ultra plakatNem is olyan régen, folyamatosan láttam Simonyi Balázs filmjének az Ultrának a reklámját, ami nagyon felkeltette az érdeklődésemet. Szerencsére sikerült megnéznem a filmet és mondhatom, hogy nagy hatással volt rám. Hihetetlen teljesítmény és emberi sorsok állnak egy-egy ilyen extrém teljesítés mögött. A film végigvezet a versenyen, bemutat pár futót, akiknek bepillantást nyerünk az életükbe, gondolataikba, hogy miért vágtak neki az útnak, és mi az, ami továbbviszi őket egy-egy holtponton.

Miután megnéztem a filnet, amit amúgy annak is ajánlok, aki egyáltalán nem fut, mert komoly motivációt meríthet belőle, nem bírtam magammal és utána kellett olvasnom a Spartathlonnak.

Ha már belemásztam, úgy gondolom, van olyan érdekes a sztori, hogy megosszam itt veletek. Szerencsére a Wikipédia jó segítséget adott ehhez.

csanya 2kA blogon mint korábban is jeleztem, nem csak kizárólag általam írt cikkek olvashatók, hanem olyanok is, amiket valamilyen oknál fogva rendkívül érdekesnek tartok, illetve mindenképpen szeretnék megosztani veletek.

Ez az interjú is ilyen, amit Vadász Ákos készített Csányi Lászlóval (Csanyával), ami bepillantást enged a sportba, bemutatja magát az embert, és a mindennapok kihívásait.

Nem utolsó sorban erőteljes motivációs mondanivalója is van a történetnek.

100metrosNagyon szeretem a filmeket, és leginkább az igaz történetek a kedvenceim.

A minap sikerült belefutnom egy eszméletlen jó filmbe, amely egyszerre vicces és megrázó, felemelő és elgondolkodtató, de legfőképpen úgy gondolom, hogy rendkívül tanulságos.

Szinte napi szinten hallom, hogy „á én nem tudom megcsinálni, nincs semmire időm” és még sorolhatnám a számtalan kifogást. Elsősorban nekik ajánlanám a filmet.

Anélkül, hogy lelőném a történéseket álljon itt röviden a sztori:

A film egy fantasztikus, ám igaz történetet dolgoz fel, amelyben egy spanyol férfi, aki noha súlyos idegbetegségben szenved (szklerózis multiplex), mégis megpróbálja a lehetetlent. Vasember akar lenni, azaz szándéka szerint leúszik 3,8 km-t, lebiciklizik 180 km-t és lefut 42 km-t. A gond csak az, hogy az orvosok szerint a betegsége miatt 100 m-t sem képes megtenni.

Nézzétek meg! Érdemes!

magamrolSziasztok! Üdvözlök mindenkit a „Győzd le magad” blogon.

Hogy miről is olvashattok nálam? Túlnyomó részben a sportos életmóddal kapcsolatban. Ne ijedjetek meg, nem kívánok egy 589. életmódváltó blog lenni. Nem mondom meg a frankót, nem adok tuti biztos tippeket amitől 3 nap alatt kockás lesz a hasad.

Viszont mesélek magamról, a gondolataimról, a versenyekről, amin részt vettem vagy részt veszek, kedvenc kajáimról, ahol a recepteket sem tartom majd titokban.

Írok filmekről, amiket ajánlok, érzésekről, amik motiváltak és lesznek mástól származó írások is, amik nagyon megfogtak.

Folyamatosan próbálom feltenni a tartalmat, de addig is a Magamról menüpontban elolvashatod, hogy ki is vagyok én.