A Nagyatádi verseny után kaptam 2 hét pihenőt Szanditól, amit igyekeztem betartani. Egy kis regeneráló úszás és egy kis erősítés volt csak. Közben az Ensport oldalán megjelent, hogy iramfutókat keresnek a Napfelkelte Félmaratonra, több célidővel.

Mivel abban az időpontban a barátainknál terveztük múlatni az időt, így egy gyors érdeklődést követően jelentkeztem is lassabb beérkezésű időpontra. A vicces az volt, hogy amikor Szandi látta, hogy hozzászólok, már kapott is egy hátsófali infarktust, hogy mi a fenét akarok én, az Ironman után nem sokkal futkározni. Szerencsére megnyugtattam, hogy teljesen jól vagyok, és egy lassú tempójú futást választottam. Mondjuk, hogy közepesen megnyugodott, és rábólintott a dologra.

Szerinte két lehetőség van, hogy vagy nagyon fog fájni, vagy jó lesz. Nem akarok előreszaladni az eseményekben, de a második opció valósult meg.

Ez a futás amúgy is több legyet egy csapásra volt számomra. Tavaly szerettem volna indulni rajta, de esélyem sem volt, mivel pillanatok alatt elkelt az összes hely. Más szempontból így tudok egy picit segíteni az Ensportnak, ami külön öröm számomra, hiszen annyi minden jót kaptam tőlük. Meg amúgy is kellett volna valami laza futás valamikor, szóval szerintem ideális kombináció volt.

Az egyetlen kellemetlen dolog a nagyon korai kelés volt, mivel reggel 4:20-kor keltem, hogy 4:50-kor fel tudjanak szedni Balatonszepezden, hogy átvigyenek Révfülöpre, mivel onnan indult a hajó.

A reggeli kelést viszonylag könnyen abszolváltam (csodálkoztam is rajta), majd egy gyors mosdás, fogmosás, öltözés után, még teljesen sötétben sétáltam lefelé a találkozóhelyre. Az utam egy szőlős rész mellett vezetett és, kb. a felénél jártam, amikor két-három horkantással egy vaddisznó adta tudtomra, hogy nem kellene ott lennem. Gyorsabbra vettem a tempót, de ez nem hatotta neg, és már jött is utánam.

Mondanom sem kell, hogy azonnal spuri, és befordultam egy kivilágított utcába. 280-as pulzussal, félholtan tekingettem hátra, hogy jön-e utánam. Szerencsére nem jött, és már majdnem sikerült kicsit megnyugodni, amikor ahol álltam kerítésnél, egy nagy kutya ugrott fel vadul ugatva, amivel sikerült egyből visszatornázni a szívritmust forma 1-es tempóra. Gondoltam is magamban, hogy klasszul indul a reggel, mi jöhet még?

Hannáék felvettek Balatonszepezden és már suhantunk is Révfülöpre, közben meséltem a kis sztorit, ami az előbb történt velem. Az út nem tartott sokáig, hiszen csak néhány kilométer. Viszonylag könnyen sikerült parkolót is találni, majd megkaptuk a többi iramfutóval a névre és befutóidőre szóló pólót, majd igyekeztünk felszállni az egyik hajóra.

Hogy, hogyan jön egy futáshoz a hajózás?

A koncepció egy olyan exkluzív futóverseny, amely felejthetetlen élményt ad, nemcsak a teljesítés által, hanem látnivalók tekintetében is. A futók ugyanis két hajóra szálltak fel, amik kimentek a Balaton közepére, miközben egy DJ direkt erre az alkalomra szánt összeállítást játszott.

A hajón kellemesen dübörgött a zene, miközben a hajnali szél simogatta az arcokat, és a napocska is lassan, de biztosan ébredezett, és emelkedett szépen komótosan egyre magasabbra a horizonton. Tényleg varázslatos pillanatok voltak ezek, és nagyon látványosra sikeredett. Százával emelkedtek a mobilok a magasba, és mindenki fotózta, ahogy narancsba borította a Balatont a felkelő nap sugara.


Ezután a hajók Badacsonyra vették az irányt, ahonnan indult a futás. Gyors leszállás után az emberek megrohamozták az illemhelyeket. Hiába no, korai időpontban indult ez a móka. Hosszas sorbaállás után egy kis bemelegítés következett. Az iramfutók megkapták a lufikat, majd szakaszos rajt után nekivágtunk a távnak.


A Napfelkelte Félmaraton gyakorlatilag 8 településen keresztül, a magyar Toscana-nak is hívott Káli-medencében, az északi part minden kétséget kizáróan legszebb tajain fut keresztül, egészen Szentbékkálla templomtornya felé. A cél pedig a Pegazus étterem Szentbékkálán, ahol reggeli, és színes programok várják a megfáradt célbaérkezőket.

A velem futó másik iramfutó lánynak felvázoltam az általam kigondolt koncepciót, miszerint amíg hűvös van, és nincs szint, egy picit tempósabban kezdjünk, majd amikor jön a szint, úgyis lassulnak a követők. Ő egy picit gyorsnak gondolta a kezdést, de szerencsére azért nem volt annyira vészes, és kellet is ez kis előny, mint a végén kiderült.

Egy egész kis csapat állt be mögénk követni, ami meg is lepett, mert nem gondoltam, hogy mikor mindenkinek a kezén okosóra vagy sportóra lóg, hogy nagy szükség van iramfutóra. Pedig van! Mert egy adott folyamatos tempóval még egy sima verseny is nehezen kivitelezhető, nem egy olyan, ahol azért van szint is. Illetve ott van még a motiváció, amikor valaki próbál veled futni és követni, mert tudja, hogyha jön velünk, akkor a kitűzött időn belül célba is fog érni (remélhetőleg).
A futókkal beszélgetve esett le nekem is ez az egész, illetve, hogy vicces, de mekkora felelősség ez, hogy valakit eljutass a célba a számára megálmodott álomidőt elérve.



Nekem nagyon könnyű volt ez a tempó és célidő (2:15), így sokat tudtam beszélgetni. Nagyon frankó volt. A frissítőpontok bőségesek voltak, gyakorlatilag 3 kilométerenként, így a frissítéssel sem volt probléma. Bár egy félmaraton minden nélkül is abszolválható, de itt láttam, hogy ez azért leginkább a gyakorlott futókra igaz.
10km után kezdett el emelkedni az út, ami a kevésbé gyakorlott, vagy rendszeresen síkon futó versenyzőket szépen megviccelt, és ahogy előre várható is volt, rendesen lassult is a tempó. Jól jött a korábban megszerzett plusz előny, sőt még így is jól álltunk.



Közben a napocska úgy gondolta, hogy teljesen felébred, és egyre melegebb lett az idő. Jól is jött néhány korty víz a következő frissítőpontnál.



A „keménymag” viszonylag jól bírta az iramot, és jött velünk tovább. Az egyik részen mellénk szegődött az esemény fotós-videós guruja, aki görkorival suhant végig. Vele beszélgettem az ExtremeMan versenyről, frissítésről, és hasonló finomságokról.

Közben gyorsan kopott a táv, és egy füves-földutas szakasz következett. Mielőtt ezt elkezdtük ittunk, és megvártam, hogy a velünk futók összekapják magukat és folytathassuk a futást. Itt volt már olyan, aki jóval előttünk járt, de görcsöt kapott, elfáradt…stb.



Igyekeztem tartani a tempót és figyelni, hogy bírják nagyjából a többiek is, de muszáj volt haladni, mert ha nagyon belassulunk, akkor biztosan nem érünk be időben, amit nagyon nem szerettem volna.

Aztán eljött az utolsó szakasz, ahonnan már látszott a templomtorony, és megállapítottuk, hogy elég jól állunk időben. A velem futó lány még mondta is, hogy nagyon hamar fogunk beérni, de én mondtam, hogy nem. De ha mégis, akkor még mindig belefér a végén egy pici séta, vagy PB-t futnak a futók.

Itt mondtam is, hogy aki nagyon egyben van, az most már ne fusson velünk, hanem itt a végét még tolja meg egy picit, és akkor egy nagyon jó időt sikerül menni, mert nekünk muszáj tartani a kitűzött időt. Így is volt. Voltak, akik szépen elsuhantak.



Azért a vége is tartogatott meglepetést, mert egy kimondottan erős emelkedőn kellett felfutni a Pegazushoz. Egy picit még bele is húztam, hogy nehogy kifussak az időből, de szerencsére elég jól sikerült kiszámolni, és 2:13:39-nél léptem át a célvonalat. A velem futó lány az utolsó kilométernél lassult, hogy nehogy korán érjen be, és meg is beszéltük, hogy én behúzom az elejét, ő pedig a végét.

A befutónál megkaptam én is a nagyon szép érmet, és befutócsomagot, és bepótoltam az addig elvesztett folyadékmennyiséget és kalóriát. Ráadásul kint volt az Ötpróba stábja is, ahol végre beváltottam az eddig szerzett pontjaimért az ajándékokat.


Azt kell mondanom, hogy egy nagyon látványos, igazi élményeket kínáló „bulifutás” ez a verseny. A szervezők szerint is inkább egy élménygyűjtés, mint a szó szoros értelmében vett futóverseny.

Kis pihenő (és cimbizés a többi iramfutóval) után, felhívtam Józsi barátomat, hogy ha tud gyűjtsön be. Közben sétáltam lefelé a faluból kivezető úton. Az egyik kanyarnál sajnos a mentők egy hölgyet próbáltak „összeszedni”. Nem tudom mi történhetett, de teljesen kész volt. Ilyet nem nagyon láttam még, hogy valaki ilyen állapotban legyen. A vizet is azonnal visszaküldte, amikor próbálták itatni, és láthatóan nem is tudta, hogy mi történik. (Remélem nem lett komolyabb baja.)

Ahogy sétáltam az úton ki Szentbékkáláról még elég sokan voltak úton. Volt, aki egész jó, és volt, aki kevésbé jó állapotban. Egy árnyékos helyen bevártam Jozsót a megmentőt, aki visszarepített Szepezdre.



Nagyon örülök, hogy részt vehettem ezen a futáson. Jól esett, és szuper élményekkel gazdagodtam. Köszönöm a szervezőknek és az Ensportnak, és örülök, ha tudtam segíteni.

Hozzászólások: