Hogy is kezdjem ezt a beszámolót? A Nagyatádi verseny után maradtak kérdőjelek, és valami enyhe űr bennem. Valahogy semmi nem akart összejönni. Szerettem volna egy nagyon jót menni, és nem jött össze úgy, ahogy én szerettem volna. A meló pedig bele volt téve gazdagon. Az okokat hagyjuk, mert részben csak találgatni lehet, és részben lehet, hogy csak belemagyarázás.

A lényeg, hogy Nándi (Ensport) kérdezte, hogyan tovább? Mit szólnék hozzá, hogy egy formamentéssel Kenesén bepróbálnánk egy Iron, vagy fél távot. Akkor már úgyis hűvös lesz, jó minőségű az aszfalt, teljes útzár és társai.

Konzultáltam a támogatóimmal is, akik elsőre rábólintottak (köszi Sóház Apartmanház és KIsállateledel szaküzlet), így már csak magamat kellett meggyőzni, hogy akarok-e ilyen rövid időn belül még egy Ironmant menni. Végül is győzött a kíváncsiság, hogy mire vagyok képes, egyáltalán meg tudom-e csinálni, és mit tudok majd menni hűvösebb időben (ezen, ahogy leírom még most is nevetek).

Ahogy mint mindig, ember tervez, Isten végez. Vagyis természetesen 30 fok feletti hőmérsékletet jósoltak a verseny napjára. A jóslat pedig működött is, nem úgy, mint a babona tv, energiaküldő szolgáltatása. Nehogy már jól érezzem magam.

A két verseny közötti időszakban csak visszafogott edzéseim voltak, hogy amennyire lehet kipihent legyek a megmérettetésre. 30-40 perces, maximum 1 órás nem túl intenzív edzések voltak, amik jól mentek, jól estek, és jól éreztem magam a verseny előtt.

Sikerült az utolsó pillanatban szállást is találni, és Schmidt Peti barátomat beszervezni segítőnek, amiért nem tudok elég hálás lenni, hogy beáldozta a vasárnapját, hogy nekem segítsen. Vele volt a felesége és a két gyermeke is. Hihetetlen, hogy a sport micsoda összekovácsoló tényező, és milyen ismeretségeket, barátságokat hoz az embernek.

Szombaton délután átvettem a rajtcsomagot, egy kis cimbizéssel, tésztapartival karöltve, azt irány vissza a szállásra pihenni.


Vasárnap reggel 6:45-kor találkoztunk a depó előtti részen, ahol megbeszéltük a frissítést, és átadtam a High5-os Energy Source-okat és a sótablettát. Peti meg 2db neoprénnel is készült, hogy valamelyik tuti jó lesz, végső esetben meg még ott volt az enyém is, de amit hozott, az egyik, mintha rám öntötték volna, tökéletes volt.


Betettem a kerékpárt és a cuccokat a depóba, majd kisétáltam Petihez és Nitró-hoz az influnszerek gyöngyéhez még egy kicsit beszélgetni a rajt előtt. Az idő gyorsan el is szaladt és következett az úszás Check-In.

Úszás

Ezután a vízbe sétálva ért az első meglepetés (na, nem a víz hőfoka volt az, mert az kellemes volt), hogy a talaj finoman szólva is olyan iszapos volt, hogy a lápi ember egy hétig folyatta volna a nyálát utána. Továbbá olyan sekély, hogy vagy 50-100-t be kellett menni, hogy úszni lehessen.



Az Iron távon 4 úszókör volt, így képzelhetitek milyen király volt ezt kifelé és befelé ennyiszer eljátszani.

A neoprén viszont veszett jó volt, és annak ellenére, hogy nekem az órám 4200m-t mutatott a végén (nem kacsáztam, szerintem elmérték picit), így is 1:22 lett, ami az eddigi legjobb úszóidőm.

Kerékpár

Jöhetett a bicaj, és most nem volt vakarózás, semmi. A neo levételével együtt is 5 perc alatt megvolt a depózás, és már mehettem is tekerni.


A kerékpárpálya ugyan picit rövidebb volt, mint a hivatalos, viszont kellőképpen szívatós, a sunyi emelkedők miatt (több mint 1000m szint), amihez fűszerként jött még a teljesen árnyékmentes dög meleg, és az erős szél. Nem is akartam elhinni, hogy lehet ekkora szívás, hogy nem elég az emelkedő, de még szembe is fúj a szél. Sajnos lehet.


Az első kör még csak-csak, de a második kör után, amikor még jobban rákezdett a szél, az erőm kezdett visszaesni. Nagyon hiányzott, ami Atádon jó volt, hogy locsolták a versenyzőket, pedig a hűtés ebben a melegben és terhelésnél kulcsfontosságú.


Peti tökéletesen adta fel a frissítést, pedig nagyot küzdött, hogy oda tudjon jutni a frissítési területre, mivel minden utat lezártak a rendőrök, és az cuccal (hűtőtáska) gyalog impossible mission lett volna. Szerencsére ügyesen megoldotta, így ez a része nagyon flottul ment. A vége felé vagy kétszer is megálltam, levettem a sisakot és úgy öntöttem a fejemre a vizet. Sajnos a talpam is megfájdult (tényleg vennem kell egy másik cipőt).


Azt láttam, hogy ebből a tekerésből nem lesz világbajnok menet, de azért toltam neki, amennyire telt tőlem. 5:47-el sikerült begurulnom újra a depóba, és kemény 3 és fél perc elég volt ahhoz, hogy már a futópályán kezdjem meg a körözést.

Futás

Bevallom, hogy nem nagyon esett jól futni már az elején, mert bitang melegem volt. Szerintem megfőttem picit a kerékpáron, de azért hősiesen koptattam a kilométereket. A frissítés is gyengébb volt, mint a Nagyatádi, mert ebben a melegben 2 frissítőpont elég karcsú. Ráadásul az innivalók sok esetben nem voltak hidegek (volt, hogy a kóla forró volt, és volt, hogy kifogyott). Erre azért bőven lenne még rágyúrni a szervezőknek.


A harmadik körnél Peti kérdezte, hogy hogy vagyok. Mondtam, hogy nem túl fényesen, és ez szerintem látszott is. Erre Nándi azt mondta, hogy cipőt le, és feküdjek bele a Balatonba. Azt hittem viccel, de nem. Szóval egy gyors fürdés, és már újra a futópályán voltam.

Ez a frissítő fürdő újra életet lehelt belém, és jobban is lettem. Frissítésként kizárólag a kóla-víz-sótabletta kombináció játszott. Egyszerűen semmi mást nem tudtam meginni.

Az 5. kör végén mondta Nándi, hogy az a nagy harci helyzet, hogy meg lehetne csípni a korosztályos dobogó 3. helyét, mivel 10 percre van az előttem lévő versenyző. Kezdjek el gyorsabban futni és meg lehet csinálni, mert bennem van.

Az első gondolatom az volt, hogy biztos a nap sütötte meg szegényt és azért beszél félre, mivel még 15km volt hátra, és már sok minden bennem az előzőekből. De láttam, hogy komolyan gondolja és bármennyire nem esett jól, erőt vettem magamon és elkezdtem gyorsítani. Még erősebb tempót is mentem, mint amit kért Nándi.
Sőt mi több az utolsó előtti körben még tovább gyorsultam, pedig már nagyon ki voltam. Hihetetlen gondolatok kavarognak ilyenkor az emberben. A gyerekeim, a lányom, hogy mekkorát küzdött ő is a dobogóért a Magyar Bajnokságon, és sok egyéb, amiből erőt merít az ember.

Az utolsó kör megkezdésekor sikerült 2 percre szorítani a hátrányt, és bár a testem már tiltakozott, a lelkem átkapcsolt, és még sikerült gyorsítani. Nándi a vége előtt futott egy picit mellettem és ordított, hogy „brutál jó a mozgásod, nagyon kemény vagy, büszke vagyok rád”. Én már kb. azt éreztem, hogy nem is futok, hanem repülök, és tudtam, hogy már csak párszáz méter van hátra.

Peti is kiabált, hogy „bravó Jani, fantasztikus”, és már láttam a célfolyosót. Berohantam. Nem is emlékszem, hogy mi volt, csak felemeltem a szalagot, elkészült a fotó, és lerogytam a legközelebbi padra. Mindent kifutottam magamból, full ko-ra.



A hivatalos időm 11:53 lett ( jóvá lett-e írva egy sorompó miatti megállás). Ez Nemek között 42., míg korcsoport szerint 4. helyre volt elég.

A Staffból az egyik lány szaladt oda, hogy mit hozzon. Beszélni alig tudtam, de mondtam, hogy inni valami hideget. Hozott sört (alkoholmentest), vizet, gyümölcsöt. Elment a finisher pólómért. Nem tudom, hogy ki volt, de nagyon szépen köszönöm a gondoskodást.

Jött aztán Peti és Nándi is. Látták, hogy végem van, mint a botnak. Bár mindent megtettem, amit bírtam, a végén az előttem lévő is rákapcsolt, így éppen, hogy de lecsúsztam a dobogóról. Jobbat bringáztam és futottam, ő pedig egy picit jobbat úszott és depózott. Ennyin el is tud menni. Csupán érdekességképpen a második hely is „csak” 10 percre volt. Az 5. helyen befutó viszont már egy órával volt lemaradva hozzám képest.

Ettől függetlenül egyáltalán nem voltam bosszús, csak hulla fáradt. Tudtam, hogy mindent kifutottam magamból, az utolsó morzsát is. Nándi is látta, és jól esett, hogy azt mondta, hogy nagyon büszke arra, amit véghezvittem, még ha nem is jött össze. De tudta, hogy minden bele lett téve. Ennyi dicséretet összesen nem kaptam még, szóval el is raktározom ínségesebb időkre.

Amikor picit összekapartam magam hamvaimból, akkor készítettünk pár fotót, és elmentem egy gyors masszázsra. A srác nem viccelt, már párszor felvisítottam úgy megdolgozta a lábam. Viszont volt értelme, mert most ahogy másnap írom ezeket a sorokat, szinte alig van izomlázam.


Masszázs után Petivel betoltunk egy gulyást, ami nagyon jól esett, meg hidratációnak egy kis alkoholmentes sört. Itt jegyezném meg, hogy a verseny szervezése összességében nagyon jó volt. A végén tényleg mindent lehetett fogyasztani korlátlanul. A staff kedves volt és segítőkész, egyedül a futópályán lehetne még javítani, de ne legyünk telhetetlenek.

Miután nagyjából visszapótoltam az elvesztett kalória egy részét, kitáraztam a kerékpárt a depóból. Nagyon megköszöntem Petinek az egész napos segítséget, amiért örök hála, és hazavezettem a szállásra.

Elaludni nem tudtam, mert annyira fel voltam még pörögve, így volt vagy éjfél, amikor lefeküdtem, de már 6-kor fel is ébredtem. Pici lustálkodás, reggeli és irány haza.
Nándival közben telefonon is átbeszéltük a történteket. Megint kaptam vagy 2 tonna dicséretet, és szabadlábat novemberig, amíg azt csinálok, ami jólesik, csak azért mozogjak valamennyit. Novemberben meg megbeszéljük, hogy mi legyen a jövő évi csapás, és megkezdjük majd a munkát.

Köszönet

A köszönet persze ezúttal sem maradhat el. Szóljon ez a családomnak, aki már egész jól viseli ezt a bekattanást és támogat benne, Az Ensportnak – Nándinak, aki sokat tanított ebben az évben, még ha ez első blikkre nem is látszik minden eredményből, de én tudom, hogy így van. A támogatóknak, hogy lehetővé tették, hogy ennek a fantasztikus sportnak hódolhassak, úgy ahogy egyedül képtelen lennék rá. A sporttársaknak, akiktől mindig rengeteg biztatás, szurkolást kapok (sokszor olyanok is rám kiabáltak a pályán, hogy hajrá Jani, nyomjad, akit hirtelen nem is tudtam hova tenni – de köszi!). Józsi barátomnak, aki rengeteg időt és energiát beáldozott, hogy frissítsen a versenyeken, és Petinek is, aki szintén odatette magát olyan szinten, ami el sem várható.

Hihetetlen, hogy ennyi jó ember van az ember körül, és el sem hiszitek, hogy ebből mennyi erőt merítek.

Hogy egy picit a címre is visszautaljak, hogy mi a titka sikernek, csak annyi, hogy nincs titka. Ára van. Lemondás, rengeteg meló, de minden egyes „cent” megéri. Mert olyannal gazdagodik az ember, amire nincs Mastercard!

Akik nélkül minden sokkal nehezebb lenne:

 

Hozzászólások: