A Nagyatádi felkészülés következő állomása a tatai Old Lake Man OB volt, ahol egy rövid táv (Olimpiai táv: 1,5km úszás, 40km kerékpár, 10km futás), volt betervezve. Régóta szemeztem már ezzel a versennyel, mert sokan dicsérték, de valahogy mindig úgy alakult, hogy nem indultam rajta. Így volt ez egészen mostanáig, bár egy ideig kétséges volt, hogy egyáltalán megrendezik-e. Amikor kiderült, hogy zöld a lámpa, azonnal beneveztem.

A verseny előtt még volt egy kis átmozgató kombi edzésem. Aztán pedig feldobtam Nándinak (Ensport) a szokásos kérdést, hogy mi legyen? Mennyire csapassam? Persze őt sem kell félteni, mert egyből jött a válasz, hogy ha már versenyzünk, akkor tegyem oda magam, és legyen ki a belem a célban.


Ilyen instrukciókkal vágtam neki szombat reggel az útnak, és röpke 2 órás kocsikázás után sikeresen megérkeztem Tatára. Parkolót találni egy komoly cselendzs volt, de sikeresen vettem az akadályt, és lesétáltam átvenni a rajtcsomagot. A regisztráció, rajtcsomag átvétel, chip átvétel gyorsan, és flottul zajlott.

Irány vissza a kocsihoz, gyors átöltözés, bringa, sisak matricázás, kerékpumpálás és a szokásos dolgok után, már tolhattam is le a paripát a depóhoz. A depózás sem tartott sokáig, mivel minden rendelkezésemre állt az erre rendszeresített műanyag ládámban.


Magamhoz vettem az úszószemüveget, és úszósapkát, és a la natúr, mezítláb sétáltam ki a haverokhoz.

Azért is jók ezek a versenyek, mert rengeteg cimbivel és sporttárssal, ismerőssel összefut az ember. Így sokkal gyorsabban eltelt a rajtig hátralévő több, mint másfél óra. Közel 20 perces séta volt a tóparton az úszás rajtjához, de azt meg kell hagyni, hogy nagyon szép helyszínt találtak ennek a versenynek. A tatai Öreg-tó és környezete pazar látvány.


Ahogy közeledett a rajt, szépen gyülekeztek az emberek. Elég sokan összeszaladtunk, nem is gondoltam volna. Első körben a 45-49-ig bezárólag férfi korosztályt indították, majd rá 15-20 perccel következett a nők, és az 50+ korosztály rajtja, illetve a váltóké.

A víz 23 fok körül volt, nem volt meleg, de az úszáshoz tökéletes volt. A rajtnál mindenki elindult ezerrel, a szokásos pofon automatával egyetemben. Ment a húsdaráló rendesen. Többször át kellett váltanom mellre a túlélés érdekében, míg sikerült egy viszonylag kezelhető részt találnom, ahol már normálisan tudtam úszni. Onnantól igazából nem is volt gond. Nagyjából simán beértem, de azért pezsgőt nem durrantanék erre a teljesítményre (36:41), bár nem is fakadok sírva. Sajnos idén az úszás mondhatni teljesen kimaradt, és ez nagyon megérződik, nincs mit szépíteni.


Úszásból kijövet szaladtam a bringához. A nagy igyekezetben pedig elindult az orvérzésem. Sajnos van egy viszér a csőrömben, amivel nem tudnak a dokik mit kezdeni, és ami természetesen általában a legrosszabb pillanatokban tud megtréfálni. Gyorsan tamponáltam a vérzést, és mivel 4-es tubus nem volt nálam, így folytattam a depózást. Itt jött a másik szívás, hogy a Compressportos felsőt vizes testre önállóan nem lehet felvenni. Egyszerűen letapadt, és egy mellettem öltöző sporitól kértem segítséget a megoldhatatlan problémámhoz. Ketten sikeresen leküzdöttük (amit innen utólag is köszönök, még most is azt cibálnám). Sisak fel, és már toltam is kifelé a bringát. Elég hosszú volt a kivezető út és jó kis emelkedős volt, amit kerékpáros cipőben kissé nehézkes volt abszolválni.

Bringára fel, hogy leküzdjem az előttem levő 40 kilométeres távot. Azt gondoltam, hogy sokkal könnyebben fog menni, de hatalmasat tévedtem. Egy mezei edzésem is hosszabb ennél, így úgy gondoltam, hogy olyan 34-35-ös átlagot ki birok majd sajtolni magamból, de nem kalkuláltam a dombokkal, a széllel és a kriminális útminőséggel. A verseny leggyengébb részét a kerékpárpályának érzem. Nem értem, hogy miért nem lehet Magyarországon olyan versenyt szervezni, ahol nem katasztrofális az útminőség. Nem kell tüköraszfalt, de azért ez a szürke ötven árnyalata volt, szó szerint. Felmarásokkal, olyan buckákkal, hogy a kormányt majd kiszedte az ember kezéből, és még sorolhatnám. Az legalább jó volt, hogy teljes útlezárás mellett zajlott a verseny.


Szóval visszatérve nyomtam neki, ahogy tudtam, de nem jött ki a lépés úgy, ahogy szerettem volna. Mondjuk, ez részben azért betudom a kutya útminőségnek is, anélkül, hogy a bizonyítványt magyaráznám.

A frissítés bőven elég volt, igazából én visszafelé cseréltem a kulacsokat (sajnos kisméretűt adtak a jó kulacsaim helyett - mondjuk ezt sem értem), ami bőven elég volt a végéig. Nem volt igazán nagy szintkülönbség, de valahogy a széllel kombinálva nekem nem adta ki a Jackpotot. Végül is 32,16-os átlag lett, ami nem rossz, de annyira nem is jó, mint ahogy szerettem volna.

Paripa vissza a boxba, sisak le, visor és futócipő fel. Egy sótablettát bedobtam indításként, és már mentem is futni. A második depózásom már barátságos lett, 2 és fél perc megállította.

A futást úgy terveztem, hogy 5 perces ezreket nyomok, nehogy elfussam az elejét és kipukkanjak, mint ahogy már volt rá példa. Aztán ha a felénél még minden oké, akkor próbálok gyorsítani, de semmi esetre sem lassulni.

A futás a tó partján ment, javarészt erdei ösvényen, és kis részben aszfalton. Nagyon tetszett, hogy kilométerenként kint volt a jelzés, így jól lehetett kalkulálni, mind az erővel, mind pedig a frissítéssel.

Voltak benne pici emelkedők is, de igazából egyáltalán nem volt vészes. És mivel a felénél éreztem, hogy van még erőm, így próbáltam minél több embert megelőzni. A vége felé volt benne 4:40-es ezer is. Az átlagtempó egy pisiléssel és frissítésekkel 5:06-ra sikeredett.

A célban fogalmam sem volt, hogy mennyi lett az célidőm. Igazából 3 órán belül szerettem volna, ami, mint utólag kiderült simán meg is lett, mert 2:49:20 lett a vége. Így sikerült behúznom egy egyéni PB-t (personal Best) ezen a távon, 12 percet javítva az eddigi legjobb időmön. Ami nem kevés szerintem.


Gyorsan a haverokkal bedobtunk néhány frissítőt, kólát, dinnyét, és némi regeneráció után „Gyönyörű Jani” haveromat megkértem, hogy készítsen egy közös fotót velem és Berecki Lászlóval a High5 standjánál. Idén is ők biztosították a verseny frissítését, és aki követi a blogomat az tudja, hogy a felkészülés alatt is az ő termékeiket használom nagy megelégedéssel.


Ezután elmentünk, hogy átadjuk magunkat a tészta party élvezetének. Na, itt került egy újabb homokszem a gépezetbe, mert miután végigálltuk a sorunkat, kiderült, hogy kell tészta jegy, anélkül nincs hami.

Nem mondom, hogy nem borult el kicsit az elmém, mivel amúgy is agresszív leszek ha éhes vagyok, de viszonylag kulturált hangnemben sikerült megkérdezni, hogy az vajon hol a viharban volt. Itt az érem a nyakunkban, karunkon a rajtszám…stb, látszik, hogy nem az utcáról estünk be, de a fehérnép görcsösen ragaszkodott ahhoz az átkozott tésztajegyhez. Így kissé durcásan, de elengedtük a dolgot. Kiderült, hogy az a rajtcsomagban honolt, az ajándék bögrében, ahol véletlenül sem kerestem volna, meg az amúgy is már a kocsiban pihent.

Janinak jutott az eszébe, hogy szóljuk egy szervezőnek, hátha meg tudja oldani a problémát (a kajáért bármit). Elmeséltük nyomorult történetünket, és szerencsére megértő fülekre találtunk, mert a hölgy gyorsan varázsolt két új jegyet, amivel újra sorba tudtunk állni.

Itt jegyezném meg, hogy ez nagyon béna dolog volt a szervezőktől (mármint, hogy a kajajegyet beledobták a bögrébe), mert nem mi voltunk csak, aki így járt. Többen, akik sorba álltak ugyanígy megszívták, vagyis a hiba nem a mi készülékünkben volt. Ettől a kis mellékzöngétől, és a rossz útminőségtől eltekintve, egy jó kis versenyt sikerült összerakniuk a rendezőknek. Jó szervezéssel, korrekt ár/érték aránnyal, szép versenyhelyszínnel.

Indulás előtt megejtettünk még egy kis dumapartit a haverokkal, majd fájdalmas búcsút vettünk egymástól és elindultunk begyűjteni a vaspapripákat (vagyis karbon, de értitek).


Még várt rám egy fájdalmas 200 kili hazáig, amit azért ki tudtam volna hagyni az életemből.

Javában úton vagyok hazafelé, amikor jött egy messenger üzenet Nánditól, az edzőmtől, hogy „na, mi volt, hogy ment…stb). De természetesen csak hazaérve válaszoltam rá, és beszéltük meg nagyjából a dolgokat. Az viszont nem semmi, hogy ő már addig kinézte az eredményeket, és kb. mindennel képben volt. Tetszett ez a profi hozzáállás, hogy mennyire figyelemmel kíséri a dolgokat. Kíváncsian vártam a TrainingPeaks-es videó elemzést, hogy miket szűrt le belőle.

Másnap meg is érkezett, és kaptam hideget és meleget. De így van rendjén. Az edzőnek nem az a dolga, hogy csak dicsérje és tutujgassa a delikvenst, hanem őszintén rávilágítson a gyengeségeire is. Az úszás rendben volt (a körülményekhez képest). A bringán sokkal jobban oda kellett volna tenni magam, mert az átlagpulzus alig volt magasabb, mint egy Ironman versenyen. Kvázi nem toltam neki annyira, ahogy kellett volna. Mellesleg Nándi szerint a bringán még nagyon sok tartalék van bennem, amit kb. majd jövőre tudok kiaknázni. A futás is lehetett volna picit keményebb, ami azt bizonyítja, hogy a végén 4:40-es tempóra gyorsultam, vagyis nem gyilkoltam le magam kellőképpen. Persze, azért meg is dicsért, mert összességében azért jó volt ez, és a 12 perc javítás az elég szép, de maradt még benne.


Addig is, nincs más hátra, mint előre. A következő állomás Nagyatád!

Akik nélkül minden sokkal nehezebb lenne:

Hozzászólások: