cliff young bevezetoEzt a bejegyzést tegnap szerettem volna feltenni, de úgy behavazódtam, hogy mára csúszott át. A dolog aktualitása, hogy 2003 November 2.-án halt meg Cliff Young, aki igencsak felforgatta megjelenésével az ultratávfutást. Érdemes elolvasni, hogy miket vitt véghez az úriember.

A Sydney és Melburne között megrendezett 543 mérföldes (~874km) ultramaraton versenyt a legkeményebbek között tartják számon a kategóriában. Világklasszis atlétáknak is 6-7 napig tart általában teljesíteni a távot, amelyet 18 óra futás, 6 óra alvás bontásban kell elképzelni. Legalábbis ez volt jellemző 1983-ig, amikor egy 61 éves helyi farmer, Cliff Young úgy döntött, hogy benevez a versenyre.

Cliff Young nem volt éppen egy tipikus maratonversenyző. A szikár, 61 éves ausztrál krumplifarmernek, aki az anyjával élt, még egy pár futócipője sem volt. Ezért amikor 1983-ban benevezett a világ egyik legkeményebb, legrettegettebb ultramaraton versenyére, az egy hetes, 875 kilométeres Sydney-Melbourne távra, mindenki kiröhögte. Young konkrétan közröhej tárgya volt a versenyzők és a közönség körében.
 
Az idős farmer rendhagyó módon edzett: a teheneit kergette a farmján. Gumicsizmában rohangált fel és alá, a műfogsorát pedig kivette, mert túl sokat zötykölődött. Amikor elérkezett a verseny napja, tíz ifjú atlétával együtt állt oda a rajtvonalhoz, akik egytől-egyig ki voltak tapétázva a szponzorok hirdetéseivel. Young egy pár olcsó sportcipőben állt mellettük - élete első ilyen cipője - és egy kopott susogós nadrágban, amibe lyukakat vágott, hogy jobban szellőzzön.
 
cliff young tehenek

A rajt után a fiatal futók úgy hagyták ott az idős farmert, mintha egy helyben állt volna. Csigalassú tempóban vánszorgott, a kezei esetlenül kalimpáltak az oldala mellett. A nézők attól tartottak, hogy ott fog összeesni. Youngnak volt azonban egy nagy előnye: nem volt szüksége alvásra. Évtizedekig pásztorkodott, amitől nem csak hihetetlenül erős lett az állóképessége, de megszokta azt is, hogy sokáig egyáltalán nem alszik, vagy csak nagyon keveset. Mikor a versenytársai éjjel megálltak aludni, az öreg farmer egyszerűen behozta őket, és elkocogott mellettük, mivel összesen két órát aludt az első este. Már az első éjjel lehagyta őket, és utána nem is értek a nyomába.

Két nap alatt a farmer összesen 3 órát aludt, és 321 kilométert futott. A célbeéréskor két nappal döntötte meg az előző rekordot, és a következő futó tíz órával utána esett be a célvonalhoz (az összes versenyző megdöntötte a verseny előtti pályacsúcsot). Cliff a célban tudta csak meg, hogy az első hely mellé 10.000 $ pénzjutalom is jár. Ha már így esett a pénzt szétosztotta aközött az öt futó között, akik ekkorra még mindig nem fejezték be a versenyt.

Az eset után kvázi nemzeti hős lett, és még egy huszonéves feleséget is összeszedett. Cliffy néven filmet is készítettek róla. Ausztráliában külön szobra van, egyes iskolák évente rendeznek futóversenyeket megemlékezés gyanánt, feldolgozták már gyerekkönyvben is a történetét. 1997-ben (76 évesen!) megpróbálta megdönteni Ron Grant csúcsát Ausztrália körbefutásában.
 
 

Tehát 76 évesen körbe akart futni egy kontinenst, gyorsabban, mint előtte bárki. A 16000 kilométeres távból le is futott 6520-at, de fel kellett adja a versenyt, mert az egyetlen segítője lebetegedett a rekordkísérlet alatt. 2000-ben szintén világrekordot állított be, ő volt a legidősebb futó, aki végigcsinált egy hat napos futóversenyt. 1973-tól haláláig vegetáriánus volt, 81 évesen hunyt el rákban.

Forrás: Wikipedia, Médiapanda, Sportsztorizz
 
 

Hozzászólások: