Hihetetlen, hogy ezt is megértük, hogy az első verseny, amin elindulok egy szezonban, egy „virtuális verseny” lesz, ezt sosem gondoltam volna. Mint ahogy azt sem, hogy egy vírus így fejre állítja az életünket.

A vírus jött, a versenyek pedig mentek: a lecsóba. Az élet viszont nem állt meg, az edzések szerencsére mentek tovább, és a sportolóknak már viszketet keze-lába (ki-ki ossza be), hogy elindulhasson valami versenyen, és fent tartsa a motivációt. Mert ugye az edzés az szuper, meg kell, meg jó, de azért edzünk, hogy aztán egy versenyen kiadjuk magunkból ezt a befektetett melót.

Külföldön egyre több virtuális verseny és kihívás indult. Ezt a hullámot lovagolta meg a Balatonman Pro Team is, akik egyébként is „békeidőben” futó és triatlon versenyeket szerveznek.

Kiírtak egy versenysorozatot, amin nem sokat kellett gondolkodnom, hogy benevezzek-e, maximum arra, hogy melyik távra. Nem azért mert a hosszabbat nem tudom megcsinálni, hiszen az gyakorlatilag egy olimpiai táv (rövid táv), ami alapból 1500m úszás – 40km kerékpár – 10km futás kombóból áll. Hanem mert az esemény pont a pihenő hetembe esett bele.

Nem akartam bekavarni Nándinak, így feldobtam neki a kérdést, hogy nevezzek-e, és ha igen mire. Gyorsan érkezett a válasz, hogy mehet a hosszabb is, legfeljebb kapok pár nap pihit a következő hétből, viszont akkor legyek szíves, és csapjam szét magam. Lehet-e egy ilyen kedves kérésnek ellenállni (naná, de én azért elhatároztam, hogy betartom a kérést)?

Nevezés pipa. Egy előzetes kocogással kimértem a kb 10km-es kört a lakóhelyemen, ugyanis a versenyt a jelen helyzetre való tekintettel, mindenkinek egyénileg kellett teljesíteni, péntek nulla órától, vasárnap éjfélig bezárólag.

Mivel az úszás nem kivitelezhető, így duatlonná avanzsált a történet, a következő felállással: 10km futás -40km kerékpár – 5km futás. A futást, mint említettem a lakás közelében kell lenyomni, hogy a kezdő és végpont megegyezzen, a bringát pedig kizárólag Zwiften (görgőn) a Tempus Fugit művésznévre elkeresztelt pályán. Így a kerékpár mondhatni azonos körülmények között megy mindenkinek, és azért nagyjából a futás is. Kb. ennyit lehet kihozni az azonosság jegyében egy ilyen történetből, teljesen rendben van ez így. A depóidőt 5+5 percet mindenkinek hozzáadják automatikusan, így én ezt ki is használtam. Amúgy is kellett, nem csak az öltözésre, hanem a Zwift indításához, beállításához is.


Én szombat délelőttre lőttem be, hogy megcsinálom. Bekevertem a High5 frissítőket a bringára, és előkészítettem a sótablettákat. Futásra nem vittem magammal frissítést, kizárólag a bringán frissítettem. Persze futás előtt azért ittam, és bevettem egy sótablettát.

Bemelegítés, aztán GO! Elég jól ment a lábam (sajnos túl jól) és sikeresen elfutottam az elejét volt benne 3:50-es is), ami később csúnyán megbosszulta magát. 4:40-es tempót terveztem, ami simán meg is lehetett volna (így is majdnem meglett, nagy szenvedéssel), mert csúnyán felszaladt a pulzusom, és szépen lesavasodott a futóművem nagyjából olyan 4km magasságában. Amatőr hiba, de annyira bennem volt, hogy szét kell csapni magam, hogy nem akartam semmi biztonsági játékot beletolni. Mindegy, picit vissza kellett vennem a tempóból és a maradék távot így végigfutni. Nem is volt annyira egyszerű, mert a combom mintha ólomból lett volna. Azért csak beértem, és 4:51-es átlaggal zártam a 10 kilit.

Gyorsan bementem, ittam, bedobtam egy sótabit, és abszolváltam egy fejhűtést és mosakodást hideg vízzel a csapnál. Beállítottam a Zwiftet, párosítottam a szenzorokat, és már szeltem is a kilométereket. Az előző futás nem múlt el nyom nélkül, a combom tiltakozott a terhelés ellen, de menni kell, nincs mese. A pulzusom valamennyire helyre rázódott, de nagyon nem tudott „lazítani”, mert a körülményekhez képest próbáltam nyomni a bringát is. Nem is nagyon előztek meg a pályán, én viszont annál több embert. Egy olasz bringásokból álló csoport próbált lenyomni egy darabig, de aztán ők is lemorzsolódtak. Itt is próbáltam kiadni mindent, de azért a józanész szintjéig, mert tudtam, hogy a végén még egy fájdalmas futás fog várni. Így is elég jó 37 feletti átlag lett, és ha nem rontom el az első futást, akkor úgy érzem meg lehetett volna a 40 körüli átlagtempó is.


Elértem a 40km-t és lepattantam a nyeregből (hogyne, inkább lekászálódtam :D), lementettem a ride-ot, és nyomás újra öltözni. Egy gyors mosakodás, napszemcsi fel, és irány újra az utca. Tudtam, hogy kemény lesz, de hogy ennyire arra nem számítottam. Már az első futásnál is fújt a szél, most viszont néha annyira tolta, hogy rá kellett, hogy hasaljak, hogy haladjak is előre. Nem elég, hogy a lábam gatya, még az elemek is szívatnak. Igazából nem vette el a kedvem, csak az lebegett a szemem előtt, hogy mindjárt vége, és bedönthetek egy hideg sört!

A futás eleje még úgy, ahogy ment, de folyamatosan lassultam, és a célnál már csak 5:13-as átlagra voltam jó. De nem bántam. Óra ácsi, egy kötelező mosolymenetes kép, és húzás befelé.


Cucc letol, sör kinyit, majd az ember kifekszik a nappali közepére. KO! Tényleg kiadtam magamból mindent, még ha jobbra is terveztem, de ennyi lett. Azért is jók ezek az éles versenyek, mert nagyon sokat lehet belőle tanulni. Szépen előjönnek a bénázások, és azok, hogy legközelebb mit ne kövessen el az ember.



A másik ok, ami miatt mondjuk úgy, hogy büszke vagyok magamra, hogy a gyors tempójú, rövidebb távok nem tartoznak a kedvenceim közé (de finoman fogalmaztam). Illetve amivel Józsi barátom mindig húz, hogy túlságosan biztonsági játékos vagyok (amiben igaza van, de ne mondjátok el neki). Mostanában viszont úgy érzem, kezdek ezeken túllendülni, és ez minden volt, csak biztonsági menet nem.

Nándival (Ensport) a meló egy teljesen új megközelítésben történik, és ez nekem is új lendületet ad.

Szóval innen folytatom majd a következő versenyt. Addig is nyomjátok az edzéseket és mielőbb találkozzunk „igazi” versenyeken is!

Akik nélkül minden sokkal nehezebb lenne:

Hozzászólások: