Az idei év fő versenyének a zadari fél Ironmant választottam, de mindenképp szerettem volna előtte még egy másik féltávú megmérettetésen is elindulni. Mivel idén elsősorban külföldi versenyekre szerettem volna koncentrálni, így célzottan ilyen eseményeket kerestem. A sors végül úgy hozta, hogy az „Át a célvonalon” podcastben hallottam a temesvári triatlonról, és amikor Nitrotól is rákérdeztem, melyik versenyeken indul idén, ő szintén ezt ajánlotta. Úgy voltam vele, hogy mi baj lehet? Egy próbát mindenképpen megér – így hát gyorsan be is neveztem.
Spoilernek csak annyit így az elején, hogy az egyik legjobb döntésem volt mostanában.Már az egész dolog nagyon jól indult, mivel a verseny szervezője által felajánlott egyik fő díjat, a verseny idejére szóló szállodai elhelyezést, valami hihetetlen szerencsével én nyertem meg, ami az IBIS hotelben, 2 éjszakára szólt reggelivel együtt.
Pénteken délután négy körül érkeztünk meg Temesvárra, elfoglaltam a szobát, majd egy rövid pihenő után indultam a rajtcsomagért. Közben jött egy üzenet a szervezőktől: szeretnének velem egy gyors interjút készíteni. A rajtcsomag átvétele teljesen zökkenőmentes volt, a magyar versenylicencet gond nélkül elfogadták. A csomag maga is megért egy misét: kiváló minőségű póló, úszósapka, energiaital, egy fantasztikus éremtartó, kétszemélyes Aqua Park belépő és egy rakás kedvezménykupon is lapult benne.
A csomag átvétele után meg is csináltuk az interjút, aminek a fordításánál a volt polgármester segédkezett, aki szintén indult a versenyen és rendkívül közvetlen és jó fej volt, nem utolsó sorban tökéletesen beszélt magyarul is, így könnyen áthidaltuk a nyelvi nehézségeket.
Ezután megnéztem és meghallgattam a technikai tájékoztatót és bedobtam a tombola kuponom a kalapba. Ugye mondanom sem kell, hogy Fortuna megint kedvezett nekem, és kihúzták a számom, amivel egy menő visort nyertem.
Este már csak egy gyors vacsora és egy kis pihenés következett, mert másnap hajnalban, 5:30 és 6:20 között kezdődött a depózás. Az egyetemnél sikerült leparkolni, és óriási szerencse, hogy Kriszta is elkísért – mert egyedül el sem bírtam volna a felszerelést a depóig.
A depóban egy meglepően kicsi dobozt kapott mindenki, amire azt hittem, hogy fele cuccom sem fog beleférni, de végül simán sikerült megoldani. Miután letettem a felszerelést a neoprén-el együtt felsétáltunk az úszás rajtjához. Eléggé kicentiztük a rajtot, úgyhogy viszonylag a sor végén sikerült elhelyezkednem, miután felküzdöttem magamra a neoprént.
Bevallom, az úszástól előzetesen kicsit tartottam, mivel még sosem úsztam folyóban (na jó, Dunaújvárosban igen, de az holtág volt). Teljesen alaptalan volt a félelmem! A rolling rajt zseniális: nincs tülekedés, verekedés, mindenki kényelmesen indulhat. A chip csak akkor indul, amikor beugrasz a vízbe, mindenkit elég idővel engednek. Nyugodtan, fókuszáltan tudtam úszni, és sikerült is életem eddigi legjobb úszóidejét menni – amibe persze, a folyó enyhe sodrása is besegített.
Az úszás után a depóban kicsit elidőztem, mert a neoprén levétele nem ment a leggyorsabban, de aztán már toltam is ki a bringát, és jöhetett a 13 körös kerékpárpálya.
Ez egy elég technikás pálya volt nagyon sok fordítóval, némi emelkedővel, illetve egy alagutas résszel. Az elején még meg is volt a lendületem, de ahogy fogytak a körök éreztem, hogy én is kezdek fogyni, és elég sokat kivesz belőlem ez a sok fékezés és kigyorsítás, Illetve az alagút sem volt a legjobb barátom, bár a végére már nagyjából megtanultam, hogy hogyan tudom normálisan leküzdeni.
Krisztina jött segíteni frissíteni erre a versenyre is, és az egyik fordítónál, ahol a szervezők kijelölték az egyéni frissítés feladását alakította ki a bázisát. A kerékpáros rész durván feléig túl sok gondot nem okoztam neki, mivel a High5 Energy Source-al bekevert 2 kulacs biztosította a megfelelő energiát. Illetve óránként bevettem egy sótablettát is, de ez is nálam volt a kerékpáron, így neki addig „csak” a fotózás maradt. Azért nyilván jó volt tudni, hogyha bármi van, akkor van ott valaki, aki mindent IS megold.
Aztán a 7.- 8. kör környékén éreztem, hogy innom kell egy kis kólát, mert kezdek bele punnyadni. A koffein gyorsan segített, de a saját magam által elvárt tempót nem tudtam végig tartani, igyekeztem úgy gazdálkodni az erőmmel, hogy a futásra is maradjon még tartalék.
Ez a belvárosi kerékpáros pálya annyira nem volt a barátom, teljesen elveszítettem az időérzékemet, és azt, hogy hány kört mentem. Még szerencse, hogy Krisztina számolta. Emellett figyelni kellett a csatorna fedelekre is, mert még így is sikerült egyszer-kétszer ráfutnom, de szerencsére nem kaptam defektet. Negatívum volt még az, hogy én nem láttam vécét, és elég nehéz lett volna a belvárosi környezetben megoldani, ha szólít a szükség, de szerencsére ezt is megúsztam. Az út minősége elég jó volt, teljes útzárral, és a szurkolók óriási hangulatot csináltak – hatalmas plusz pont a szervezőknek!
A sikeresen teljesített kerékpáros rész után jöhetett a futás, amit egy viszonylag gyors depózás előzött meg. Cipő csere, napszemcsi föl, visor föl, és go!
A futópálya szuper jó volt, szép helyeken ment, viszonylag sok árnyékos résszel, így a meleg ellenére is teljesen élhető körülményeket biztosított. Ráadásul éreztem, hogy a futás sem esik annyira nehezemre, és még mondtam is Krisztinek, hogy úgy érzem, hogy jól megy a futás. A futókörön is hatalmas és folyamatos szurkolás volt a versenyzőknek. Ilyen szintű szurkolást talán nem is nagyon tapasztaltam még. Mindegy, hogy milyen nemzetiségű versenyző közeledett, mindenki óriási buzdítást kapott. Dübörgött a zene, csúcsra jártak vízipisztolyok, harsogtak a sípok, és kiabált mindenki, hogy „haide”. Zseniális hangulat volt.
A frissítő pontok is nagyon ésszerűen voltak elhelyezve, és bármit is lehetett felvenni. Igaz én csak kólát és vizet kértem, de ha kellett volna, akkor tényleg volt minden más is. A gyerekek lelkesen cserélték a vizes szivacsokat, és locsoltak mindenkit, aki kérte. Nagyon figyeltem a hűtésre, gyakorlatilag végig szinte tocsogó mezben futottam.
Rengeteg buzdítást kaptam végig a pályán, a célterületen pedig a már beérkezett, és szuper időt menő Csott Bence is mindig odakiáltott, hogy „hajrá Jani”, és még pacsiztunk is. Kriszta minden körben ott várt a sótabival, kólával, High5 Aqua Gel-lel, fotózott, segített, bármire szükségem volt.
Végig stabilan ment a futás, úgy, hogy még az utolsó kört sikerült is megtolnom, és a legvégén olyan 4:50 körüli tempót tudtam kipréselni magamból. Talán még egy picit faraghattam volna az időből, de az már biztosan az „élvezet” rovására ment volna, mert amúgy végig élveztem a versenyt.
A befutónál hatalmas öröm volt, hogy teljesítettem a kitűzött célt. Előzetesen egy 6 óra körüli idővel már elégedett lettem volna, ehhez képest az 5:41 minden várakozásomat felülmúlta, ráadásul egyéni csúcs is lett ezen a távon.
A célba érkezés után átsétáltam az Athletes Gardenbe, ahol igazi lakoma várt: minden, amit el lehet képzelni – gyümölcs, sajtok, szalámi, sütemények, sós nasik, üdítők, energiaitalok, alkoholmentes sörök.
Miután feltöltöttem a raktárakat, visszamentem a célterületre Bencével beszélgetni, aki elmondta, hogy végig mosolyogtam, és teljesen összeszedetten nyomtam végig a versenyt – ennek külön örültem, mert belülről is pontosan ezt éreztem.
Összességében csakis extra pozitív dolgokat tudok mondani a versenyről: profi szervezés, tökéletes lebonyolítás, elsőrangú ellátás – óriási gratuláció a szervezőknek! Nagyon valószínű, hogy visszatérek még, és mindenkinek ajánlom, aki középtávon keres új kihívásokat!
Akik nélkül minden sokkal nehezebb lenne:
