Nyomtatás
eszkozok00001Korábban már írtam róla, hogy nem jártam konditerembe, hanem otthoni eszközöket vetettem be az alakformáláshoz, a hasznos Youtube videók mellett. Persze ez nem szentírás, hogy mindenkinek ezt kell követni, de biztosan sokakat érdekel, mert gyakran megkérdezik tőlem.

Az első eszköz, amit megvásároltam, nem más, mint egy futópad volt. Ezt van, aki feleslegesnek tartja, meg, hogy semmi köze a valódi futáshoz, számomra mégis talán az egyik legfontosabb.

Amikor elkezdtem futni, akkor először futópadon kezdtem. Több oknál fogva is. Kímélni akartam a lábam, illetve nem akartam, hogy más is lássa a nyomoromat. A futópad erre kiváló eszköz volt. A lényeg, hogy valami jó minőségű, erős, nagy futófelülettel rendelkező darabot válasszunk. Nekem nagyon jól jöttek a beépített programok, mert motivált, mikor sikeresen végigcsináltam egy-egy edzést.
 
Természetesen, ahogy múlt az idő, és kezdtem lassan, de biztosan fejlődni, úgy nőtt meg az időtartam, majd végül már nem is használtam a gyári programokat, hanem beállítottam a számomra megfelelő sebességre és úgy futottam a kitűzött időmennyiséget. A futópad emellett kiváló partner az intervallum edzéseknél is, amikor futok egy vagy 2 percig, ami a csövön kifér, aztán pedig séta ugyan annyi ideig, hogy normalizálódjon a pulzus. Ebből egy fél órás edzés elég rendesen ki tudja készíteni az embert.
 

Egy kis súlyzó sosem árthat

Aztán amikor rájöttem, hogy a futás önmagában nem hozza el a megváltást, vásároltam egy kétkezes súlyzó szettet. Ez 10-10kg-os, és jól variálható, így számtalan gyakorlat elvégezhető vele.
 
eszkozok00005
 

Tekerj télen is

A triatlon elengedhetetlen eleme a kerékpár. Viszont télen vagy rossz idő esetén nem tudsz tekerni, vagy nem szívesen viszed ki a drága bringádat. Ekkor jön jól egy görgő, amivel holt szezonban is róni lehet a kilométereket és tartani a formát. Itt a sokak által használt és jól bevált márkát a Tacx-ot választottam. Az edzésekhez rengeteg szoftvert lehet használni, ha valaki azt szereti, és gyakorlatilag tényleg bringa feelingje van a dolognak, sőt még versenyezni is lehet másokkal az interneten, vagy valós helyszíneken tekerni. Én viszont ilyenkor bedobok egy filmet és azt szoktam nézni.
 
eszkozok00003eszkozok00004
 

Törzsizomzat és társai

A törzsizmok erősítéséhez 3 eszközt is vásároltam. Fitneszlabda, TRX szalag és has kerék. Ezek viszonylag olcsó dolgok, és nagyon sok gyakorlatot elvégezhetünk a segítségükkel. Sokkal változatosabbá tehetőek az edzések, és tényleg az egész test átmozgatható a segítségükkel.
 
eszkozok00008eszkozok00007
 

Még egy kis plusz

Legvégül pedig vettem egy sima fekpadot, ami jól kiegészíti a súlyzós edzést, és kiválóan alkalmazható nehezített fekvőtámasznál, vagy ugrálásoknál, hasizom gyakorlatoknál. Illetve egy kétkezes súlyzó szettel is bővítettem a repertoárt. A regenerálódáshoz pedig beszereztem egy szivacshengert.
 
eszkozok00006
 
Emellett még kijárok a közeli streetworkout pályára húzódzkodni és egyéb „lógós” gyakorlatokat elvégezni.

Természetesen nem szükséges ennyi mindent összevásárolni, bár az egyedüli húzós tétel a futópad, a többi eszköz, viszonylag olcsón beszerezhető.

Remélem sikerült pár ötletet adni, az edzések változatosabbá tételéhez. Hajrá!!!
 

Hozzászólások:

0
0
0
s2smodern
powered by social2s