Tavaly ott voltam Keszthelyen egy rövidtáv erejéig, és azt kell, hogy mondjam, hogy lenyűgözött a verseny minősége és szervezettsége. Az egész verseny és körítés elsőrangú volt. Úgy gondoltam, hogy idén is megpróbálok eljutni, de a költségvetésem és a combos nevezési árak elriasztottak.

Így csak motoszkált a fejemben, de elengedtem a dolgot, egészen addig, amíg Fliegler Anett fel nem tett a Facebookra egy átadó középtávú nevezést. Mindezt egy pusziért, vagyis teljesen ingyenesen, így csak az átírási költség terhelt. Na, ezt a lehetőséget már nem tudtam elengedni, még annak ellenére sem, hogy a „hivatalos frissítő segédem és másodedzőm” Erdősi József Coach mondta, hogy most céges program miatt nem tud eljönni.

De az égiek szeretnek, mert pár nap múlva jött a telefon, hogy mégis sikerült elintéznie, és így gyakorlatilag minden akadály elhárult. Bencével, a fiammal és Ákossal, a Józsi fiával levágtattunk pénteken Keszthelyre, ahol gyorsan átvettük a rajtcsomagot és elintéztük az átírást, majd a Balatonszepezdi főhadiszállásra vettük az irányt.

Elkészítettük a megfelelő zsákokat a bringához, futáshoz, majd feldekoráltuk a bringát, a sisakot, és magamat, a jó kis tetkókkal. Bekevertük a Hihg5 frissítést saját recept szerint, bár a verseny hivatalos frissítője is a High5 volt (szerencsére).

Másnap fél 6-os kelés, gyors kávé, mosdás, és irány Keszthely. A srácok maradtak Szepezden bandázni és strandolni.

Viszonylag gyorsan leértünk, és zökkenőmentesen ment a bedepózás és a zsákok elhelyezése.

Innentől már gyorsabban peregtek a percek. Pacsizás a haverokkal és ismerősökkel, majd szépen terelődtünk át a strand területére, ahonnan az úszás kezdődött.

Egy héttel korábban még majdnem biztosan neoprénes mókának ígérkezett, de úgy befűtöttek odafent, hogy a verseny napjára a folyamatos kánikulának köszönhetően már 26 fokos volt a víz. Így a neo ugrott, de nem is használtam volna abban a hőségben.

Rendesen fújt a szél és a Balcsi a nevéhez méltóan a magyar tengerré változott. 900 ember feszült izgalomban, a vízben állva várta a 8 órás rajtot. Aztán jött a jel, és nekivágtunk az első próbatételnek. Sajnos rosszul helyezkedtem, mert az erős hullámzás megviccelt sok úszót, akik kevésbé gyakorlottak voltak, és rengetegen úsztak mellben, ami ilyen hullámzásban elég kimerítő. Előzni lehetetlen volt annyira összetorlódtak előttem. Ha gyorsra váltottam, akkor pillanatok alatt utolértem az előttem levőt és már kaptam is a rúgásokat és ütéseket, ha meg mellben úsztam alig haladtam. Pokol volt. Hogy mennyire az, azt csak később Józsitól tudtam meg, aki elmesélte, hogy már az elején feladták páran, és később is sorban hozták ki az emberkéket. Nem egy szokványos úszás volt az biztos. Látótávolság nulla, hullámzás oldalról nagyon kellemetlen, szóval kellett küzdeni. Gyakorlatilag majdnem, hogy a utolsó szakaszban tudtam már csak folyamatosan gyorsban úszni, amikor picit széthúzódott a mezőny. Így egy 49 perces, finoman szólva sem túl jó idővel zártam az úszást, de legalább megvolt.

Irány a depó! Bringás zsák fel, tovább az öltözéshez, ami most gördülékenyen ment, és magamhoz képest teljesen jó volt. Szerintem ennyi kellett is (6 perc), hogy ráhangolódjak a következő feladatra.

Egy viszonylag rövid kivezető szakasz után, nagyon jó minőségű aszfalton Hévíz, Zalacsány, Nagykapornak útvonalon kellett 2 kört abszolválni a kellemesen dimbes-dombos pályán, ahol a hivatalos szintkülönbség 972m volt. Na, igen, voltak benne fincsi szakaszok, végeláthatatlan emelkedők, de azt kell, hogy mondjam, hogy számomra ez volt a verseny legkönnyebb része. Simán ment, nem szállt el a pulzus. Az emelkedők után, nagyon gyorsan vissza is állt. Pedig már itt is meleg volt, nem is kicsit. Ráadásul, ha a meleg nem lett volna elég, a szembeszél is nehezített picit a visszafelé szakaszon. Sajnos volt pár mentős eset is, ami nem bukás, hanem inkább a hőség vagy túlterhelés okozta rosszullét miatt kellett, hogy jöjjön.

A szervezés itt is kiemelkedő volt. Láttam defektes versenyzőket, de gyorsan jöttek a Mesterbike-os srácok és segítettek a bajbajutottakon. A versenybírók pedig folyamatosan figyelték, hogy ne legyen bolyozás. Igazából nem is nagyon láttam, egyedül az emelkedőkön sűrűsödött néha össze a mezőny, de ott úgy is csak nagyon lassan tudott mindenki feltekerni.

A bringámmal is teljesen elégedett voltam. Hiába nem egy mai darab, de nem kevés „csúcsbicajt” hagytam magam mögött vele.

Itt folyamatosan nyomtam az általam bekevert High5 Energy Source és Zero tabletta kombót, ami kifogástalanul működött, és végig biztosította az erőt. A meleg miatt több is fogyott, mint amennyit szoktam inni.

Azért nem bántam, amikor már az utolsó kilométerek voltak csak hátra. A hivatalos időm 2:57:58 lett, ami sima 30-as átlagot jelent. Szerintem (Szandi szerint is) egészen fincsi a körülményeket és a szintet tekintve. Innen üzenem a kétkedőknek, hogy ugye, hogy lehet görgőn is készülni! :)

A depóban letettem a bringát, felvettem a futós zsákot, és megint minden szépen simán zajlott. Ez a depózás 4 perc lett, ami megint nem vészes, nem voltam szétesve fejben sem.

Ha az eddigi megpróbáltatások nem lettek volna elegek, akkor a végső döfést a futás adta meg, ami szinte pont délre esett, amikor nem csak a hőség vert fejbe, hanem érezhetően perzselt a nap.

Az első kör még szo-szo elment, de a második kör már kissé nyögvenyelősre sikeredett. Hiába ittam, hűtöttem magam, ahogyan csak tudtam (2 szivacs elöl, kettő hátul a mezben), de még így is nagyon melegem volt. Szétnézve a pályán nem nagyon volt őszinte mosoly, gyakorlatilag a legtöbben a túlélésért küzdöttek. A futással nem nagyon szoktak gondjaim lenni, de most többször is belesétáltam, mert éreztem, hogy most erre van szükségem, és nem akarom fölöslegesen szétcsapni magam. Szerencsére a szurkolók nagyon sokat segítettek, és a frissítőpontok személyzete is szuperül tette a dolgát. Nagyon köszönöm nekik, szerintem mindenki nevében.

Igen nagy szükség volt az emelkedőre futásnál a fiatalok elképesztő buzdítására, ahol még az is erőre kapott és megpróbált futni, aki már a végét járta. Itt jegyezném meg, hogy a futópálya is szintes volt, ami a 21km-en 200m szintet jelentett.

Minden frissítőponton ittam picit és hűsítettem magam, szivacsot cseréltem, és kezdtem jobban lenni. A harmadik kör nem lett jobb időben, mint a második, de szenvedésileg már igen.

Az utolsó körre sikerült egészen összekaparni magam, amikor a nap is kevésbé tűzött, és biztos a tudat is segített, hogy már csak ezt kell letudni. Itt már nem sétáltam egyszer sem bele, sőt a végén, amikor láttam a befutónál az órát, még arra is maradt erőm, hogy rágyorsítsak, hogy az időm nem menjen 6:20 fölé, így a bruttó időm 6:18 lett. Nem egy PB, de itt valószínűsítem, hogy kevés PB születhetett.

A verseny előtt kérdeztem Szandit, hogy van-e valami elvárás, terv, cél, de mondta, hogy csak élvezzem a versenyt. Na, ez kevésbé ment a végén. Ez a verseny leginkább a túlélésről szólt, amit mi sem bizonyított jobban, hogy nagyon sokan nem tudták befejezni. Ettől függetlenül az elején még azt gondoltam, hogy 6 óra környékén, vagy picit belül simán meglesz. Nagyot tévedtem!

Vagyis mégsem, mert átlagos körülmények között meg is lehetett volna, ha a Balaton nem hullámzik, ha nem ragadok be az úszásnál, ha nincs ezer fok, ha a futás picit jobban megy (tavaly simán futottam 5:05-ös ezreket, most meg 6 perc és feletti ezrek voltak). Persze, ha tudom, hogy s@ggre esek, akkor leülök, szóval kár is ezen gondolkodni, főleg úgy, hogy nem is volt semmi terv, mert ez a lehetőséget egy nagyon jó felkészülési és gyakorlási lehetőségnek tekintettük Szandival. Ezt a célt pedig tökéletesen be is váltotta.

A célban a frissítés szintén kiváló volt, csakúgy, mint tavaly. Volt itt minden, ami kellhet: alkoholmentes sör, üdítő, víz, persze minden hűtve. Gyümölcsök: banán, szőlő, paradicsom, sós és édes kekszek, amiket a szorgos kezek folyamatos töltöttek újra. Nagyon jó volt, hogy a kísérő is bejöhetett az Athlete Garden-be, és ő is tudott hideg folyadékhoz jutni, és tudtunk dumálni, egy kicsit lazítani a verseny után.

Ez egy nagyon kemény verseny volt, ami sok-sok tapasztalatot hozott. Megmutatta, hogy hiába vagy felkészült, van, amire nem lehet teljesen felkészülni, és hogy az időjárás és az extrém körülmények, milyen egyszerűen és pillanatok alatt tudja keresztbe húzni mindazt, amit gondoltál és terveztél.

Pozitív hír, hogy nagyon gyors volt a regenerációm. Mondhatni, hogy mire visszamentünk Balatonszepezdre, már alig volt nyoma (szinte semmi), hogy lenyomtam egy féltávot. Nagyjából, mint amikor délelőtt van egy úszás, délután meg még valami edzés. Ez azért elég jó hír számomra, és az edzőm szerint is. Azt mutatja, hogy az edzettségi szint az rendben van.

Szandi is kifejezetten pozitívan értékelte az egész teljesítményt, ami azért bevallom rendkívül megnyugtató számomra. Most egy kis pihi, és folytatódik a felkészülés Nagyatádra.

Köszönöm Fliegler Anettnek, hogy ilyen önzetlenül átadta a nevezést és lehetővé tette ezáltal, hogy induljak a versenyen. Nem kevésbé Erdősi József barátomnak, aki addig szervezkedett, minden logisztikai akadályt elhárított, és végig segített a verseny folyamán. Az Ensport sem maradhat ki a szórásból, hiszen nélkülük messze nem itt tartanék, ezt biztosan állíthatom. A legjobb edző: Imre Alexandra (nekem csak Szandi), aki gyötör, nyüstöl, kifacsar, de kihozza belőlem a legjobbat, mellette motivál és erőt ad, hogy küzdjek a céljaimért. Végül, de nem utolsó sorban köszönet a High5-nak a támogatásért, mert mindig és minden esetben kiválóan működnek a termékei. Sosem hagytak cserben, és ezt a versenyt is be tudtam fejezni.