Elérkezett a várva várt ExtremeMan - Ironman versenyem, amire egész évben készültem. Nagyon sokáig kétséges volt, hogy egyáltalán meg fogják-e rendezni a korona vírus helyzet miatt. Sokan elengedték, mert a bizonytalanság és az uszoda hiánya rányomta bélyegét a felkészülésre, de én a végsőkig bíztam benne, hogy megrendezik. Végül a bizakodóknak, lett igaza, annak ellenére, hogy két héttel a verseny előtt egy özönvíz szerű esőzés gyakorlatilag elmosta Nagyatádot és környékét, és vele együtt a kerékpáros pálya egy részét.

Többen újra temették a versenyt, de azért voltunk páran, akik úgy gondolták, hogy meg fogják oldani ezt a problémát is a szervezők. Szerencsére sikerült egy új kerékpáros pályát kijelölni és engedélyeztetni, így tényleg elhárult minden akadály a verseny elől.

Csütörtökön összepakoltam a cuccokat, és lementem Balatonszepezdre a barátomhoz Erdősi Józsihoz, aki minden versenyre jön segíteni, és gyakorlatilag nélküle már el sem indítják a versenyt. Pénteken innen indultunk tovább Nagyatádra.

A versenyközpontban először egy Covid nyilatkozat várt, lázméréssel kombinálva, és csak ezek után lehetett átvenni a rajtcsomagot. Miután felvettem a chipet, és mindent sikerült megszerezni elfoglaltuk a szállásunkat, ami idén az Ensport bázis volt, ahol az egy négyzetméterre eső edzők száma igen magas értéket mutatott. Volt akivel most találkoztam csak először, és persze akadtak már régi ismerősök. De ami közös volt, hogy mindenki atom jó fej volt. Aki már hamarabb ott volt, mert egy nappal előbb érkezett, kiköltözött és átadta a szobáját, hogy nehogy gond legyen a pihenéssel, szóval le a kalappal. De a szállás is nagyon szép, kellemes, rendezett volt, az eddigi legjobb ahol eddig megszálltunk Nagyatádon.

Összeraktam a futós felszerelést, és elmentünk leadni, majd megnéztük a megnyitót, és megvacsoráztunk a tésztapartin.


Az este további részén egy kis beszélgetés, majd pihenés, mert 5-kor ébresztő volt másnap. Szerencsére nagyon jól aludtam, semmi sem zavarta meg a pihenésemet.

Megszólalt az ébresztő, gyors öltözés, pakolás, és irány a Gyékényesi tó. A már ismerős terepen rengeteg autó állt a parkolóban, és mindenki készítette fel a kerékpárt a depózáshoz. Mi is feltettük a még hiányzó matricákat, felfújtuk a gumikat, és cél a depó. Idén a 286-os rajtszámot kaptam, így a megadott helyre beállítottam a gépet és felakasztottam a helyére a kerékpáros zsákot. Ott már csomó ismerős volt, akikkel lepacsiztam és váltottam néhány szót (Nitro Tom, Hegyi Lóri, Kovács Dénes, Schmidt Peti és még sorolhatnám).

Eljött az úszás check-in, de előtte Józsi még lőtt rólam néhány fotót, ahogy feszítek a vadi új 575 factory által készített egyedi mezemben. Ami nekik hála időben elkészült és így kihúztak a slamasztikából. Hatalmas köszönet érte!


Becsekkoltam az úszásra Herr Gyula elmaradhatatlan kézfogását követően. Idén az ágyút elvitte a Covid, és a libabőröztető Vangelis dallam után egy dudaszóra indult a roham, a három körös úszásra. A rendezők azért szavaztak a három kör mellett, hogy a versenyzők biztonságát szem előtt tartsák, mivel az úszás sajnos erősen hiányt szenvedett a legtöbb triatlonista felkészülésében, a bezárt uszodák miatt.


Érdekes módon, most nem volt akkora adok-kapok, mint szokott (vagy csak nekem volt szerencsém), és mindenki próbálta letudni a távot. Ebben az évben a szintidőt is eltörölték az úszásnál. Én is küzdöttem becsülettel, de csodák nincsenek, így természetesen gyengébb idővel tudtam kijönni a vízből.


Felvettem a kerékpáros felszerelést, és indultam a következő próbára, a 180km-es útra, ami az új pályakialakítás miatt eddig ismeretlen elemeket is tartogatott. Egy részen gyenge útminőséggel, amire a versenybírók már előre felhívták a figyelmet.


Igazából azt mondhatom, hogy az eleje még egész jól ment. A koncepció a 130-as pulzus 75 -80 körüli pedálfordulat, amire próbáltam nagyon figyelni, és persze a frissítésre, mert azzal nagyon el lehet szúrni mindent. Ezekkel nem is volt gond, viszont amire nem számítottam, hogy az úszás olyat kivett belőlem, hogy 50km környékén volt egy erőteljes megzuhanásom (főleg mentálisan, de persze fizikálisan is). Szerencsére ezen sikerült átlendülni, de éreztem, hogy nem teljesen úgy mennek a dolgok, ahogy szeretném.

Nem titkolom, hogy idén úgy jöttem ide, hogy megjavítsam az eddigi legjobb időmet, és ez erősen elszállni látszott, pedig a kerékpárt éreztem a legerősebb számomnak. Nagyon sok került abba a bizonyos kalapba ebben az évben, és valahogy nem tudtam előbányászni.
Lement az első szakasz, végre találkoztam a csapattal. Az Ensport most is kitelepült, és az edzők szurkoltak és segítettek a versenyzőknek, illetve nekem ott volt még Jozsó is, aki már profi módon cserélte a High5 Enery Source-el feltöltött kulacsokat, és kérdezte, hogy mit adjon.


Azt már mondanom sem kell, hogy idén is bitang meleg volt (talán a legmelegebb nap eddig az idén), de ezen már szinte semmi meglepő sincs, de az első szakaszon a szembe szelet azért ki tudtam volna hagyni.

Visszaérve Nagyatádra, már automatikusan álltam be az Ensport frissítőboxba, ahol locsolás, tankolás, bíztatás, és már mehettem is tovább. Így ment ez végig, annyi kivétellel, hogy a fordítónál a lányok már vártak, és nem kérdeztek semmit, csak öntötték a hűsítő áldást. Sajnos a bal lábam szokás szerint megdagadt, és elkezdte szorítani a cipő, de ettől eltekintve jól kezeltem a meleget. A folyamatos hűtés, és a megfelelő mennyiségű sótabletta, a jó frissítéssel megtette a hatását, és nem voltam szétcsúszva. Attól függetlenül, hogy a kerékpáros időm ennél volt már sokkal jobb is.

A kerékpár odaadtam a depónál és mentem átöltözni futáshoz, viszont éreztem, hogy előtte el kell mennem oda, ahová a király is gyalog jár. Sajnos 2db toi-toi volt összesen, amibe két sportárs olyan kitartóan beköltözött, hogy majdnem 10 perc várakozás után kérdeztem a depóban lévő szervezőket, hogy van-e valami alternatív megoldás, vagy adjak be kilakoltatási kérelmet. Mondták, hogy az uszodában is van WC, így már galoppoztam is oda. Miután sikerült letudni, amiért mentem, már futottam is ki a futópályára, hogy megkezdjem a nyolc körből álló kilométerek koptatását.


Nándi mondta, hogy olyan 5:15-5:20-as tempóval kezdjem a futást, mert úgy is lassulni fogok, de elkezdeni így kellene. Ezt sikerült is megvalósítani, és a meleg ellenére nem úgy volt, mint előző évben, hogy mozdulni sem volt kedvem. Ez köszönhető annak, amit az idén megtanultam hűtés-frissítéssel kapcsolatban.

Valójában nem is volt semmi gond a futással (na jó, nem voltam rakéta), de 6 perces ezrekre lassulva, stabilan tudtam tartani a tempót. Annyi volt a séta, ami a frissítő ponton történő utánpótlás begyűjtéséhez kellett. Nem extráztam semmit, a versenyközpontnál ment egy sótabletta vízzel, a maradékot magamra locsoltam, a parkban egy kevés kóla-víz kombó, újabb locsolás, és utána a célegyenes előtt újra víz és locsolás.

Annyi módosítás kellett, hogy Józsit megkértem, hogy álljon át a Pennynél lévő fordítóhoz, mert onnan nagyon hiányzott egy frissítőpont. Ezt többen is megjegyezték, hogy nem jó arányban volt elosztva, és tavaly például sokkal több volt.

Innentől nem volt baj, mert Józsinál is tudtam frissíteni és sótabit bevenni.

Ami még fantasztikusan jó volt (mondjuk ez minden évben így van), hogy most is a szurkolók sok helyen karneváli hangulatot varázsoltak, iszonyat jó zenékkel, nagyban segítve a továbbhaladást. Szandi a korábbi edzőm minden alkalommal, ahogy csak elhaladtam mellette, tömött jéggel, hajrá Jani, gyerünk Jani, szuper vagy Jani biztatással engedett tovább, de ugyanez várt az Ensportos sátornál is, ahol Ancsúr, Sasi Gabi, Csaba, és mindenki aki ott volt kiabált, hogy jól nyomod, így tovább, kemény vagy! Óriási feeling ez tagadhatatlan. De talán még soha nem kaptam ennyi jeget gyerekektől, nézőktől, szurkolóktól, mint idén. Nagyon nagy erőt adott, és a hűtés is megtette a hatását, mert a fizikai fáradtságon kívül, nem volt bajom, nem zuhantam meg, nem volt holtpont, semmi ilyesmi.

Egyedül a hetedik körnél gondoltam, hogy most fogok engedélyezni egy kis sétát, de elég volt arra az információra gondolnom, hogy a lányom aranyat szerezett 500 és 1000 méteren is kajak négyesben Fadd-Domboriban a Vidék Bajnokságon, és máris nem akartam gyalogolni. Az utolsó körben, meg már visz a szív.


Tudtam, hogy nem lesz PB, tudtam, hogy nem lesz nagyon szuper idő, és mégsem álltam le, nem sétáltam, nem zuhantam meg, és csak futottam a cél felé. A célegyenesben már utolért az a fantasztikus érzés, hogy harmadjára fogom átlépni a célvonalat, és elmondhatom, hogy háromszoros IronMan vagyok.

A befutó előtt vagy négyen szaladtunk össze, de itt már nincs előzgetés, kapkodás. Hiába megy az idő, megvártuk míg a másikról elkészül a fotó, és csak utána léptük át a célkaput. Elkészült a fotó, nyakban az érem, és hatalmas az öröm. Most nem volt sírás, ez más érzés volt, de higgyétek el, hogy óriási élmény. Olyan, amit ha egyszer megtapasztal az ember, újra és újra át szeretne élni.
A célban már ott volt Nándi, Józsi és Ancsúr is, aki megkapta a rózsát. Nándi és Józsi gratulált, örültünk a célbaérkezésnek, de marad egy parányi űr, hogy nem sikerült a PB.


Nándi mondta is, hogy megnézzük majd, hogy hol toltuk el, hol volt a hiba, mert a meló benne volt ez nem vitás. Talán az utolsó egy-két hét sok volt edzésileg és pihentebbnek kellett volna lenni, talán más. Sajnos a sport nem matek, hogy kiszámoljuk, hogy ez ennyi meg annyi. Ez egy sok ismeretlenes egyenlet és elég egy pici homokszem, máris borul minden.

Bárhogy is nézzük, a lelkiismeretem maximálisan tiszta, hiszen ami bennem volt, azt úgy éreztem, hogy kiadtam. Nem ment volna több, ebben biztos vagyok. Emellett nagyszerűen ment a frissítés, hűtés, minden. Nem voltak megborulások, stabil volt az egész.

Igazából, ha a hosszabb bringapályát és a toalettes sztorit kiveszem a történetből, akkor jobbat mentem, mint tavaly, de nincs is jelentősége. Összes indulóból 167. hely, és korosztályban 22. lettem a 12 óra 41 perces idővel, ami eddig a legjobb eredmény, a legrosszabb idővel. Mondjuk ez is milyen érdekes. Ezek szerint másnak is akadtak problémái.

A verseny után életmentő volt a frissítő masszázs, majd a vacsora, amire még rá kellett pótolni, és az elmaradhatatlan sör sem hiányozhatott a repertoárból. Zuhany is régen esett már ennyire jól, mint a szálláson, és mondanom sem kell, hogy az alvással sem volt semmi probléma.

Összességében egy kemény verseny volt, nagyon nagy melegben, nehéz körülményekkel, de úgy gondolom, hogy becsülettel teljesítve. Minden célbaérkezőnek kijár a taps!

Akik nélkül minden sokkal nehezebb lenne:

Hozzászólások: