Idén megint csapatot mentettem az UTT-n. Ráadásul olyat, amit már korábban is. Nem sokkal a verseny előtt Zita a csapat kapitánya rám írt messengeren, hogy van-e már valami csapat ahol futok? Mondtam, hogy még nincs. Erre ő, hogy akkor már van, és mindenképpen számítana rám. 54km táv maradt ki, amire nem volt jelentkező. Én bevállaltam volna, de azért a partizán akciókat hanyagolva, egyeztetni szoktam az edzőmmel, hogy mi legyen, és mennyit futhatok, úgy, hogy ne kavarjon be az edzéstervbe. Nándi 30km-ben maximalizálta a távot, így keresni kellett még egy beugróst.




Mondtam Zitának, hogy lehet, hogy tudnék egy jelöltet, aki a 65km-es távot egyedül futotta volna, de egészségügyi okokból visszalépett, de kevesebbet lehet, hogy futna. Gyors egyeztetés után Zsolt is bekerült a csapatba. Ezzel két legyet is ütöttünk egy csapásra, mivel a lejutásom is megoldódott, mert volt olyan kedves, hogy útközben felvett és levitt engem is a versenyre.

Nem kellett korán kelni, mert a rajt ugyan korai volt, de Zita úgy rakta össze a szakaszokat, hogy nekem csak majdnem 2 óra környékén kell indulnom. Az első cirka 20 km-t a csajok elvitték. Zita kezdett, majd Rita és Barbi következett, majd újra Zita, akit Attila váltott és letolt gyorsan egy félmaratont. Őt megint Zita váltotta (ő mindenhol IS ott volt). Mi a leérést már egy órával korábbra terveztük biztos, ami biztos alapon, és mondhatni szerencsére, mert ahogy leértünk, még átöltözni is alig volt időm. Szóltak, hogy mindjárt érkezik Zita, akit le kell váltanom és lefutni a közel 30 km-es távom.


Villám öltözés és némi kapkodás kíséretében, szinte pont a befutóra sikerült is odaérni. Átvettem a chip-et, és szerencsére Tamást a bringás kisérőt is sikerült beszerveznem, hogyha bírja és van kedve, akkor jöjjön velem. Az egyik legjobb döntés volt, és óriási segítség, mert így nem kellett semmit sem cipelni magammal, és az első egy-két frissítés után, pedig már úgy dolgoztunk együtt, mint valami profi csapat.


A nekem jól bevált 15 percenként ivás 30 percenként sótabletta frissítést alkalmaztam, amibe durván 50 percenként még egy energia zselé is leszaladt. Idén úgy látszik tanultak a korábbi hibákból a szervezők, mert a frissítőpontok mondhatni tökéletes távolságra voltak, így könnyen tudtuk abszolválni a tervet.

Amikor megálltam Tamás addigra már lecsavarta a kulacs kupakját, hogy gyorsan lehessen utántölteni. Először ivás, aztán fullos locsolás fejre és testre, majd kulacsok feltöltése volt a sorrend. Aztán a kulacsokat odaadtam és már futottam is, Tamás pedig lezárta őket, elpakolta és gyorsan utol is ért. Abszolút profi együttműködés volt, és nagyon jól is működött. Gyakorlatilag az egész távon mosolyogva, bármiféle megzuhanás nélkül tudtam futni a meleg ellenére is. Persze folyamatosan csurom vizesen tartottam magam, így nem is volt zavaró a hőmérséklet, bár idén nem is volt akkora meleg, mint korábban. Simán beszélgettünk is Tamással, emellett 5:30-as tempón belül kényelmesen sikerült végig futni a távot, és úgy érkeztem a váltópontra, mintha mi sem történt volna, azon kívül, hogy totál vizes voltam.


Engem Zsolt váltott, aki egyedül vágott neki a távnak, mi pedig elmentünk inni egy hideg sört, Tamás meg kajált végre egyet, mielőtt leájult volna a folytatásnál.

Aztán miután megvolt egy kis feltöltődés, mentünk is tovább a következő váltóhelyre, Zsolt befutójához. Amíg rá várakoztunk rengeteg ismerős arccal találkoztam, és összefutottam 2 IronMan cimbivel is Schmidt Petivel (ő frissített tavaly a Balatonman-en) és Nitróval az influencerek gyöngyével. Mindketten szintén csapatban futottak. De rajtuk kívül is nagyon sok ismerőssel találkoztam, és rájöttem, hogy ez az, ami annyira hiányzott már. Ez a pandémiás helyzet teljesen legyilkolta ezeket az emberi kapcsolatokat, és éppen ideje volt már visszakapni belőle valamit.


Közben vártuk Zsoltot, aki pici csúszás után szerencsésen meg is érkezett, mesélte, hogy volt egy kis egészségügyi problémája, amit sikeresen leküzdött, így Barbi már futhatott is tovább. Barbival együtt a szúnyogok is megérkeztek, de Rita legyorsulta őket, hogy letudja az utolsó etapját, és Zitának átadja a chip-et, hogy az utolsó szakaszt teljesíthesse, és befuthasson a célba. Szúnyogírtás ide, szúnyogírtás oda a végén a várakozásnál már mindenki csárdást járt a vérszívók miatt. Zita megérkezett, és a csapat együtt befutott a célba, és mindenki megkapta a megérdemelt érmecskéjét. Egyedült Tamást sajnáltam, mert ő nem kapott, holott, mint bringás kísérő talán neki járt volna elsősorban.



Csináltunk még egy közös fotót, és szépen beálltunk a nem csekély sorba begyűjteni a relikviákat és a zsíros kenyeret uborkával. Igazán jó kis nap volt, sok nevetéssel, sok futással, és végre újból emberi kontaktokkal, ami már nagyon hiányzott.

Hozzászólások: