ensport egyeni edzesprogramMint a korábbi Blogbejegyzésemben írtam, abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy az Ensport támogatásával készülhetek az Ironman teljes távú versenyre. Persze a munkát már most elkezdtük, és valószínűleg már a Szálkai féltávos versenyen is érezhető lesz a pozitív hatása.

Először is engedjétek meg, hogy bemutassam az edzőmet, Imre Alexandrát, aki Nándiék szerint kemény, szigorú edző, és nem kertel, ha valami nem tetszik neki, azt azonnal az ember tudtára adja. Szandi a korábbi teljesítménydiagnosztika adatait kiértékelve és annak figyelembe vételével készíti az edzéstervet számomra.
 

profilkepek ensport imre szandi 2017 v0227 éves, és a TF humánkineziológia mesterképzésen végzett. Gyermek kora óta sportol, sportiskolába járt. A szíve csücske az úszás, a triatlonba az egyetemi évek alatt szeretett bele. Futott maratont, félmaratont. Túl van néhány Ironman féltávon, és jelenleg ő is a teljes távot szeretné meghódítani. A hétköznapokban személyi edzőként, és az Ensportnál triatlon edzőként dolgozik. Imádja a munkáját, szereti látni, ahogy a keze alatt fejlődnek a sportolók.

Igaz még a legelején vagyunk a munkának, és épphogy elkezdődött, de amellett, hogy nagyon jó érzés edzővel készülni, teljesen más dimenzióba helyezi az edzést. Eddig „csak” megvolt, hogy melyik napon mit csinálok, és ahogy kedvem tartotta csináltam az edzéseket.

Csakhogy a szorgalommal végzett hülyeség is csak hülyeség marad (Csaba után szabadon), így egy bizonyos szinten kevésbé fejlődik az ember, illetve előfordulhat, hogy a kevésbé hatékony gyakorlatok miatt, a kelleténél több időt is fel kell, hogy áldozzon az értékes szabadidejéből.

A legnagyobb különbség, amit eddig tapasztaltam, hogy sokkal érdekesebbek, mozgalmasabbak az edzések. Minden esetben figyelni kell a kapott utasításokra, hogy milyen pulzustartományban, mennyi ideig kell tartózkodni, milyen gyakorlatot kell végrehajtani. Így egy-egy edzés sokkal több figyelmet és koncentrációt igényel, cserébe sokkal érdekesebb, és vélhetőleg hatékonyabb is.

Minden típusú edzéshez, legyen az úszás, futás, vagy kerékpározás komplett itinert kapok Szanditól, amit a leírásnak megfelelően igyekszek végrehajtani. Az egész rendszert a Training Peaks szoftver fogja össze, amiben megjelennek az edző által elkészített feladatok napi bontásban. Az órám össze van szinkronizálva a Training Peaks-el, és azonnal feltöltődik az elvégzett edzés, amit utána mind az edző, mind pedig a sportoló kommentelhet.
 
trainingpeaks

Na igen kérem szépen, ez már a 21. század! Haladni kell a korral, és ki kell használni minden olyan innovációt, ami segítheti és egyszerűsítheti a felkészülést. Így hiába van az edzőm fizikális valójában akár több száz kilométerre, mégis olyan mintha ott lenne mellettem, mert azonnal mindent lát.
A visszacsatolás pedig abszolút professzionálisan működik, mert pl. amikor a Spartan Race után hulla fáradt voltam (mert a versenyen kívül még egész nap vezettem is), este írtam Szandinak, hogy a vasárnapi kerékpározást, lehetőleg hanyagoljuk, mert hulla vagyok, amire néhány percen belül jött a válasz, hogy akkor mit és hogyan módosítsak az edzésen.

Valahogy így kell működnie egy jól összerakott rendszernek. Látszik, hogy itt tényleg komolyan veszi mindenki a munkáját és a sportolót is, szóval le a kalappal.
 

Hozzászólások: