Nyomtatás
Nagyatád ExtremeMan 2021 címlapOtt kezdeném a történetet, hogy nekem az idei év nem a nagy rekordokról és csúcsdöntögetésekről szólt, hanem arról, amit mindig is próbáltam mondani, hogy élvezzem azt, amit csinálok. A sport nekem most újra arról szólt, hogy kikapcsoljon, szórakoztasson, és a versenyeken találkozzam a barátokkal, ismerősökkel.

Ezt elég nehezen sikerült áttolnom az edzőm felé, amit valahol meg is értek, mert ő olyan, aki a maximumot akarja kihozni belőled, még akkor is, ha te nem azt akarod. Így idén először voltak olyan edzések, amiket nem teljesen úgy hajtottam végre, ahogy ki volt írva, és még csak nem is idegesített. Na, ilyen korábban nem fordult elő.

Megmondtam, hogy az idei IronMan is arról szól az én olvasatomban, hogy megpróbáljam élvezni (már amennyire élvezni lehet), és átérezni a szellemiségét. Észrevenni a körülöttem folyó küzdelmeket, bíztatni a barátokat, és átélni a versenyt és nem belehalni. Beszéltük is Lacival (High5), hogy úgy fogok menni, ahogy aznap éppen dobja a gép és érezni fogom.

Nagyatád ExtremeMan 2021 high5 sátor

Idén is Erdősi Józsi barátom és mondhatni állandó segítőm (nem feledkeztem el rólad sem Peti!!!!!!!) kísért el. Balatonszepezdről indultunk pénteken, egy rövid nyaralás folytatásaként, és érkeztünk Nagyatádra a kora délutáni órákban. Az Ottani kollégiumban sikerült szállást találni, amivel semmi baj nem volt, kivéve, hogy irdatlan meleg volt a szobában, és emiatt a pihenés nem volt egyszerű feladat, de ne szaladjunk ennyire előre.

Kipakolás után elsétáltunk átvenni a rajtcsomagot, ami gyorsan és zökkenőmentesen történt. A chip kaució ugyan pont a duplája lett, és nyugtát csak a feléről adtak, de kicsire nem adunk. Leadtuk a futócuccot, és máris sikeresen összefutottam pár baráttal és családtagjaikkal. Természetesen fotót is csináltunk, amit a srácok igyekeztek kellemesen széttrolkodni (köszi Nitro Tom és Schmidt Peti).

Nagyatád ExtremeMan 2021haverokkalNagyatád ExtremeMan 2021trollok
Nagyatád ExtremeMan 2021 az út maga a célNagyatád ExtremeMan 2021 sörözési

Be is ültünk a strandon egy kanyarra, és beszélgettünk egy jót úgy anblokk, és a holnapi versennyel kapcsolatban. Jó volt újra találkozni a srácokkal, és persze rajtuk kívül is még egy csomó régi és új ismerőssel, követővel összefutni. Tök jó, amikor egy „ismeretlen” rád köszön, bemutatkozik és mondja, hogy követlek ám.
Aztán a megnyitó alatt betoltuk a tésztapartis bolognai spagettit, és némi folyadékot, majd visszamentünk a szállásra. Próbáltunk pihenni (nem túl sok sikerrel), és reggel 5-kor már csörgött is a vekker, hogy indulhat a banzáj!

Gyors kávé, zizi, bambi, körhinta. Bekevertük a High5-os frissítést, felvettem a versenyszerkót, és már robogtunk is gyékényesre. Parkolás, majd bringa elő, keréknyomás beállítás, utolsó simítások, és mentünk is bedepózni Darth Vadert.

A depóban is volt némi káosz, mert csomó helyen össze-vissza voltak a számok, de azért némi nyomozás után sikerült megtalálni a helyem. Leadtam a bringás cuccot, és már sétáltam is az úszás helyszínére, ahol most Herr Gyula mellett Kindl Gábor is ökölpacsizott a harcba indulókkal.

A víz kellemesen meleg volt, amikor Nándi tanácsára bementem picit melegíteni. Persze a parton is megforgattam a karmantyúimat, de nem árthat néhány tempó sem.

Nagyatád ExtremeMan 2021Nándival Gyékényesen

Majd hirtelen felcsendült Vangelis jól ismert dallama, és mindenki tudta, hogy mindjárt itt az idő, és indulhat a bevetés. Az úszás idén is 3 körös volt, és 3 hullámban indították el a versenyzőket. Először a sokszoros teljesítők piros sapkában, majd a rutinosak fehérben (ide tartoztam én is), végül zöldben az első bálozók.
Igazából nem volt túl nagy verekedés, vagy jól helyezkedtem, de teljesen simán indult az egész. Szép, kényelmes tempót vettem fel, és igyekeztem ezt tartani is folyamatosan.

Nagyatád ExtremeMan 2021úszás rajt

Nagyatád ExtremeMan 2021 levegőt kérek

Később egy emberrel volt némi atrocitásom, aki egyszer mellben rám úszott és rugdalózott, mint egy jóllakott napközis, amit szóvá is tettem. Innentől igazából semmi extra. Egyik kör a másik után. Persze örültem azért, hogy vége lett, de most nem készültem úgy ki, mint tavaly. Mondjuk, most sokkal többet is tudtam úszni előtte.

Kényelmes öltözés, rajtszám, sisak fel, és irány Nagyatád két keréken.

Ekkor még viszonylag kellemes volt az idő, így nem olyan gyorsan ugyan, mint edzésen, de azért kellemes sebességgel hagytam magam mögött a kilométereket. Közben volt egy vonat miatti megállás (ezt elvileg jóvá írták). Nagybajomig mondhatni még élveztem is az egészet. Nézelődtem, nyugiban, teljesen no para állapotban. Aztán az útminőség a minősíthetetlen szintet ütötte meg, ahol még könyökölni sem lehetett, mert szinte keresni kellett az utat a kátyúk között. Azért ez valahol szégyen, hogy egy ilyen versenyt, ilyen utakon rendeznek meg. Az ember már annak is örült, ha nem hagyta el a kulacsát és nem kapott defektet, mint elég sokan, ahogy láttam.
A lényeg, hogy az első nagyobb falatot beharapva, sikeresen megérkeztem Nagyatádra. Józsi újra töltötte a muníciót, és indulhattam az első kiskörre. Ekkor már szépen kezdett melegedni az idő, és valami sunyi szél is beindult, ami megkeserítette a bringások életét.

Nagyatád ExtremeMan 2021 Darth Vaderrel suhanok

Természetesen semmi bolyozásba nem bonyolódtam bele, nem hiányzott a bünti, pedig páran kaptak is ahogy láttam. A fordítónál megálltam, lelocsoltam magam jéghideg vízzel, nem kapkodtam, figyeltem inkább arra, hogy ne gyulladjak meg.

Vissza Nagyatádra nagyjából ugyanezzel a műsorral. Józsi barátom, már nagyon profi volt, figyelte a livetrack-et, és mire odaértem, már ott is állt mindennel IS, ami kellhet. Természetesen hűtés, High5 Energy Drink újra töltve, és irány tovább.

Nagyjából a 2. kör felénél éreztem azt, hogy irdatlan meleg van, mellé még 2x leesett a láncom, így vagy 10 perc plusszt sikerült begyűjtenem, de ami érdekes, hogy nem voltam ideges. Az jobban bosszantott, hogy koszos lett a kezem. Itt említeném meg a sok sportszerű versenyzőt, mert szinte bármikor, amikor megálltam, minden alkalommal volt, aki megkérdezte, hogy minden oké? Kell segítség? Rendben vagy? Na kérem, ezért imádom ezt a sportot, és innen is üdvözlöm a sporikat, illetve emelem a kalapom nekik.

Nagyatád ExtremeMan 2021 bringaNagyatád ExtremeMan 2021 kerékpár

Az utolsó körnél a bal lábam szokás szerint elkezdett fájni, de ahogy lazítottam a cipőn (nagyon jó a BOA-s rendszer), azonnal kezdett is visszatérni bele az élet, és simán vissza is értem. A kiskör útminősége sem volt túl fényes, de itt inkább az a kellemetlen, hogy nem teljes útzár volt, és nem egy alkalommal a busz tolta maga előtt a bringást (jó, nem dudált), és a kocsik mentek el mellettünk. De nem számít, mert a láncleesés kivételével szerencsésen megúsztam a bringát. Mondjuk azt hittem, hogy gyorsabb lesz majd, de ennyi energiával, ennyi volt benne. Edzésen lényegesen jobban ment. Mondjuk ott jó úton mentem, és sík volt az egész. A másik pedig, hogy utólag megnézve sok idő a frissítőpontokon ment el (ezen lehetne sokat javítani, mert közel 30 perc bukó volt). Igazából azon mosolyogtam, hogy ez sem tudott zavarni. Átadtam a bringát a depónál, de még kivettem belőle a sótablettát, majd mentem öltözni.

A depózás mehetett volna sokkal gyorsabb (volt is már), de ez nem az a nap volt. Futócipő felvesz, szerkó igazít, és irány a futópálya. Örömmel konstatáltam, hogy ugyan nem üreginyúl tempóban, de simán megy a futás. Nem fájt a bal lábam sem, így beálltam egy nagyon kényelmes tempóra, és elkezdtem koptatni a köröket.
Mondtam Jozsónak, hogy most nem fogok mindenhol megállni, csak ahol lesz kóla, és próbálom a nagyjából 15 percenkénti frissítést végigvinni, a kóla-víz-sótabletta szentháromsággal. Ez egész jól is működött, megállni csak a frissítőknél álltam meg, sétálni nem kellett sehol.

Nagyatád ExtremeMan 2021 futópályaNagyatád ExtremeMan 2021 futás

Mondta is Józsi, hogy szép stabilan hozom a szinte teljesen egyforma köröket. Na nehogy azt gondoljátok, hogy villám vili voltam, mert ha megállásokat is nézem, akkor nagyjából olyan 6 perces tempót futhattam (4:30-as maraton), de jó volt ez így. Próbáltam biztatni a haverokat, pacsiztam a gyerekekkel, „majdnem” élveztem a futást. Naná, hogy rohadt meleg volt, de a hangulat is forró volt, mert annyi szurkolást kaptam, és olyan jókat nevettem sokszor, hogy szinte el is feledtette, hogy mennyi az annyi.

Nagyatád ExtremeMan 2021 jég jöhet?Nagyatád ExtremeMan 2021 mert fontos a hűtés


Szépen felbontottam a távot első négy körre, aztán ugye az ötödik, a hat meg már 30, a hetedik meg az utolsó előtti, a vége meg a vége, így nagyon jól tudtam kezelni. Semmi megzuhanás nem volt. Apropó utolsó kör. Jozsó mondta, hogyha van kedvem és maradt annyi, akkor fussam meg picit gyorsabban, és akkor korosztály 10-be beleférek. Na, mondom ezen már semmi sem múlik, és toltam egy picit gyorsabbat, simán, mosolyogva, mert tudtam, hogy mindjárt beérek.

Ahogy befordultam a célfolyosóba libabőr, mosoly, nyugalom, öröm szállt meg, és boldogan emeltem a magasba a célszalagot. Nem lett űridő, nem dőltek rekordok és nem olvadt a jéghegy, de nem is ez volt a cél.

Egy örömmel, szerintem becsülettel teljesített versenyt tudhatok a magaménak, számomra teljesen elfogadható eredménnyel. Hiába nem ez lett a legjobb Nagyatádi időm, viszont abszolút helyezés tekintetében messze a legjobb, és időben pedig a második. Megkockáztatom, hogyha nem esik le a lánc 2x, akkor közel a legjobb idő lehetett volna. De ezt most engedjük is el.

Az érem és a finisher póló begyűjtése után elmentem legyúratni magam, ahol most is egy iszonyat kedves hölgy próbált összerakni és járóképessé tenni. Közben nagyon jót beszélgettünk. Itt kell megjegyeznem, hogy a frissítőpontokon most is elképesztően jók voltak a gyerekek és felnőttek, és profin alkalmazkodtak a körülményekhez.

Pár kör után már nem kellett mondanom, hogy jöhet a jég, csak annyit kérdeztek, hogy hová öntsék. Óriási köszönet nekik, és azoknak, akik a hőség ellenére is végig szurkoltak, és buzdították a sportolókat.

Nagyatád ExtremeMan 2021 kerékpáros frissítőpontNagyatád ExtremeMan 2021 a vizes fiú
Nagyatád ExtremeMan 2021 lehet egy banánnal több?Nagyatád ExtremeMan 2021 szurkoló

Összegzésül elmondhatom, hogy megvan az 5. sikeres IronMan teljesítésem egy kellemes 12:11-es idővel, brutális melegben, és a korosztály 7. helyezés is nekem bőségesen jó. Szóval, ahogy az albánok mondanák: Don’t worry, be happy!

Nagyatád ExtremeMan 2021 diplomaNagyatád ExtremeMan 2021 érem

Óriási köszönet azoknak, akik idén is segítették az utamat (még akkor is, amikor nekik is nehéz volt a pandémia miatt). Az Ensport készítette az edzésterveimet és mérte fel a laborban az aktuális állapotom. A High5 bőséges frissítéssel látott el, hogy sem az edzésen, sem a versenyen semmiben ne szenvedjek hiányt. A Sóház Apartmanház és az Accell Hunland pedig lehetővé tette, hogy a nevezés és az utazás ne jelentsen akkora anyagi terhet, és csak a feladatra koncentráljak. Külön köszönet barátomnak Erdősi Józsinak, aki szabadidőt, energiát, családot beáldozva segített, és ott állt végig a pálya szélén. Végül, de nem utolsó sorban a gyerekeimnek és családomnak, hogy elviselték a hülyeségeimet, és sok-sok segítséggel levettek egy csomó feladatot a vállamról, hogy elmehessek edzeni. A követőknek pedig a sok energiát és támogatást és biztatást, amit kaptam tőlük.

Akik nélkül minden sokkal nehezebb lenne:

Ensport
Sóház ApartmanházAccel Hunland
High5MucOff

Hozzászólások:

0
0
0
s2smodern
powered by social2s