Nagyon vártam ezt a versenyt, mert egyik kedves ismerősöm ajánlotta, aki két alkalommal is volt már, és nagyon dicsérte. Én általában hiszek az ismerősöknek, így ez volt az idei évi kiszemelt főversenyem. A verseny előtt bőszen néztem az időjárást, mivel több olasz városban is hatalmas áradások alakultak ki az óriási mennyiségű csapadéktól, és nem szerettem volna, hogy itt is valami hasonló történjen.
Több időjárás portált is néztem és vegyes képet mutattak. A hőmérsékletet 20-22 fok környékére jósolták, ami teljesen jó, de volt, aki elég magas százalékkal esőt is prognosztizált. A lényeg, hogy a pakolásnál minden eshetőségre is készültem, vagyis azt hittem, hogy mindenre, de nem fogok spoilerezni.
Az utazást és logisztikát megint az iDatának köszönhettem, és Krisztinának, aki rutinos vezetésével, és frissítési supportal segítette a versenyzést. Az út nagyjából olyan 7 óra hosszú volt, amit néhány megállóval simán abszolváltunk, és még bőven időben érkeztünk Zadarba, hogy át tudjam venni a rajtcsomagot.
Ez amúgy nem is Zadar, hanem Zadar külső, és ott egy hatalmas üdülőkomplexum, vagy falu, ahol tényleg minden is van, a kis bolttól kezdve, a különböző ajándékboltokig és vendéglátó egységekig. Továbbá a szállásnak saját étterme (több is) van, de erről később.
Azt nem tudom, hogy maga a Zaton Holiday Resort milyen szerepet játszik a verseny szervezésében, azon kívül, hogy az úszás és futás helyszínét biztosítja, illetve a versenyre nevezőknek kedvező szálláslehetőséget kínál. Nekem picit úgy tűnt, hogy ezzel is próbálják a szezont megnyújtani, mert a legtöbb versenyző náluk szállt meg, és senki sem egyedül érkezett (szóval ki van ez találva).
A rajtcsomagot átvettem, majd elmentünk vacsorázni, ahol finoman szólva is háborús állapotok voltak, szinte kezelhetetlen tömeggel az étteremben, mivel nem csak a versenyzők, hanem a többi ott nyaraló vendég és csoport is tobzódott egyszerre.
A kaják nagyon felejthető minőségűek voltak, bár iszonyat mennyiségben, nagyon sok minden volt, de a kevesebb, jobb minőség sokkal többet ért volna. Korlátlan üdítő, sör, bor fogyasztásra volt lehetőség, amit magadnak „csapolhattál”, de ez az inkább hagyjuk is kategóriát ütötte. Ettől függetlenül volt, aki a számomra ihatatlan minőségű bort, kis üdítős palackba engedte és vitte magával. Nem is mondom, hogy honnan érkezett, szerintem kitaláljátok.
Ezután visszamentünk a szállásra, ami teljesen elfogadhatónak ítéltünk meg, egy hálószobával és a nappaliban elhelyezett kihúzható ággyal, így a kényelmes alvás mindenki számára biztosított volt.
Gondoltam még este felmatricázom a bicajt, meg előkészítem a dolgokat, hogy ne reggel kelljen kapkodni, amikor is ért az első gyomros. A rajtcsomagban a rajtszámhoz nem volt gumiszalag. Ilyet még soha nem tapasztaltam, és rendkívül rosszul érintett, mert erre nem voltam felkészülve.
Próbáltuk menteni a helyzetet, és Krisztina kereste a verseny magyar indulóit, akiknek írtam Messengeren, hogy hátha tudok szerezni szalagot, vagy rajtszámtartó övet. Viszont nem érkezett válasz, mert már elég későre járt. Kicsit izgultam, de bíztam benne, hogy reggel megoldódik a probléma.
Elmentünk reggelizni nyitásra, hogy legyen idő megemészteni a kaját, és próbáltunk szerezni gumiszalagot továbbra is sikertelenül. Aztán Pádár András válaszolt, de sajnos neki sem volt pluszban, viszont biztosítótűt fel tudott ajánlani, meg ötleteltünk vele, hogy miből gyártsunk rajtszámtartót.
Közben úgy elkezdett folyni az orrom, mint a vízfolyás. Ez vagy valami allergiás reakció volt, vagy a stressztől én nem tudom, de nagyon hiányzott. Ezután jött a következő pofon, amikor pumpáltam volna fel a kereket, megadta magát a pumpám. Hát ilyen nincs! Azért úgy, hogy egyikőnk fogta a szelepre, a másik pumpálta, kínkeservesen sikerült felfújni (persze pumpát azért tudtam volna kérni, és a depóban is láttam vagy kettőt).
Vettem fel a versenymezt, és kitettem az asztalra a pulzuspántot, amit Krisztina meglátott és már jött is mentő ötlet, hogy mi lenne, ha abból készítenénk rajtszámtartót. Szóval elkértük a biztosítótűket, és azokkal ráapplikáltuk a rajtszámot. Pulzusmérés meg minek, úgyis érzem.
Miután végül minden klappolt elindultunk depózni, ami zsákos rendszerű volt. Nem sokat kínlódtak, ellenőrizték a bringát és engedtek is be. Pikk-pakk lezajlott az egész procedúra, és már sétáltunk is az úszás rajtjához.
A kijelölt pálya ránézésre nagyon hosszúnak tűnt, de a végén kiderült, hogy halál pontosan ki volt mérve.
Mondhatni rutinosan és könnyen sikerült felvenni a neoprént (amit ezúton is köszönök Petinek, most is zseniálisan működött), és sétáltam a vízbe bemelegíteni. Közben meg Krisztina fotózott biztos, ami biztos alapon.
Aztán kihívtak mindenkit, és négyes sorokba kellett rendeződni, mert úgy indítottak mindenkit közel 30 másodpercet ráhagyva egy-egy indulás között, ami nagyon szuperül működött, nulla verekedés vagy egyéb probléma nélkül. Továbbra sem értem, hogy ez itthon miért nem kivitelezhető.
Először csak delfinezve lehetett ugrálni befelé, mert elég sekély volt a víz, aztán szépen elkezdtem úszni. Nem volt bunyó, para, semmi, ezért nagyon nyugodtan tudtam úszni, és éreztem, hogy elég könnyen is megy. Elég jól megy a nyíltvízi úszás azon része, hogy nem szoktam kacsázni, hanem szépen egyenes úszok a bóják felé, és ez most is így volt. Nem tudtam a pontos időt, de nem is nagyon foglalkoztam vele. Utólag derült ki, hogy a legjobb úszást produkáltam, ami valaha is sikerült.
Az úszás után egy egészen hosszú futás következett a depóig, ahol viszonylag könnyen át is öltöztem, a karpántot, kesztyűt, szélmellényt nem kellett felvenni, mert egész szép idő kerekedett.
Két-három kilométeres kivezető szakasz vezett ki a főútra, jó pár fekvőrendőrrel, ami kevésbé volt barátságos, utána viszont az útminőségre nem lehetett panasz. Három 30 kilométeres kört kellett teljesíteni, egy viszonylag unalmas, és nem túl szép útvonalon, amit az erős szél és folyamatos emelkedők nehezítettek.
Igazából sima volt az egész, nem haltam bele, de nagyon sokat kivett a sok emelkedő, ami sokszor természetesen szembeszéllel is meg volt támogatva. De valahogy ez sem zavart. Leginkább az nem tetszett, hogy nulla szurkolás, vagy valami mozgalmas dolog sem történt az útvonalon. De tényleg semmi. Még a frissítő személyzet sem szurkolt, ezért egy igazán egyhangú, kissé unalmas bringázás lett, olyan, mintha otthon elmentem volna edzeni, nulla verseny feeling, vagy legalábbis nekem egyáltalán nem jött át.
Nagyjából a kötelező szintet hoztam a kerékpáron. Aztán beparkoltam a depóba, és átöltöztem futáshoz.
Itt éreztem, hogy a lábam most nem annyira friss, de azért megindultam. Az útvonal az üdülőfalu területén kanyargott egyetlen részt kivéve, ahol kivitték kintre a kerítés mellé. Ráadásul ez volt a legpatkányabb rész, mert sunyin, folyamatosan emelkedett. Itt egyébként rengetegen sétáltak. Én megfutottam mind a négy kör alatt, de azért nekem sem esett jól.
A versenyfeeling továbbra is elmaradt, itt sem volt szurkolás, ráadásul a strandoló vendégek között kellett futni, akik néha zokon is vették, hogy mi a f@szért kellene lehúzódni és elengedni a futókat.
Amúgy meg akkora mázlival parkoltunk le, hogy az autó pontosan ott állt, ahol a futópálya nyomvonala haladt, így Krisztina frissítőpontja egyből adott is volt.
A versenyen végig a szokásos High5 termékeket használtam, úszás előtt egy Aqua Gel és egy sótabletta játszott, míg kerékpáron a már sokszor bizonyított Energy Source-ot Zero-val, és Energy Bart használtam. Futásnál pedig a kóla, víz, sótabletta szentháromság, ami nekem bevált triatlonnál, egyéb versenyen pedig ott is az Aqua Gel-t használom.
Ugorjunk az utolsó körre, amikor néztem az órát, hogy nagyjából mi a szitu, és láttam, hogyha nagyon megnyomom, akkor talán sikerül behoznom hat óra alá a versenyt, ami részemre teljesen korrekt idő.
Próbáltam tolni amennyire vitt a lábam, de az utolsó 2 kilométernél már láttam, hogy ez sajnos nem fog összejönni. Ettől függetlenül nem lassítottam, mert akkor már úgy is mindent ki akartam adni, ami maradt. Így futottam be a célba, és szerény számításom szerint 3 perccel kicsúsztam a hat órából.
Sebaj, azért örültem ennek is, és beszivárogtam az Athletes Gardenbe. Háááááát, ez nem az a kategória volt, mint Temesváron, inkább Balatonman szintű, vagy még az alatti. Egy mirelit pizzát kaptál, és valami innivalót (nekem szerencsém volt, az utolsó három sör egyikét kaptam meg). De milyen gáz már, hogy aki utánam érkezett, az már csak vizet, vagy kólát kapott azt is pohárba kiöntve.
Azért beküldtem azt az igénytelen pizzát, és a sört, mert éhes voltam, és utána elmentem masszázsra, ami egész jó volt, és szerencsére kezelhető időmennyiséget kellett csak várni.
Aztán Krisztinával találkoztam (mert az Athletes Gardenből ha kiléptél, nem lehetett visszamenni), és kidepóztuk a felszerelést. Mondtam is neki, hogy azért azt egy picit sajnálom, hogy nem tudtam behozni hat óra alá. Erre ő, hogy miről beszélek, mert 5:56 lett. Mivaaaan? Igen, annyi, mert nem számoltam azzal, hogy amíg sorban álltunk, és sorra kerültem az úszásnál az majdnem 7 perc volt. Így mégis csak sikerült megugrani a feladatot, és ezzel az idővel korosztály 10. helyet tudtam elérni.
Visszamentünk a szállásra, ahol gyorsan lezuhanyoztam és lemostam magamról vagy egy kiló sót, és elmentünk ebédelni, mert a szállás teljes panziós volt. Az ebéd is a felejtsük is el szinten mozgott, amin már meg sem lepődtünk, csakúgy, mint a vacsora.
Az alvással azért nem volt problémám, kellőképpen elfáradtam, és aludtam, mint a bunda.
A reggeli volt talán a legjobb, a felvágottakat, péksütiket nem tudták elrontani szerencsére. A reggeli után, még egy rövid átmozgató sétát tettem a parton, majd kijelentkeztünk és egy újabb hosszú út várt hazáig.
A versenyről felemás érzéseim vannak, mert voltak nagyon jó részei, és sok kevésbé jók. A szervezés igazából elment, nagy hibát nem követtek el, a távok elég jól ki voltak mérve, az utak biztonságosak voltak, és az érem szép, de ennyi. Az egész olyan volt, mint az étteremben a kaja, teljesen sótlan.
Szerintem ezért a versenyért nem éri meg ennyit utazni, engem nem nyertek meg az egyszer biztos. Persze nem vagyunk egyformák, és lehet, hogy másnak, mert irtózatosan tetszett. Részemről a nem ajánlott kategória, de ne hallgass rám, és próbáld ki saját magad.
Akik nélkül minden sokkal nehezebb lenne:
