Első Ironman féltávú versenyemet 2016-ban Dunaújvárosban teljesítettem, az Aquarius Triatlonon. Akkor azért esett rá a választás, mert megfizethető ár kategóriájú verseny volt és csupa jót hallottam róla. Úgy voltam vele, hogyha nem is tudom végigcsinálni, akkor is egy jó tanulási lehetőség.

Szerencsére nem így lett, és végigtoltam becsülettel, még ha az időeredmény nem is volt valami fényes, de a lényeg a teljesítés és a tapasztalatszerzés volt. Nem is tudtam akkor még, hogy akarom-e ezt tovább folytatni, vagy hogyan tovább.

Hatalmas érzelmi töltést adott, amikor átléptem a célvonalat és „megcsináltam”. Nagyon büszke voltam magamra, hiszen előtte semmilyen triatlon versenyen nem vettem részt. De ezután a verseny után már láttam, hogy nekem ez nagyon bejön, és ezzel szeretnék a továbbiakban foglalkozni.

Itt tudatosult bennem, hogy mennyire keveset bringáztam a verseny előtt, holott ez kulcsfontosságú kérdés a triatlonban. Így lecseréltem a régi Merida Road Race kerékpárom egy picit jobbra (Bianchi RC), és elkezdtem tudatosabban edzeni. Ekkor még csak saját kútfőből.

 

Aztán aki követi a blogomat az tudja, hogy nem olyan régóta, már az ENSPORT szakmai hátterével, és segítségével mennek az edzések, de ugye ez még csak picit tudott megmutatkozni a mostani versenyen.

Az időjárási előrejelzés erős szelet és meleget ígért a verseny napjára, ami nem meglepő, mert tavaly is hasonló körülmények fogadtak. Ami érdekes volt, hogy reggel, amikor megérkeztünk még minden szép volt, de kezdésre megérkezett a szél, biztos ami biztos alapon.
A víz a verseny előtti méréskor 24,2 fokos volt, így a neopren használata ugrott is gyorsan, aminek annyira nem örültem (többekkel egyetemben), de azért úgy voltam vele, hogy majd csak túlélem.

Az úszáshoz való becsekkolásnál „Koko” Kovács István (olimpiai bajnok bokszoló) és Boronkay Péter (paratiatlonista világbajnok) is pont előttem állt a sorban, mindenkire felírták a rajtszámot, és izgatottan vártuk a rajtot.

 

 

Ússzunk egyet…

Ahogy eldördült a lövés, mintha az Amazonas mellékágában, piranha rajzás lenne, úgy vágott neki a sok versenyző a távnak. Egyszerre indították a közép és negyed táv teljes mezőnyét, ami elég sok ember volt. Ment is rendesen az adok-kapok, persze nem szándékosan. Sokszor vissza is kellett váltanom mellúszásra emiatt, hogy lássam, merre kell helyezkedni. A víz tényleg kellemes volt, viszont itt tapasztaltam meg, hogy sokkal nehezebb a tájékozódás gyorsúszásban, mint mellben, és sikerült némi plusz távot hozzácsapnom a kijelölt 1900 méterhez. Ettől függetlenül valamivel jobb időt sikerült elérnem, mint tavaly neoprénben.
A depóban gyors öltözés, ivás, és már a bringával kocogtam az indulási pontra.

 

 

 

Hajtás pajtás…

Tavaly nagyon meglepett a start utáni emelkedős szakasz, ami csúnyán megtréfált sok embert, leginkább azokat, akik csak síkon tekernek, mint én is. Tavaly volt, aki leszállt és tolta, idén nem láttam ilyet. Most nem féltem már ettől az emelkedőtől, mert korábban lejöttem ide edzeni, és már jobban ment, mint korábban. Persze éreztem én is a lábamban, de már nem kellett kiállva tekerni, és nem akart szétégni a combom mire felérek.

A kellemetlen meglepetés a felérés után ért, hogy végig szembeszél volt. Szerencsére több szakaszon lejtős részek is voltak, így legalább egy picit lehetett pihentetni a hajtóműveket. Az útminőség sajnos néhol erőteljesen kívánnivalót hagyott maga után, és észen kellett lenni. Ezeket felfestésekkel igyekeztek jól láthatóvá tenni a versenyzőknek.

 

Tekertem ahogy tudtam, de láttam, hogy az előzőleg tervezett időt nem fogom tudni hozni. De azért nem voltam elkeseredve, mert fizikálisan éreztem, hogy nem vagyok rosszul. Sőt amikor eljött az utolsó kör éreztem, hogy sokkal jobban ment mint tavaly, és több erőm is maradt a futásra.
A kellemetlen meglepetés a bringáról leszállva ért. Iszonyatosan elnyomódott a combom, alig bírtam menni. Olyan higany mozgásom volt, hogy lazán megnyertem volna valami breakdance versenyt is. Lehet, hogy nem lenne hátrányos egy profi kerékpár beállítás (Bikefit) sem. Nem mondom, hogy gyors cipő csere, mert fájt minden mozdulat, amikor hajolni kellett, de csak felküzdöttem a futócipőt, és elindultam az utolsó próbatételre.

Fuss Forest!

Finoman szólva is döcögősen indult a futás, pedig nem éreztem fáradtnak magam, csak a lábaim nem akarták az igazságot. Szerencsére 2-3 km környékén kezdett javulni a helyzet, és tudtam figyelni a futásra is. Fázni senki sem fázott, leginkább a felső részen, mert az aszfalt úgy nyomta vissza a forróságot, mintha kötelező lenne. Az alsó részen pedig, egy kis szembeszél tette változatossá a futópályát.

 

A szervezők készültek rendesen, vizes szivacs, jégkocka és társai segítettek enyhíteni a forróságot, ami sokat javított a komfortérzeten. A frissítőpontokkal kapcsolatban is csak pozitívan nyilatkozhatok, mert elég sűrűn voltak, bár én kevésbé használtam ki, mert kizárólag a High5 termékeit fogyasztottam, amik csillagos ötösre vizsgáztak, és jó választásnak bizonyultak.

Tavaly mást használtam és voltak hasi problémáim rendesen. A High5-al semmi gondom sem volt, szuperül tette a dolgát. Úszás előtt egy Isogélt küldtem le, majd a vízből ki jőve egy kis Energy Source volt bekeverve egy kulacsba, ami a depóban várt.

A bringán Energy Bart ettem és az elmaradhatatlan High5 Zero pótolta az elvesztett folyadékmennyiséget. Futásnál pedig körönként ment egy Energy Gel, egy kevés vízzel leöblítve, illetve ott betoltam 2 sótabit is.

Az utolsó futókörnél már tudtam, hogy mennyi lesz a befutó időm, mert nagyjából egyenletes 6 perces kilométereket kocogtam. Nem is akartam már jobban megszakadni, mert az egyértelmű volt, hogy a 6 órás tervezett időt nem fogom tudni teljesíteni, de azért próbáltam tisztességgel helytállni.
6:21 lett a vége, ami közel 1 órás javulást hozott a tavalyi eredményhez képest, ami úgy gondolom, hogy elég jelentős. Igazából 2 éve csinálom ezt az egészet, szóval szomorkodásra semmi ok.

 

 

Jó kis verseny volt, jó szervezéssel, teljesen pozitív lecsengéssel. A célban jól esett a hideg sör, és a babgulyás. Bár nem igazán voltam éhes. Fizikálisan is sokkal kevésbé viselt meg a mostani verseny, mint egy évvel ezelőtt. Vagyis az irány jó, és most már még jobb lesz Szandi és az ENSPORT segítségével.

Már a következő megmérettetésre koncentrálunk, a szálkai versenyre, ahol XL távon indulok, ami gyakorlatilag Ironman féltávnak felel meg.