm a teremben, vagy túl vagyok a második kilométeremen a Szigeten. Amikor az utcán az első cigidet szívva keresed az egyenest a kocsid vagy a megálló felé haladva, és hiábavaló küzdelmet vívsz a fejedben a kisördöggel, aki meg akarja magyarázni neked, hogy ez megint egy szar nap lesz, én épp egy kiadós edzés után frissen lezuhanyozva tartok ugyanúgy a kocsim felé.