bogi kozeliEz most egy picit rendhagyó írás lesz, mert csak részben kapcsolódik a sporthoz, de szerettem volna veletek megismertetni Boglárkát, akivel jó néhány képen szerepeltünk már együtt az Instán. Illetve rengeteg olyan posztot látok, ahol kutyával futtok, vagy egyéb házi kedvenccel pózoltok egy-egy képen. Ezért gondoltam arra, Boginak is szánok egy fejezetet, mert szervesen kapcsolódik az életemhez.





Hogy került a képbe?

A gyerekek mikor kicsik voltak piszkáltak vele, hogy szeretnének háziállatot (legalább egy tengerimalacot). Egy darabig sikeres volt az ellenállás, de végül győztek, viszont akkor már legyen egy kutya.

Ha pedig kutya az csakis menhelyes lehet, mert így két állatot is megment az ember. Egyet, akit elhoz, és ezzel helyet csinál egy másiknak, akit be tudnak fogadni. Felhívtam a menhelyet és nagyon segítőkészek voltak és hoztak 5 kiskutyát, hogy válasszak. Boglárka volt a legkisebb és legfélősebb, ott kucorgott a puttonyos autó leghátsó zugában, míg a többi kutya szaladt előre. Természetesen rá esett a választás.

bogi kicsibogi kicsi2bogi kicsi3

Iszonyat félős volt eleinte, kb. fél évig még sétálni is alig lehetett elvinni, de mára ez teljesen átváltozott. Kemény, mint a fagyos vaj, a hátam mögül bárkit megugat, mert úgy van vele, hogy majd a gazda lerendezi.

A fajta

Fajtáját tekintve, aki meghatározza, az jó eséllyel pályázhat a biológiai Nobel-díj megszerzésére, mert anyuka nem gyenge partiban lehetett a fogantatás éjszakáján. Csivava, foxi, snauzer, macska, és egyéb kreatúrák is felsejlenek a türelmes megfigyelő előtt.

Amikor kicsi volt és az állatorvosnál voltunk vele oltáson, ott volt egy hölgy egy másik kutyussal, aki kérdezte, hogy milyen fajta. Minden szemrebbenés nélkül mondtam, hogy mexikói szánhúzó, amit a hölgy a következővel nyugtázott: „de cuki, ilyet még nem is láttam”. A dokival majdnem megfulladtunk utána a nevetéstől. Azóta Boglárka mexikói szánhúzó lett.

bogi szankobogi kozeli2

Azért a gyávaság mellet igazi ragadozó vér csörgedezik benne, amire engedjétek, meg, hogy rávilágítsak két rövid esettel:
- A fiammal sétáltunk egy meleg, nyári napon, és Bence kapott egy fagyit. Néhány utcával arrébb lévő házból kiszökött egy igen nagy testű kutya, ami el akarta venni tőle a fagyit. Boglárka nem hagyhatta, és nekitámadt a vagy 6x nagyobb kutyának, ami úgy meglepődött, hogy elszaladt. Nagyot nevettünk, hogy milyen ügyes és bátor, és cserébe megkapta a fagyi maradékát, amit nagy örömmel el is fogyasztott.

bogi kozeppontbogi bencebogi haton

- A másik egy kerti partin való sütögetéskor történt, amikor az egyik barátom viccből felkapta Bencét és elkezdett vele szaladni a kertben. Erre Bogi azonnal üldözőbe vette, és megfogta a bokájánál, hogy engedje el. Szóval hihetetlen, hogy mennyire képes védeni a hozzátartozóit, annak ellenére, hogy valójában félős, és kicsi.

A termete miatt a helyi macskák sem veszik komolyan, simán süttetik magukat a napon, meg sem mozdulnak, ha látják, ami eléggé belegázol Boglárka lelkivilágába, és igencsak fel van dobódva, ha néha valamelyik elszalad és meg lehet kergetni. Természetesen az üldözés csak addig folyik, amíg a macska meg nem áll, mert akkor bekapcsol a parafaktor és meg kell tartani a tisztes, minimum 1 méteres távolságot.

Az életet tudni kell élni

Fantasztikusan jó alvókával rendelkezik, és ahogy mondani szoktuk csak megszületnie volt nehéz. Mióta nálunk van királynői életet él. Legfőbb tevékenységei az evés, alvás és a napi séták. Itt néhány képen megmutatom, hogy milyen „nehéz” sorsa van egy kiskutyának.

bogi pihenbogi lilibogi pled

bogi parnabogi szieszta delutanbogi agyban

Boglárka és a sport

Hogy azért a sporthoz is kapcsolódjon a történet, el kell mondanom, hogy nélküle nincs kinti erősítő edzés. Tudja, hogy mikor, milyen edzésre készülök (vagy a napból, vagy a ruházatomból – de tudja), és ha a házunk közelében lévő streetworkout pályára megyek erősíteni, akkor oda neki jönnie kell, nincs mese. Ha otthon hagyom, akkora vonyítást rendez, amit egyébként sosem csinál, hogy muszáj visszamennem érte. Amíg edzek, ő végig ott van a közelbe, mintha szemmel tartaná a gyakorlatokat, és ha hiszitek, ha nem, tudja, hogy melyik az utolsó gyakorlat, és mikor indulunk haza. Ahogy véget ér a sorozat már szalad is, hogy mehetünk.
Sokszor mondom, hogy valami csoda, szinte csak beszélni nem tud. Ami lehet, hogy jobb is.

bogi streetworkbogi bringautanbogi streetwork3

A benti görgős edzéseimet is nagyon szereti, mert akkor mindig valami filmet nézek közben, elég hangosan, hogy elnyomja a görgő zaját. Boglárka ilyenkor alszik a legjobbakat, mert nem hallja a külvilág zajait, a film pedig nem zavarja.

Már több mint 11 éve boldogít bennünket, és visz színt a szürke hétköznapokba. Nincs olyan nap, hogy valami hülyeségével ne csalna mosolyt az arcomra, vagy a gyerekekére. Egyszerűen imádjuk, és családtagként tekintünk rá.

Remélem, hogy nem untattalak benneteket ezzel a rövid portfólióval, amivel picit jobban megismerhettétek a kis kedvencünket.

Hozzászólások: