terep3Ez a verseny, mondjuk úgy, hogy „csak beesett”, mert Tóth András Zoltán hívta fel rá a figyelmem. Gyorsan rá is ugrottam a nevezésre, amit így még a rendkívül kedvező 2.500Ft-os „sporttársi áron” sikerült megejteni.

Manapság az ember el van szokva az ilyen baráti nevezési lehetőségektől, mivel egy-egy egyéb rendezvényen simán röpködnek a tízezrek. Persze itt nem is parádés a rajtcsomag, de bőségesen korrekt a fentiek tükrében. Két csoki, rajtszám, ingyenes chip (amit a befutáskor le is kellett természetesen adni, mint bárhol máshol), a verseny után egy tál meleg kaja, tea, víz, apróságok, és a teljesítőknek befutóérem.

Ez a verseny, pont az eplényi Spartan Beast elé ugrott be 2 héttel, szóval még jól is jött egy kis terep. Szandi (ENSPORT) amúgy is piszkált, hogy fussak valahol egy félmaratont, amire nem lehet nemet mondani.

Apropó, a terep nem volt nehéz, minimális emelkedő, de azért nem aszfalt, és azért ez egy picit megnehezíti a futó dolgát.

A félmaratont egyéniben teljesítőknek 3 kört kellett megtenni (volt váltó is), amit sárga szalagocskák jelöltek az erdőben. Az egyetlen kritika részemről egyedül ezt a részt illeti, mert ennek ellenére simán el lehetett keveredni, ezt az opciót a nálam sokkal tapasztaltabb futók is behúzták.

A második körre azért sikerült javítani ezt az apróságot és utána, már nem az útkereséssel kellett foglalkozni, csak futni.
 
terep1terep2

A frissítés a rajtnál volt minden körben (víz, izó, és ki tudja mi még), ahol én csak vizet ittam, mert a jól bevált High5 Energy Gellel oldottam meg az energia bevitelt, amely most is tökéletesen működött, így nem is volt semmi probléma.

Az időeredményt előzőleg 5 perces ezrekre terveztem belőni, ami rendben is lett volna simán, ha nem terepen kell futni. Továbbá jobb lett volna a Nike futócipőm is, és nem a viszonylag merev Salomon Speedcrosst használni, mert talán az is javított volna a komforton és a teljesítményen. Itt nem volt olyan saras, kemény terep ahol a Salomon előnye kijött volna, így inkább egy kicsit nehezítő tényező volt szerintem.

Az 5 perces ezrek így mentek a kukába, és 5:11-es átlaggal sikerült bekarcolnom a végére. Így lett a hivatalos idő 1:43:50 ami számomra még mindig egy teljesen elfogadható idő, és teljesen elégedett vagyok az eredménnyel.
 
terep erem

Örülök, hogy elmentem erre a versenyre, mert jó szervezés, korrekt feltételek, szuper ár/érték arány, és nem mellesleg, jó társaság jellemezte. Így legalább nem egyedül kellett lezúznom az amúgy is esedékes szombati hosszú futásomat.

Köszönet a szervezőknek, és ha lesz, megyek legközelebb is.
 
 

Hozzászólások: