Az ember kíváncsi! Én is az vagyok. Többek között ezért neveztem be a veszprémi Spartan Racre, amit az egyik kedves ismerősöm, Kinter Zoli ajánlott. Manapság tényleg olyan sokszor láttam és halottam felőle, hogy utána olvastam a versenynek. Megnéztem a versenykiírást, és mi baj lehet felkiáltással eldöntöttem, hogy kipróbálom.

Mivel láttam, hogy van junior verseny is, egy gyors közvélemény kutatást folytattam a gyerekek között, hogy ki szeretne indulni. Lili nem sokáig habozott az igennel, de Bence óvatos duhaj, és egyelőre lemondott a lehetőségről.

 

Így kettőnket be is neveztem, és izgalommal vegyes félelemmel, vártuk az eseményt. No, nem a táv ijesztett meg, hanem a kiírásban szereplő valóban spártai körülmények, mint pl. a verseny végén a slagos zuhanyzás és társai. Bevallom, ez nagyon messze esik a komfortzónámtól, de igyekszem tágítani a határait.

Viszonylag korán kellett indulni, mert Veszprém nem a szomszédban van, és a szervezők minimum az 1 órával korábban történő érkezést kérték.

 

Szerencsére nem volt nagy forgalom, és viszonylag gyorsan zökkenő mentesen leértünk a helyszínre. Leparkoltunk és követtük az embereket, akik szintén a versenyre igyekeztek. Közben szemből meg jöttek, akik már túl voltak a megpróbáltatáson. Elég fittek voltak, így egy másik, szintén első bálozó csoporttal beszéltük is, hogy ennyire laza lenne? Közel sem, de nem akarok előre szaladni.

A szervezés jó volt, gyorsan és minden fennforgás nélkül átvettük a startcsomagot, és leadtuk a felesleges cuccot a megőrzőben. Közben figyeltük az utolsó szakaszt teljesítő versenyzőket, hogy hogyan küzdenek meg az akadályokkal. Itt tudatosult, hogy hoppá, azért ez nem is olyan sétagalopp. Mert ugyan előfordul, hogy valaki nem tudja megcsinálni az adott akadályt, de annak ára van, mégpedig 30 burpee (négyütemű fekvőtámasz).
Közeledett a futamom. Ugyanis 15 perces eltolásban indították az egyes futamokat. Előtte a színpadnál bemelegítés zenére és hasonló finomságok. Én ezt kihagytam, és inkább a rajtnál melegítettem be.

 

A rajtnál be is álltam az első sorba, mert úgy terveztem, hogy nyomom, ahogy bírom, és a terepen sokkal nehezebb előzni, így azt lehetőleg el akartam kerülni.
Jött a füstgránát, és elrajtolt a csapat. Rögtön az elején egy barátságos emelkedő, ahol nem hogy futni nem lehetett, de konkrétam mászni is alig, de azért felverekedtem magam, és nyargaltam tovább a továbbra is emelkedő ösvényen.
Az első akadályon sokan elvéreztek (egy egyensúlyozási gyakorlat volt) és így elég jó pozícióban haladtam tovább. A szakaszokat, mint a kiírásban szerepelt különféle akadályok tarkították, vagy inkább nehezítették, amit ha nem tudott teljesíteni a versenyző, kiválthatta a már korábban is említett 30 burpee-vel. Ami ugye ha valaki normálisan megcsinálja, eléggé oda tud tenni a pulzusnak, és az erőnlétnek.

 

Az akadályok amúgy vegyes nehézségűek voltak, az egyszerűbb alacsonyabb palánkon átmászáson át, az alacsonyan kifeszített szögesdrót alatti átbújásig. De volt rönkcipelés, kötélmászás, zsákfelhúzás magasba, visszafelé dőlő magas palánk, ahol csak karból lehetett dolgozni, majomlétra és különböző mászási feladatok.
Vagyis hiába rövid a táv, de ha valaki rendesen (időre) csinálja, akkor tud kemény lenni. Nem is beszélve az utolsó szakaszról ahol jéghideg vízben kellett haladni egy patakmederben.

 

De megint előre szaladtam. Szóval a táv durván közepénél, egy lándzsadobásos feladatnál a várakozás közben kérdeztem egy időt a sorban álló kollégától, mivel féltettem az órámat és az ott hagytam a rajtnál, Bencénél. Itt lepődtem meg, hogy elég jól haladtam, mivel volt, aki 30 perccel korábban indult és beelőztem. Mellesleg itt volt az első börpizésem, mivel eltaláltam a lándzsával a célt, de nem dőlt le.

Lenyomtam a penzumot és futottam tovább. Itt jegyezném meg, hogy igyekeztem kihozni magamból a maximumot, és mindenhol futottam, még az emelkedőkön is, még ha lassan is, de nem sétáltam bele. A pulzusom persze az egekben volt, de elég jól bírtam. Itt már vezettem a csoportom, vagyis a velem indulók hátrébb maradtak, de ez meg is bosszulta magát, mert az egyik akadálynál nem jó felé fordultam (a pályabírók meg nem szóltak), és így a középső szakaszt újra megcsináltam. Nem mondom, hogy nem vetett szét az ideg, de már mindegy volt.

Még egyszer nem követtem el ugyanazt a hibát, így legközelebb már a helyes irányba fordultam és haladtam a cél felé.

Itt jött egy kellemesen feláztatott, saras rész, ami olyan marasztaló volt, hogy az előttem futó hölgynek konkrétan levette a cipőt a lábáról, ami beleragadt a sárba. A patakmedres vízben gázolás kifejezetten üdítő volt minden értelemben. Lemosta a sarat a cipőről, és mivel jéghideg volt fel is dobott mindenkit.
Ez már a végjáték volt, ahol gyakorlatilag vissza érkeztünk az indulási részre, és akik már befejezték a versenyt (vagy éppen még nem kezdték el) szurkoltak az éppen „szenvedőknek”.

Ezen a részen kétszer sikerült burpeeznem, mert a patakból kimászva, volt egy fémrúdon és gyűrűn mászós feladat, ahol az utolsó gyűrűnél megcsúszott a kezem és leestem. Illetve volt egy kártyavárként felállított palánksor, amin láncokon kellett felhúzni magad, de amíg ott voltunk nem nagyon láttam olyat akinek sikerült volna, és még ha egyen át is verekedte magát, utána feladta. Én ezzel nem is szenvedtem, mert féltettem a kezem, illetve értelmetlen erőfeszítés lett volna, így egyből futottam is leróni a büntit.

Ezután már csak egy úszás volt a jéghideg patak felduzzasztott részén, és egy átmászás, ami után a tűzön átugorva már bent is voltam a célban 1:15-ös idővel, amit ha figyelembe veszek, hogy eltévedtem (és a 7km helyett, mentem olyan 9km körül) nem is tekintettem rossznak. Sőt! Ha csak a sima távot veszem figyelembe, akkor 1 órán belüli idő lett volna.

 

 

Magát a versenyt egyébként ajánlom bárkinek, aki egy picit mást is kipróbálna, mint egy sima futást. Gyakorlatilag bárki tudja teljesíteni, mert nincs időkorlát. Volt, hogy fogyatékos srácot vittek végig ketten, és akkor a buzdítást kapott a befutó részen, hogy valami fantasztikus. Azt az örömöt az arcán látni kellett volna mindenkinek!
Szóval nem feltétlen kell soványmalac vágtában végigcsinálni, hanem lehet kényelmesebben a saját tempódban, úgy is élmény lesz.
Közben, amíg beértem, lement a lányom futama, ahol 3. helyezést ért el (a kis kemény), és kvalifikálta magát a végső futamra. Itt jóval nagyobb gyerekek is voltak nála, lányok-fiúk vegyesen, és a táv is nagyon rövid volt, hogy komolyabb előzéseket lehessen végrehajtani. Ettől függetlenül fantasztikusan helyt állt, és atom sárosan érkezett a célba.

 

A vicc az egészben, hogy a gyerekek pályája, sár szempontjából sokkal durvább volt, mint a felnőtteké, mert ők már rögtön az elején a mocsárban kúsztak. Nagyon durva volt, komolyan.

Ettől függetlenül nagyon tetszett neki, sőt a kisfiam is kijelentette, hogy legközelebb ő is szeretne indulni, mert ő sem akar kimaradni.
Szóval tervben van a folytatás, mert meg akarom csinálni mindhárom távot, hogy meglegyen a Trifecta. Ez az a cím, amit csak az kap meg, aki mindhárom (Sprint, Super, Beast) távot sikeresen teljesíti.