Nem is olyan régen, folyamatosan láttam Simonyi Balázs filmjének az Ultrának a reklámját, ami nagyon felkeltette az érdeklődésemet. Szerencsére sikerült megnéznem a filmet és mondhatom, hogy nagy hatással volt rám. Hihetetlen teljesítmény és emberi sorsok állnak egy-egy ilyen extrém teljesítés mögött. A film végigvezet a versenyen, bemutat pár futót, akiknek bepillantást nyerünk az életükbe, gondolataikba, hogy miért vágtak neki az útnak, és mi az, ami továbbviszi őket egy-egy holtponton.
Miután megnéztem a filnet, amit amúgy annak is ajánlok, aki egyáltalán nem fut, mert komoly motivációt meríthet belőle, nem bírtam magammal és utána kellett olvasnom a Spartathlonnak.
Ha már belemásztam, úgy gondolom, van olyan érdekes a sztori, hogy megosszam itt veletek. Szerencsére a Wikipédia jó segítséget adott ehhez.
Sokan úgy tekintenek egy fehérjekészítményre, mint valamilyen csodaszerre, izomnövelő porra, amit csak úgy legurítunk a torkunkon, és akkor megtörténik a csoda. A dolog azért ennél bonyolultabb, és közben mégis nagyon egyszerű. Mindennapos kérdés, hogy egy fehérjekészítményt miképpen kell szedni, hogyan, milyen mennyiségben. Egy kicsit visszatérünk az alapokhoz, a következő sorokban ezekre a kérdésekre kaphatsz választ!
Nem kell feltétlenül sok-sok pénz elköltened arra, hogy megmozgasd magad, és tegyél valamit az egészségedért. Az internetnek hála a Youtube tele van jobbnál-jobb edzős videókkal, amiket én is előszeretettel használok saját edzéseimnél.
Egyáltalán nem járok konditerembe, mert amíg elmegyek és hazajövök, annyi idő alatt nagyjából le is nyomom az edzést. Persze ez nem azt jelenti, hogy te se, menj. Csupán annyit szerettem volna kihozni a dologból, hogy otthon is minden adott ahhoz, hogy átalakítsd magad. Nem lehet több kifogás. Te kellesz csak hozzá, és némi szabadidő. Nem jöhet az szóba, hogy szégyenlős vagyok, és azért nem megyek kondizni vagy futni.
Ha megkérdeznék 100 embert, hogy tegye fel a kezét, aki szereti a palacsintát, tutira 200 kéz lebegne a magasban. Legalábbis én még nem találkoztam olyannal, aki nem szerette volna.
Sokféle receptet kipróbáltam palacsinta kutatásaim során, de ami nekem a legjobban bejött, az az alábbi recept. Számomra tökéletes íz harmónia, jó állag, és nem utolsó sorban a gyermekeim is imádják.
A történet kezdete 2014-re datálódik vissza, mikor is eldöntöttem, hogy lefutom a maratont. Szerintem a legtöbb rendszeresen futó ember életében eljön az a pillanat, kellő kilométerrel a cipőjében, hogy megméretesse önmagát.
Ráadásul pont a születésnapomon rendezték a versenyt, amire be is neveztem. Gondoltam magamban, hogy mekkora feeling lesz, pont a nevezetes napon lefutni. Mint valami szülinapi ajándék.
Készültem rá becsülettel, letöltöttem hozzá a netről konkrét edzéstervet, meg ami kell. Olvastam is sok mindent (sajnos nem eleget, de erre majd később visszatérek). Két héttel a verseny előtt Bence fiam hazahozott a suliból valami agresszív vírust, amit olyan szinten sikerült magamévá tenni, hogy teljesen kész lettem. Az egész 3 hónapos felkészülési terv, és munka ment a kukába a nevezéssel együtt.
Szerencsére a credit megmaradt, így azt egy későbbi versenyre fel tudtam használni. Folytattam az edzéseket (ekkor még csak futottam) és készültem, hogy jövőre újra megpróbálom.
Apukám születésnapjára szerettünk volna a gyerekekkel egy Sacher tortát sütni. De ember tervez, Isten végez, ahogy a mondás mondja, picit máshogy alakult a helyzet. Kicsit kifutottunk az időből, és a Sacher tortához jóval több kellett volna, így nekiláttam keresni egy mentő megoldást. Így találtam rá a neten erre a receptre, amibe azért egy picit belekontárkodtam.
Hogy ez mennyire jól sikerült, azt mi sem bizonyítja jobban, hogy másnap újra meg kellett sütni, ezúttal magunknak, mert annyira ízlett mindenkinek, amikor megkóstoltuk.
A blogon szereplő minden tartalom a szerző tulajdonát képezi. Bármilyen célra történő felhasználás csak előzetes írásbeli hozzájárulás esetén engedélyezett.