extrememan201800008Nagyon régen, egy messzi-messzi galaxisban: egy srác a fejébe vette, hogy teljesíti a triatlon leghosszabb távját az Ironmant. Mindezt tette annak ellenére, hogy sokan próbálták lebeszélni vakmerő vállalkozásáról.

Kezdődhetne így is a mese. A valóság azonban ennél sokkal prózaibb. Az első féltáv, és néhány verseny után, még nagyon azt gondoltam, hogy köszönöm szépen, nekem bőven elég ennyi, és nem szeretnék ennél jobban belemélyedni a dolgokba.

Sokat edzettem, szorgalmasan, csak nem hatékonyan! De a véletlen, vagy talán a sors az utamba sodort egy mondatocskát, ami azóta is itt van a fejemben: hogy a legnagyobb szorgalommal végzett hülyeség is csak hülyeség marad (Klopfer Csabi után szabadon), és mennyire más, hogyha tudatosan edz az ember.

Ekkor hívtam fel Erdélyi Nándit az Ensport alapítóját, és beszélgettünk egy jót, majd megegyeztünk abban, hogy megmutatják, hogy egy „mezei” emberkéből mit lehet kihozni a profi edzéstervezéssel. De mi legyen a cél? Tette fel eme prózai kérdést Nándi, én meg mondtam, hogy legyen az Ironman 14 órán belül. Ő csak nevetett, és rávágta, hogy deal!

Muszáj voltam ezt a kis bevezetőt, és emlékeztetőt idekarcolni, hogy ne feledjük el, a kályhától indultunk.

Imre Szandi lett az edzőm, aki megmutatta, hogy 3 hónap közös munka után, hogy lehet ugyanazon a távon közel egy órát javítani, majd újabb néhány hónap leforgása után megcsinálni egy féltávot 6 órán belül.

Komolyan mondom, hogy csak kapkodtam a fejem, hogy mi van. Ez én vagyok? Mindezt úgy, hogy végig vigyorogtam, és élveztem a versenyt. A közös munka folyt tovább, az eredmények pedig jöttek szépen, ahogy olvashattátok a korábbi versenybeszámolókat. Persze nem dobogó első hely, meg ilyenek, de magamhoz képest nagyszerű időket produkáltam Szandi vezényletével.

Aztán elkezdtük a téli alapozást, ahol folyamatosan nőtt az edzés intenzitás és óraszám, de az egész úgy volt felépítve, hogy még beleférjen az életembe, illetve végre tudjam hajtani. Ebben is brutális az Ensport, hogy a lehető legkevesebb időből hozza ki a lehető legjobb eredményt.

Az alapozás kemény volt, de az edzéseket és a tavaszi versenyeket nézve láttuk, hogy jól működött. Simán meglett a 4 órán belüli maraton, majd nem sokra rá futottam ultra távot az UltraBalatonon, mindezt minden megrázkódtatás nélkül, nagyon gyors regenerációval.

Közben a kerékpáros szezon kezdetén az Ensportnál Bakó Zoli „rám szabta” a bringát, és precízen beállította, hogy hatékonyabban, és kényelmesen menjen a tekerés.

Egyre közeledett a nagy nap, ami előtt azért voltak szintén húzós kombi edzések, de szerencsére az is annyi, amennyi még pont belefért a tűréshatáromba, majd jött a verseny előtti lazító időszak, és Szandival beszélgettünk a versenyről, hogy mit vár.

A válasz ennyi volt: csak élvezd a versenyt!

Mondtam, hogy jó lenne, ha 13 órán belül sikerülne, annak nagyon örülnék. Csak nevetett, és mondta, hogy simán meg lesz.
 
extrememan201800007

Így indultam neki pénteken Nagyatádnak pénteken, ahol már Békési Tomi várt a szálláson, majd megérkezett még Nitro Tom és Jani barátja, akik váltóban indultak. Szegény Békési Tomi barátom sérülése révén nem indulhatott a versenyen, amit szívből sajnáltam, mert óriási munkája volt benne.

Elmentem átvenni a rajtcsomagot, és leadtam az úszócuccot a strandnál, ahol Szandival is találkoztam, hogy a versenyről még váltsunk pár szót, majd vissza mentem a szállásra, amit sikerült szuper helyen foglalni, közel a versenyközponthoz, így gyalog minden könnyen és gyorsan elérhető volt.

A szálláson a srácokkal beszélgettünk a célról, ahol nekik is elmondtam, hogy 13 órán belül lenne jó, ha netán 12:30 alá megy, akkor már visítok, és ha valami csoda folytán sikerül 12 alá menni, akkor az a legnagyobb boldogság.

Este még begyűjtöttem a barátomat Erdősi Józsit, aki minden versenyen segített a frissítésben, és most is képes volt vonattal lejönni munka után Budapestről, hogy ott legyen a versenyen. Na, ez a nem semmi!

Egy gyors vacsora Nagyatádon, bekevertük a frissítőket (High5 Energy Source és Zero), illetve átbeszéltük a frissítési tervet és a teendőket.

Reggel 5-kor keltünk, hogy 5:30-kor el tudjunk indulni Gyékényesre, mivel ott volt az úszás a gyékényesi tóban. Oda eljutni közel 45 perces mutatvány volt a sok autó és rossz útminőség miatt. Az esőről meg már ne is beszéljünk.

Józsi idegeskedett is, hogy esik, de engem nem zavart. Edzettem bringán ennél sokkal durvább esőben is, szóval fel voltam erre is készülve.

Betettem a kerékpárt a depóba, majd felakasztottam a helyére a zsákot, mivel zsákos rendszerű volt a depózás, és már sétáltam is le a tóhoz. Szépen gyülekezett a tömeg. Mindenki kellően felspannolt állapotban foglalta el a helyét a rajtzónában.
 
extrememan201800012

Aztán felcsendült Vangelis 1942 című mesterműve, amitől libabőrös lettem, és kicsit a szemüvegem is bepárásodott belülről, mert valami olyan érzés volt, mint amikor a csatába indul az ember. Végül is ez is csata, csak ezt önmagával vívja ember. Az erekben száguldott az adrenalin.
 
extrememan201800003
 
 
extrememan201800005

Aztán eldördült az ágyú, és rohant mindenki a vízbe, ahol két kört kellett teljesíteni a 3,8km-es távhoz, úgy, hogy az első kör után ki a partra, majd újra befutni a vízbe. A víz nagyon kellemes hőfokú volt, és selymes, kifejezetten jó volt benne úszni.

Próbáltam úgy helyezkedni, hogy kimaradjak a nagy adok-kapokból, de egy-két rúgással így is gazdagabb lettem. Persze ez még a jobbik eset, mert volt, akinek a foga bánta. Ilyen ez a sport.

Az úszás a tervezett időmnél jobban sikerült, mert másfél órán belül voltam. Nem is készültem ki, így vágtáztam is a depóba.
A depó megér egy külön misét. Ezt nekem gyakorolni kell (tudom, írtam már máskor is), mert majdnem 20 perc volt a két depóidőm, ami iszonyat sok. Persze most ebben az is benne volt, hogy ilyen zsákos Frodó rendszerű versenyen nem vettem még részt. A bringánál csupán háromszor kellett visszaszaladni, mert elfelejtettem kivenni valamit a zsákból.
 
extrememan201800013

Végre minden megvolt és toltam kifelé a szekeret a depóból. Irány Nagyatád!

Mi baj lehet? Csak 180 kilométer.

 
extrememan201800006

Az eső még kitartott, és úgy gondolta, hogy elkíséri a versenyzőket egy darabig. Ezzel nem is lett volna baj, de a kezdő szakasz, ami erdei utakon vitt, nem valami fényes minőségű volt, és meglehetősen csúszott a néhol saras részeken. Nagyon észnél kellett lenni. A látvány viszont kárpótolt, mert gyönyörű helyeken kacskaringózott a pálya, szépen megtűzdelve emelkedőkkel, kanyarokkal. Nagyon élveztem, és éreztem is az erőt magamban.

Ezen a szakaszon sokan defektet kaptak, vagy technikai problémával szembesültek, de engem most szerencsére elkerültek ezek a gondok.

Annyira belefeledkeztem a tekerésbe, hogy mire feleszméltem már Nagyatádon voltam, túl az első 75km-es szakaszon, 33km/h-ás átlag feletti tempóval. Nem voltam fáradt, frissítettem rendesen, és piszok jól működött az High5 Energy Source, valóban tolta az energiát.

Az addigi jó tempótól, és a fáradtság érzetének hiányában fel is lelkesültem és így vágtam neki az első 35km-es körnek. Szinte sehol sem gurultam, igyekeztem lejtőn lefelé is tekerni. Közben elállt az eső, és a nap vette át az uralmat. Rendesen adagolta a D vitamint a versenyzőknek. Szerencsére a kerékpáron nem nagyon izgat ez, mert ott hűt a menetszél, csak nagyon kell figyelni a megfelelő és folyamatos frissítésre.

Az első körről visszaérve, még mindig nagyon jó volt az átlagtempóm, amit Józsi barátom is megerősített, miközben folyamatosan tájékoztatott a kislányom Kajakos versenyéről, aki eközben Fadd-Domboriban küzdött a kajak OB-n, mindeközben bőszen cserélte a kulacsokat.

Következett a második kör, ahol még mindig jól ment, és a frissítő miatti kiállásnál, akik megelőztek, azokat szépen utolértem és előztem vissza. Néha már nevettünk is, hogy egymást kergetjük.
 
extrememan201800004

Bevallom, hogy nagyon féltem a 180km bringától, hogy fogom bírni. Nem fizikálisan, hanem fenékileg és szellemileg, mert az edzések közben mindig zenét hallgattam, de ugye versenyen ez nem megengedett. De nem hogy unatkoztam, hanem sokkal jobban telt az idő, mert mindig történik valami. Előzgeted az embereket, téged előznek, frissítesz, szóval roppant mozgalmas, és szinte elrepül az idő.

A harmadik körre némileg csökkent az átlag, de még mindig bővem felette volt minden korábbi elképzelésemnek. Emlékszem, hogy még Hegyi Lóri mondta, hogy Atádon egy 32-es átlag már piszok jó idő, és én bőven felette voltam. Minimálisan ugyan csökkent az utolsó körben, de éreztem, hogy eddig nagyon jól mentek a dolgok.


Leadtam a bringát, futós cucc fel, és jöhetett az utolsó felvonás a 42km futás.


A dolog nehézségét nem csak az eddig megtett távolság adta, hanem naptábornok támadása, hogy még egy picit rápakoljon az utolsó akadály nehézségére. Iszonyat meleg volt, amit szerintem mindenki gyűlöl futás közben, még ha rövidtávra is megy, de itt 42km várt minden egyes versenyzőre. Sokat edzettem ilyen melegben is, de mindig is utáltam, mert nagyon sokat kiszed az emberből. Itt különösen észen kell lenni, és kiemelten fontos a frissítés, mert hamar fejre áll, aki hibázik.
 
extrememan201800002

Óvatos duhajként 6 perces tempóval mentem, és megálltam minden frissítőnél vizezni a szivacsot és fejpántot, néha a fejemet is, és ittam mindig pár kortyot, vagy amennyit tudtam, hogy kell. A futásnál is a High5 termékét használtam, mégpedig az IsoGel-t és Energy Gel-t, mert ezek nekem nagyon beváltak, és nem okoztak soha semmilyen gyomorproblémát, ami nagyon nem utolsó szempont.

Szóval a sok megállás rontott ugyan még a futás átlagtempómon, de nem akartam kockáztatni, hogy baj legyen, így kevésbé érdekelt az idő. Aztán az 5. kör környékén már látszott, hogyha nem rontok el nagyon valamit, akkor sikerülhet a csoda, és bemehetek 12 óra alá. Ekkor Józsi szerint kicsit be voltam fordulva, mert nem nagyon kommunikáltam vele, csak elvettem a sótablettát és mentem, de igazából arról volt szó, hogy próbáltam fejben összerakni az utolsó három kört. Innentől fokozatosan sikerült gyorsulni, és körönként legalább 2 percet hozni.
 
extrememan201800014

Az utolsó kör már maga volt a csoda. Tudtam, hogy megvan, és csak végig kell menni. Nem is tudom leírni ezt az érzést. Amikor rákanyarodtam az utolsó részre már lepacsiztam több ismerőssel, Szandi kiabált, hogy fut a célhoz, Józsi kiabált, hogy Janika megcsináltad, és már szinte repültek a lábaim az utolsó métereken. Felnéztem az órára, és megláttam az időt: 11:56:41.
 
 
extrememan201800009

Megkaptam a rózsát a befutóhoz, fotó a célszalagnál, és mérhetetlen boldogság! Kifejezhetetlen! Ezt tényleg csak az értheti meg, aki megcsinál valami hasonlót.

Szandi és Józsi már ott várt, és örültek, velem együtt. Aztán eltört a mécses, és sírtam. Szandi mondta, hogy ez természetes, megdolgoztam minden egyes percért. Fantasztikus volt, jól csináltam, és mennyire büszke. Gyerekek ezért ez érzésért megéri keményen edzeni.
 
extrememan201800015

Közben kiderült, hogy a kislányom is 3. lett a versenyen, így dupla volt a boldogság.

Az örömkönnyek után csináltunk pár fotót. Megköszöntem Szandinak a profi munkáját, amivel eljuttatott idáig. Majd elzavart, hogy masszíroztassam meg magam.

A masszázs nagyon jól esett és szinte újjá születtem azalatt a kis pihenés alatt.

Aztán belapátoltam a kajajegyre kapott vacsorát (igazán nem sajnálták), 5 szelet sülthús, rizzsel és egy alkoholmentes sör. Persze később volt alkoholos is, majd még egyszer vacsoráztam Józsival olyan fél 11 körül.

Szeretnék még írni a verseny hangulatáról, ami szintén fantasztikus jó volt. Látszott, hogy nem először szervezik. Minden a helyén, minden klappolt. Nagyon jó és átgondolt frissítőpontok. A szurkolók zseniálisak, mindenkit buzdítottak, a gyengélkedőket próbálták felrázni, eszméletlen hangulat. Kedvencem az utolsó erejével botorkáló futóknak tett buzdítás volt, hogy „jól nézel ki, jól mozogsz, megcsinálod!”.

Sokat segített Szandi támogatása, aki végig ott volt, szurkolt, hozott sótabit, mert persze a depóban felejtettem. Nándi buzdítása, aki szintén folyamatosan bíztatott. Békési Tomi aki jött pacsizni amikor arra jártam a futásnál, és Nitro Tom, aki mindig átkiabált futásnál. Schmidt Peti sem hagyott ki egyetlen alkalmat sem, hogy ne kiáltson egy hajrát, és természetesen Erdősi Józsi, akinek szintén komoly és fárasztó teljesítmény volt végig állni a versenyt és frissíteni.

Nagyon jó fejek voltak az 575-ös srácok, mert egyszer nem volt nálam sótabletta és éreztem, hogy kell, amikor futottam el a sátruknál. Megálltam és kérdeztem, hogy srácok tudtok segíteni sótabival? A válasz: mennyi kell, és már öntötte volna a markomba. Mondtam, hogy csak egy. Kaptam hozzá kólát, és jeget a nyakamba az útra. Ilyen volt a hangulat és a sporttársiasság.

Vasárnap az ünnepélyes díjátadón számomra meglepő módon ültetési sorrend volt. Minél jobb időt ment valaki, annál közelebb kapott helyet a színpadhoz, és annál kényelmesebbet. A himnusz után megnézhettük az eseményről az éjszaka összevágott kisfilmet, majd kihívták a színpadra az őstagokat, akik között többen már 20 alakalommal is teljesítették a versenyt.
 

Majd következtek az elsőbálozók időrend szerint hátulról visszafelé haladva, akinek a rendezvény szervezője Dr. Herr Gyula személyesen gratulált, és az oklevél átvétele után kezet foghatott a TTT-vel, vagyis a tízen túliak Társaságával. Aki már több mint 10 alkalommal teljesítették ezt a versenyt. Nagyon felemelő és motiváló volt.
 

Természetesen a végéről nem maradhat el a köszönet, mint a sablonos amcsi filmeknél, de komolyan, ezt nem tudnám kihagyni.

Hatalmas köszönet Imre Szandinak az edzőmnek, hogy mindig tudta, hogy meddig mehet el a kínzásban, és, hogy profin felkészített az összes versenyemre. Erdélyi Nándinak az Ensport alapítójának, aki hitt bennem, és elnyertem az Ensport megtisztelő támogatását, hogy velük készülhettem. Erdősi József barátomnak, aki minden versenyen ott volt és szabadidejét beáldozva segített, hogy sikerüljenek a versenyeim, a High5-nak, hogy minden esetben biztosította az edzéshez és versenyekhez szükséges frissítést, ami sosem hagyott cserben, a gyermekeimnek és családomnak, hogy támogattak és elviselték, hogy sokat kell edzeni, és minden kedves barátnak és ismerősnek, aki szurkolt, bíztatott és hitt bennem, hogy sikerülni fog.

Most pihenés, de az élet és a munka nem áll meg, folytatjuk az Ensporttal tovább, és meglátjuk, hogy mi sül ki belőle. Én biztos vagyok benne, hogy csakis jó dolog!
 
 

Hozzászólások: