Párizsban az Ötpróbával - felejthetetlen pillanatok

Amikor ezeket a sorokat írom sem hiszem el még teljesen, hogy ez a csoda velem történt meg. Mert, hogy ez az utazás maga a csoda volt, ahhoz semmilyen kétség sem férhet.

Az előzményekről talán annyit, hogy bőven kigyűlt az Ötpróba pontszámom, ami ahhoz kellett, hogy részt vehessek a sorsoláson a Mozgás éjszakáján. Bevallom becsülettel, hogy annyira nem fűztem semmi esélyt hozzá, hogy kisorsolnak, hogy nem is néztem az eseményt, csak másnap több messenger üzenetem volt ismerősöktől, hogy szerintük engem is kihúztak. Megnéztem a bejegyzést és a név valóban stimmelt, de ugye lehet névazonosság is, szóval továbbra sem éltem bele magam, de azért egy picit izgultam.

Amikor megkaptam az emailt valami hihetetlen boldogság öntött el, és el sem akartam hinni, hogy ez velem történik. Gondoltam, hogy jó lesz majd kint (amúgy sem jártam még Párizsban), de hogy ennyire, azt álmomban sem gondoltam volna.

Július 31-én hajnal 4:30 magasságában gyűlt össze a reptéren a csipet csapat (összesen 15-en voltunk), ahol Dr. Szélpál Tamás búcsúzott a csoporttól, átadta az egyenpólókat, készített egy indulás előtti képet, és jó utat kívánt.


A repülés eseménymentes volt, nem késett a gép, így a csomagok begyűjtése után Judittal találkoztunk, aki kint segített bennünket, mivel kiváló hely- és nyelvismerettel rendelkezett.
Rövid vonatozás és séta után megérkeztünk a szállodába a Hotel Maison Mere-be, ami egy kiváló 4*-os szálloda volt Párizs belvárosában, nagyszerű elhelyezkedéssel. Ott egyből kaptunk hideg italokat, némi sütit, és nedves törölközőket, hogy komfortosabban érezzük magunkat.



A becsekkolás után azonnal el is indultunk egy párizsi városnéző sétára, benéztünk a Club24-be, amihez kaptunk egyedi belépőt, ahol pezsgővel és pár falattal kínáltak bennünket, és néhány érdekes dolgot meg lehetett nézni (pl. az olimpiai falu egy szobája be volt rendezve), illetve átélhettünk egy VR díjátadást a bajnokok kertjében, és még sorolhatnám. Délután pedig már az első Vízilabda meccsen koptattuk a hangszálainkat szurkolás formájában.



A következő napon délelőtt folytattuk a városnézést Judittal, ahol rengeteg érdekes helyszínt érintettünk: Louvre, kis, -és nagy Diadalív, Peti Palace-Grand Palace (itt volt a vívás helyszíne), olimpiai láng, Champs-Élysées. Rengeteg fotót készítettünk, szívtuk magunkba a hangulatot, a nyüzsgő tömeget, és a Peti Palace-ban még egy kiállítást is megnéztünk. Délután megint vízilabda volt a program, amire komolyan bemelegítettük a hangunkat. Mindenhol szólt a Ria-Ria-Hungária, és egyéb ritmusok. Zengett a metró, és amerre jártunk. Az emberek mosolyogtak, tapsoltak, hihetetlen hangulat volt. Csakúgy, mint a vízilabda meccsen, ahol elképesztő dinamizmussal buzdítottuk a magyar csapatot. Még a Magyar Televízióban is benne voltunk.


A szállodában bőséges reggelit kaptunk, komplett terülj-terülj asztalkám volt, aki ott nem tudott jóllakni az sehol. A személyzet pedig szintén parádés. Többször is beszélgettem velük, mindig segítőkészek, kedvesek, mosolygósak voltak. Amikor megtudták, hogy a lányom is egy 4*-os szállodában dolgozik recepciósként, mire visszaértünk a szállodába egy névre szóló kis ajándékcsomag volt neki összekészítve, a francia kollégáktól aláírással. Azt hiszem ezt nem is kel tovább ragozni.

Harmadik napon már délelőtt programunk volt. A csapat egyik része, engem is beleértve atlétikára ment, míg a többiek egy foci mérkőzésre. Az atlétika valami elképesztő látványos volt, én még soha nem láttam ilyet élőben, és megdöbbentő volt, hogy mindig történik valami. Nem győztem követni a történéseket: mert mentek a futások, magasugrás, kalapácsvetés, súlylökés, távolugrás is egyszerre. Utána teljesítettük a GeoGo által létrehozott kihívást túra formájában, amely Párizs kiemelt nevezetességeit érintette, majd délután még elmentünk futni páran a Louvre felé. Este pedig elsétáltunk a Louvre mellett található olimpiai lánghoz, hogy megnézzük, hogyan emelkedik a magasba. Ezt, ha fent van, akkor szinte egész Párizsból látni lehet. Az érdekessége, hogy ez valójában nem láng, hanem egy vízgőz szerű valami, amit speciálisan van megvilágítva. Sajnos a rendkívül hosszú várakozás ellenére sem sikerült nekik a mutatvány (máig nem derült ki, hogy mi okozta a hibát), így a csalódott emberek ezreivel elballagtunk vissza a szállásra.

Következő nap délelőtt páran elmentünk az Eiffel toronyhoz, ahol Valter Attiláék is elhaladtak. Természetesen felmentünk a toronyba is, igaz én csak lifttel a tetejéig, de volt, aki a második szintig felgyalogolt. Mondanom sem kell, hogy valami őrületes kilátás nyílt 281 méter magasból a városra. Tényleg hihetetlen és bámulatos, ráadásul több olimpiai helyszínre is rá lehetett látni. Este pedig az egész torony díszkivilágítást kapott, és fényjátékkal szórakoztatta a nagyérdeműt.

Délután megint vízilabdára ment az egész csapat, a már szokott szurkolói habitussal. Mindenki tudta, hogy merre járnak a magyarok, de ezt most jó értelemben vegyétek. Sajnos bármennyire is odatettük magunkat szurkolóként, a meccs nem lett meg. Visszaindulás előtt egy mexikói szurkolónak annyira megtetszett az Ötpróbás póló, hogy megkért, hogy cseréljük el. Az olimpián nem lehet ilyen kérésre nemet mondani.
A szálláson már Judit várt bennünket az előzetesen lebeszélt sétára a Montmartre-hoz, ahol hangulatos éttermek, galériák garmadája található. Kedvünket még a szakadó eső sem tudta befolyásolni, ráadásul a szálloda mindenkinek adott egy-egy esernyőt. A lépcsőket sikeresen megmászva elénk tárult a Montmartre hangulata, amely így esőben talán még jobban átjött, a bazilikától pedig csodás látkép tárult elénk az esti Párizsról. Valami elképesztő mennyiségű lakat lógott a kerítéseken, és persze a lakatárusok sem hiányoztak. A sétát a Pigale-al zártuk, ahol a felnőtt boltok egymást váltották. Ez volt régen a vigalmi negyed, és természetesen itt található az ikonikus Moulin Rouge mulató is. Innen visszamentem a hotelbe, hogy felkészüljek a következő napra.

A következő nap végre egy picit rá tudtunk pihenni a kézilabda meccsre, de olyan nagyon sokat nem, mert időben kellett megérkezni. A helyszínen kiderült, hogy a VIP jegy a meccsek után használható, így a felszabadult időt kimaxoltuk. Befestettem a hajam a magyar színekre, majd a gólyalábas franciákkal csináltunk egy kis műsort. Aztán mentünk a meccsre.
A hangulatot leírásához, nincs meg a kellő irodalmi képzettségem, de csurig volt a csarnok. A szpíker mesterien tüzelte fel a embereket, szinte szét akart robbanni néha a stadion. A francia himnuszt amikor a sokezer ember teli torokból énekelte, akkor még karomon is felállt a szőr, és a hideg futkosott a hátamon olyan érzés volt. Még most is beleborzongok. Bármennyire is szurkoltunk, és felcsillant némi reménysugár, végül a meccset a franciák nyerték (jogosan). Bennünket pedig egy picit vígasztalt a parádés VIP vendéglátás, amiben részünk volt. Már pezsgővel vártak ahogy beléptünk, de nagyjából mindent IS lehetett fogyasztani. Steak, Grillezett szendvicsek, sütemények, macaronok kínáltatták magukat. Aki pedig még nem fáradt el teljesen, az akár pingpongozhatott, amennyiben kedve tartotta. Mondanom sem kell, hogy azért jó magyar szokás szerint kihasználtuk a lehetőséget, és az utolsó percig maradtunk, ahogy az egyik szurkolói mondókánkban is szerepel.

Másnap egy bőséges reggeli után szabad program volt, már nem volt meccs, így délelőtt egy újabb tételt pipálhattam ki a bakancslistámról, mivel sikerült bejutni a Louvre-ba. Aki volt már, az tudja, hogyha mindent meg szeretne az ember tüzetesen nézni, az egy hét kb., de ennyi idő nem volt, így a számomra legérdekesebb dolgokat néztem meg, amit az agyam még képes volt befogadni. Azt ugye mondani is fölösleges, hogy tömeg volt, és talán a legnagyobb sor a Mona Lisa-nál kanyargott. Engem teljesen elvarázsolt az egész, de egy bő három óránál többet már nem bírt a tárolókapacitásom, és feladtam.

Egy pici szieszta után várt bennünket ismét Judit, hogy elkalauzoljon a latin negyedbe egy kis sétára (2-3 óra). Szinte minden nap 20km felett gyalogoltunk annak ellenére, hogy mindenre érvényes tömegközlekedési bérletünk volt.

A latin negyedben megnéztük a régi Sorbonne épületét, a párizsi Liszt Magyar Intézetet, a Luxemburg parkot, ami maga a csoda volt. Gyönyörűen karbantartott park, sok-sok emberrel, kockára nyírt fákkal, tavakkal. Zseniális! Majd miután vége lett a közös sétának páran pedig beültünk élvezni a párizsi gasztronómiát. Ezen alkalommal még a csiga sem maradhatott ki, majd vissza a hotelbe, mert másnap reggel korán kellett kelni, a hazaút miatt.

Az utolsó napon egy gyors kávézás és úticsomag felvétel után elbúcsúztunk a szuper szállodától (nagyon merem ajánlani mindenkinek), és elindultunk a repülőtérre. Az automata csomagfeladás után nem sokkal már a gépen ültünk, és szálltunk hazafelé, ahol egy utolsó csoportképet készítettünk, mielőtt szétszéledt a nagy csapat.

Nagyon-nagyon köszönöm az összes csapattársamnak a számtalan élményt, hogy velük lehettem és hogy ennyire jól összekovácsolódott a brigád. Juditnak a sok sétát és kalauzolást, az Ötpróba csapatának pedig, hogy ezt az egészet így kitalálták, leszervezték, összehozták, és bátran mondhatom, hogy mindenkinek egy életre szóló élményt szereztek.

Szóval aki nem tette volna Ötpróbára, GeoGo-ra fel, mert lehet, hogy te leszel a következő, aki eljuthat a következő olimpiára.

Au revoir Párizs, Au revoir Olimpia!

Akik nélkül minden sokkal nehezebb lenne: