Év elején, áprilisban voltunk Lilivel Varsóban, ez volt életem első Hyrox versenye és nagyon tetszett. Aztán Pár hónap múlva szólt a lányom, hogy lesz Magyarországon is, és ők a Barátnőjével Gerdával párosban biztosan el fognak indulni, és szerinte nevezzek én is be egyénibe. Könnyű más nemesebb szerveivel verni a csalánt, de mi baj lehet, alapon mégiscsak az elsők között nyomtam rá a nevezés gombra.
Azért eléggé féltem tőle, és tiszteltem a nehézségét, mert próbáltam a szokásos triatlonos edzések mellé beiktatni Hyroxos feladatokat, elsősorban kitörést és burpee-t. Elsősorban amiatt, hogy Varsóban a kitörés egyáltalán nem ment, és tudtam, hogy enélkül végig sem bírom vinni a versenyt.
Először még csak súly nélkül csináltam, aztán egy-két hét múlva már 10kg-al, és miután azzal elég jól ment kezdtem el gyakorolni a versenyen is alkalmazott 20kg-al, csak nem homokzsákkal, hanem kézisúlyzó formájában. Szóval fogjuk rá, hogy az előkészületek „nagyjából” megvoltak.
A verseny napján korán indultunk Pestre mert az én egyéni futamom 10:10-kor kezdődött, és ugye előtte át kellett venni a rajtcsomagot, átöltözni, bemelegíteni...stb. 9 után viszonylag gyorsan meg is kaptam a rajtcsomagot, és jött az izgulás. Vele együtt megérkezett Nitro barátom is, aki még nem volt ilyen versenyen és mondta, hogy kilátogat és megnézi, hogy mit kalapálok össze. Ekkor még senki sem gondolta, hogy lesz itt minden IS.
A bemelegítés után beléptem a rajtzónába, ahol nagyon sportszerű versenytársakkal kézfogás, pacsizás, kis beszélgetés zajlott a rajtig, közben pedig Liliék mentek a nézőterületre, hogy szurkoljanak.
Aztán megszólalt a zene (ami szerintem elég jól sikerült), jött a füst és elrajtolt a mezőny.
Az első futás könnyedén ment, ésszel futottam, de azért haladtam is, és ismerkedtem a pályával. Figyeltem a kijelzőt, hogy hogyan lehet látni a köröket, és hogyan jelzi, ha lehet majd menni a feladathoz. Sajnos a kijelző viszonylag kicsi volt, és a 4.-körnél (4 kört kellett futni), csak azt írta, hogy feladat jön, de nem jelezte ki a feladat számát, mit a rendes Hyroxnál, szóval figyelni kellett és észben tartani, hogy mi jön. Ez az elején nyilván senkinek sem okoz gondot, de kellőképpen megzuhant állapotban, amikor azt sem tudod, hogy fiú vagy-e vagy lány, akkor azért bekavarodhat az ember.
Megvolt a 4 kör futás (1km), és jött a Skierg 1km. Szépen, nem kapkodva, nem rángatva „lesíeltem” az 1km-t, és mentem futni, semmi probléma sem volt.
A 2. állomás a szántolás, ahol 152kg-os szánt kell 50m-en tolni. Nekipattantam, és toltam minden erőmmel, még fejjel is. Elég jól ment, mert mondták a lányok, hogy 2. voltam benne. Megvolt az 50m és indultam futni, de az első pár lépés nagyon nehéz volt, teljesen lesavasodott a combom az erőkifejtéstől, és éreztem is, hogy sokat kivett belőlem. Sebaj majd a futáson regenerálódok valamennyire, és valóban jobb is lett a futás végére.
A 3. feladat a szánhúzás volt, ahol a szán 103kg, és szintén 50m, vagyis 4 fordulót kellett húzni. Ez is egy elég nehéz feladat (bár majdnem mind az), és amellett, hogy viszonylag jól ment, ez is sokat kivett belőlem. Viszont itt simán el tudtam indulni futni, és a futással sem volt gondom, de azt azért éreztem, hogy az előző 2 feladat odavágott rendesen, és még most következett az egyik mumusom, a burpee.
Tudtam, hogy nehéz lesz a 80m burpee, de hogy ennyire azt nem gondoltam. Lenyomtam az első tízet, és amikor a tizedikből feláltam éreztem, hogy nem oké a történet. Elkezdtem kicsit szédülni, és rám tört egy a hányinger. Nem tudtam, hogy el fogok ájulni, vagy összehányom magam. Szerencsére egyik sem történt meg, és némi kényszerpihenő után megint tudtam csinálni 10-et. Aztán megint kényszerpihenő. Kívülről is látszott, hogy nagyon kész vagyok, és kérdezte az egyik versenybíró, hogy hívjanak-e segítséget, de mondtam, hogy nem kell, és folytatom. Éreztem, hogyha lassan is, de végig fogom tudni csinálni. Hát valóban lassan ment, Liliék halálra izgulták magukat, és rengeteg időt elvesztettem, de tovább tudtam menni.
Kimentem futni, és a futókörön Lili mondta, hogy álljak meg, és hogy rendkívül „szarul” nézek ki. Köszi tudom (gondoltam magamban), éreztem, de azt is, hogy a futással egyre jobb lesz, és kezdek megint visszatérni. Valamikor közben bement egy zselé is, és készen álltam a következő feladatra.
A következő az evezés volt, ami simán ment, és teljesen jól bírtam. Ülhettem, szép ütemes tempóban csináltam, és közben bármennyire is vicces, de regenerálódtam.
A futás most is jó volt, bár éreztem, hogy lassabb vagyok, mint az elején, de azért még mindig jól ment, és simán le is szaladt a négy kör.
A 6. állomás a Farmer Carry, amikor 2x24kg-os kettlebellt kell 200m-en cipelni, mondhatni sima liba volt. Ez már Varsóban is nagyon jól ment, és a sétánál jóval gyorsabb tempóban tudtam vinni a súlyokat. Gyorsan sikerült teljesíteni, és mehettem megint futni.
Számoltam a köröket a kezemen biztos, ami biztos alapon, és tudtam, hogy közeledek a végéhez, viszont egyúttal a két talán legnehezebb feladathoz is (a burpee után).
A 7. állomás a kitörés volt, ahol 20kg-os homokzsákkal kellett 100 métert haladni, úgy, hogy a térdnek le kellett érni minden kitöréskor. Az eleje még egész tűrhetően ment, de itt is utol ért a végzet, és elfogytam, mint karácsonykor az ingyen szaloncukor. Itt ugyan nem szédültem, de az erőm kezdett elmenni, és iszonyatosan nehéz volt. Itt is meg kellett állnom pihenni, mert a fele után teljesen meg nyuvadtam. Szerencsére aztán pihenőkkel ezt is sikerült végig vinni.
Jöhetett az utolsó futás, és az utolsó feladat a másik gyilkos, a Wall Ball, amikor egy 6kg-os medicinlabdát kell meghatározott magasságba feldobni és elkapni, és minden egyes dobást guggolásból indítani.
Ez különösen kedves feladat, főleg miután a kitöréssel véglegesen leamortizáltad a combod, szóval áldassék a neve, aki kitalálta ide a végére.
Itt már teljesen elkészültem az erőmmel, eléheztem és minden IS utolért, de tízesével próbáltam teljesíteni. Szegény bíró egy darabig nézte a szenvedésem, és nagyon rendes volt mert adott 2 szem szőlőcukrot és pár korty vizet, hogy túléljem. 50 után már biztos voltam benne, hogy meg tudom csinálni, csak mindig pihenni kell közben. Az utolsó 10-nél már a bíró motivált és hangosan kiabálva számolt visszafelé.
Ledobtam az utolsó tízet, és irány a cél, ami szerencsére nagyon közel volt. Azt sem tudtam, hogy hol vagyok amikor beértem, csak lerogytam egy székre, és próbáltam magamhoz térni. Ittam egy nullás Heinekkent, és éreztem, hogy a folyadék is segít, és kezdtem jobban lenni.
Ekkor mondta a bemondó srác, hogy korosztályos második lettem, és majd menjek később az eredményhirdetésre. Igazából fel sem fogtam.
Szerencsére 20-30 perc után már semmi bajom nem volt, mert ettem egy szendvicset, kekszet, és rengeteget ittam, így teljesen visszajöttem az életbe. Akkor hallgattam végig a lányomék beszámolóját, hogy milyen szörnyű volt kintről nézni a szenvedésem.
Szenvedés ide vagy oda, a lényeg, hogy sikerült végig csinálni, ráadásul még az időm is viszonylag jó lett a sok pihenő ellenére is, pedig egy 15-20 percet biztosan otthagytam a pályán.
Az eredményhirdetés után nem sokkal a kislányomék futamán izgulhattam, mert nagyon kemény mezőnyben mentek, és annyira szépen nyomták, hogy sikerült saját futamukat megnyerni. Végül harmadikok lettek a korosztályukban, úgy, hogy a második helyezettől 2 másodpercre és a győztestől 1 percre maradtak csak le.
Ez egy igazán szép nap és tanulságos nap volt, amit nagyon élveztem. Egészen jó volt a szervezés is, persze néhány dolgon azért lehetne fejleszteni, de elsőre nem volt rossz.
Itthon nagyjából összeraktam azt is, hogy mi okozta a problémáimat. Egy Hyrox verseny teljesen más felkészülést igényel (és erre ugyanúgy külön edzeni kell), mint amit eddig csináltam. Egyszerűen a keringésem nincs ehhez az extrém magas pulzushoz hozzászokva.
A másik, hogy a frissítés sem úgy működik, mint egy Ironman versenyen. Sokkal több folyadék és szénhidrát kellett volna, mint amit bevittem a verseny alatt. Illetve azt se feledjük, hogy az egyéni verseny sokkal jobban odaver a szervezetnek, mint amikor párban csinálja az ember, mert egyszerűen nem tudsz pihenni, csak folyamatos pörgés van.
Na, de majd legközelebb remélhetőleg jobban megy!
Akik nélkül minden sokkal nehezebb lenne:
